3. nap (2014.08.13. szerda,40km,555m szint)

Egész éjszaka szakadt az eső, időnként felkeltünk megnézni, hogy éppen hol csepeg be a víz és onnan áttelepíteni a zsákokba zárt értékeket, ruhákat, kamerákat, akkukat, egyszóval mindent. A nagyon „pihentetőre" sikeredett éjszaka után, reggelre sem változott semmi, vigasztalanul esett, a felhők szinte a földet súrolták, ráadásul a szél is rángatta a sátrat, amibe továbbra is beszivárgott az égi áldás.

Egy darabig elütöttem az időt, végre sikerült közvetlenül a felkelés után megreggelizni, ahogy itthon szoktam. Aztán megtízóraiztam,de az eső csak nem csitult, közben Cobranco bringás órájában végleg megadta magát az elem, szerencsére ebben az évben mindent vittem magammal még CR2032-es elemet is, amivel próbáltam feledtetni a 2013-as évet, amikor amit lehetett itthon, vagy az autóban hagytam,

Dél felé mintha kevésbé esett volna, meg mintha egy kicsit világosabb lett volna, de ezt az érzetet betudtuk a kerékpározási vágy torzító hatásának, mert már nagyon mentünk volna. Ez a legalább fél napos késés felborította a terveket, ami szerint estére Jausiers közelébe kellett volna érnünk, a következő napi Bonette (2802 m) támadáshoz. A csúszás miatt már láttuk, hogy ez nem fog sikerülni (a szállás kb. 80 km-re volt Jausiers-től és még lesz egy hágónk is). Valahogy 13:00 körül hirtelen csend lett, már megszűnt az eső ujjainak dobolása a sátortetőn és kifejezetten világosabb lett, így eljött az ideje a sátor elhagyásának, először csak szétnézés jelleggel.

A látvány nem volt szép, de legalább nem esett, a föld állagát biztosan megirigyelték volna a mangalicák, hiszen olyan lágy jól túrhatóvá vált, ahogy megálltunk egy helyben, egy idő után belesüppedtünk és a cipő talpa alól feltört a víz. A környező hegyeket, mint menyasszony arcát a fátyol takarták el a gomolygó felhőfoszlányok. (Én ezt a látványt nagyon szeretem itt az Alpokban, de nem bringatúra közben.) Az azért megérne egy szakmai értékelést a meteorológusok részéről, mi módon sikerült ilyen jól az előrejelzés, ott az Apokban, itthon meg nem sikerül ilyen jól általában.

A hosszúra nyúlt – lusta leírásokat tartalmazó – bevezető után, hirtelen felgyorsultak az események, már az ég kékje is ki-kibukkant, gyorsan lebontottuk a vizes sátrat és útnak indultunk valamivel 14:00 óra után. Ekkorra már az ég nagyobb fele kék lett. A gyorsan mozgó felhők csak néha takarták el a napot. Sajnos az orkán erejű szél, - ami a hideg frontot kísérte – „furcsa" módon teljesen szemből fújt, bármerre is kanyarodtunk.

Gondoltuk, hogy az emelkedő megkezdése előtt még az élelmiszer készleteket jó lenne feltölteni, de Embrun városában a Spar 15:00-kor nyitott volna ki, csak a boltos néni kicsit elaludt, így növelve a késésünket. (azért 15:20-ra megjött)

A mai módosított terv a következő volt: a Durance és a L'Ubaye folyók összefolyásánál létrehozott mesterséges tó (Lac de Serre-Poncon)– közelről történő – megtekintése, majd a Sause-Du-Lac településen lévő kilátópontig feltekerni, majd a tó mellett a L'Ubaye folyásán felfelé haladva eljutni addig ameddig lehet.

Embrunt elhagyva átkeltünk a befolyón (Durance) és rögtön letekertünk a parton lévő szabad strandra, ahol a már nagyon vágyott fürdőzést végrehajtottuk.

A víz elég hidegnek bizonyult, de ahhoz képest, hogy ez két hegyi folyó vizét gyűjti össze, 780 m magasan fekszik és egész éjszaka esett, elviselhető volt. Cobranco úgy beúszott,hogy már-már szem elől tévesztettem. A látvány pedig leírhatatlan volt, a víz égszínkék, mondhatni „valószerűtlenül kék", az ég szintén, a nap szikrázóan sütött, az északi oldalán pont ott ahol fürödtünk 2500 m magas hegyek.

