A 2-3. nap

Az első nap éjszakai vezetését és bringázását egy elfogadható szálláson pihentük ki. Reggel elkezdődik a második, a teljes bringás nap. A szállást elhagyva óriási nyüzsgés fogad, a helyi piacon találjuk magunkat. Beszerezzük a szükséges dolgokat, egy kis bámészkodás, igazi keleti hangulat,de mi indulunk.

A Pliva tavak megnézése a nap első programja. Ez egy zsákutca, mert ugyanott jövünk vissza, persze ez semmit nem vesz el a látvány értékéből,aztán végül nem is ugyanott jöttünk vissza, igaz ez csak utólag derült ki. Szép, igazából csodálatos helyen terül el a tó, illetve nem is egy, hanem rögtön kettő vagy lehet, hogy még több? Erdők hegyek határolják és a tavak színe, az varázslatos.

Mindenhol kikötők, sétahajókkal, gondolom, van nagy turista forgalom, de most még csend honol, kora reggel nincs élet. A nagy attrakció, a török időkből visszamaradt malmok, természetesen már csak "rekonstrukció", de jól szemlélteti a letűnt kort. A víz, a tó, a vízesések, a zúgók nem maradnak érdeklődés nélkül. Cobranconak természetesen bele kell menni.

Dél elmúlt, lassan indulnunk kellene. Márt csak azért is mert folyamatosan hallom, hogy már hol kellene lenni. A Vrbas mentén, és mondanom sem kell fantasztikusan szép völgyben haladunk. Igaz,már nem annyira kanyonos, mint korábban, de,még mindig látványos.

Meleg van, település települést követ. Minaretek mindenhol, látszik, hogy már bosnyák területen járunk.

Megpróbáljuk hűteni magunkat. A fellelhető forrásokat nem merjük ivóvízként használni, csak hűsítésre. A hegyek egyre csak meredeznek, igazi alpesi hangulat, Cobranconak nagyon tetszik, bevallom nekem is. Találunk egy útmenti fogadót. Itt finom bárány sültet kérünk. Cobranco szerint ez a helyi specialitás és hogy mindenképpen próbáljuk ki.

Donji Vakuf, álmos kisváros, közlekedési csomópont, majd jön Bugojnó, ez már méretesebb, Poricsénél elkezdődik az