A látványon túl a fürdés – tisztálkodási vonatkozása - is fontos volt, hiszen utoljára testünket víz – az izzadtságot leszámítva – 4 napja, még otthon érte. A szárítkozás nem volt kellemes, mert éppen amikor sütnie kellett volna a napnak, az inkább elbújt egy felhő mögé. Indulás és egy kisebb domb megmászása után értük el Savines-le-Lac települést, ahol egy impozáns híd vitt át a tó északi oldalára, mi csak a közepéig tekertünk be a látvány miatt, na az volt rendesen,

Cobranco forgott körbe, mint a ringlispil, kezében a kamerával. Az egyetlen probléma az volt, hogy majdnem ott maradtunk. Az óriási forgalom miatt nem tudtunk percekig átmenni a túloldalra.

Ezért a járdán visszatoltuk a bringákat és folytattuk utunkat, amit innen már kemény emelkedők jellemeztek. A meredekség 6-8% között ingadozott, de a szembeszél miatt nehezebbnek érződött. Ahogy mentünk egyre magasabbra egyre terepasztalszerűbbé vált a tó és környezete.

A híd, amin nem régen mentünk át, már csak gyufaszálnak látszott, rajta az autók pedig már nem alkottak egy pixel nagyságú objektumot, emiatt nem is láttuk őket.

Az út dél-nyugat felé tartott, a bumeráng alakú tavat délről ölelő hegy északi oldalán, majd mikor elértük a legmagasabb ponton kialakított kilátó pontot, onnantól dél-kelet felé ereszkedett le az L'Ubaye völgyébe.

A kilátó pontról – nevéhez híven – kilátás nyílt a tóra. Na, de milyen kilátás? Szavakkal leírhatatlan fantasztikus látvány fogadott, a mélyben kb. 250 m-rel alattunk a nagy kék tó, felettünk a még nagyobb, még kékebb ég, tőlünk nyugatra az óriási 160 m magas völgyzáró gát.

A nagy szél fehér fodrokat vetett a víztükörre, na szóval szép volt. Sajnos nem maradhattunk sokáig, mert a következő napi program teljesíthetőségét is szem előtt kellett tartani, így elkezdtük az ereszkedést.

A lefelé vezető út teljesen más jellegű volt, mint felfelé, itt látványosan szerpentinezve közelítettük meg a L'Ubay völgyét, miközben a lenyugvó nap, lapos fényétől még „valószerűtlenebbül" kék tóban gyönyörködhettünk. Minden kanyarban más és más a látkép, kattogtattuk a fényképezőgépet úgy, hogy majd szétesett.

Ahogy közeledtünk a víztükörhöz egyre nyilvánvalóbb lett, hogy még itt, a szélesebben elterülő völgy környékén kell esti táborhelyet keresni, mert a L'Ubay völgye teljesen szurdokos.

Meglepődve tapasztaltuk, hogy a tó partján sok autó, sátor, lakóbusz sorakozik az arra alkalmas helyeken, mégpedig nem campingekben, hanem csak úgy vadon. Ebből kikövetkeztettünk, hogy itt valószínűleg szabad a vadkemping ezen felbuzdulva egy alkalmas helyen lementünk a partra, ahol találtunk is megfelelő helyet, igen ám, de ott égett egy tábortűz, de ember sehol.

A távolból egy angol hang tudatta velünk, hogy nyugodtan maradjunk ott és használjuk a tüzet bátran. A hang gazdája kb. 30 m-rel odébb sátrazott a családjával és már ott is gyújtott tüzet. Cobranco még szalonnát is sütött, én éhesebb voltam annál, hogy ennek eredményét ki tudtam volna várni, emiatt egyedül megvacsoráztam, amíg Ő úszott egyet a tóban. Én ezt már nem kívántam, mert a levegő hőmérséklete 10 fok körül alakult, én pedig közelebbi rokonságot ápolok a hüllőkkel, mint az emlősökkel, legalábbis hőmérséklet szabályozás szempontjából.

Vacsora után hirtelen elaludtam, félfüllel ugyan még hallottam, ahogy Cobranco a tábortűznél kommunista mozgalmi dalokkal szórakoztatja saját magát, amit egy korábbi ígéretemnek megfelelően nekem kellett volna előadni, de, mindegy, az előző éjszaka és délelőtt jól kipihentük magunkat, ezért szükség volt a „nagy" nap előtti újabb pihenésre.

Írta: Istvánpisti

Videó: Cobranco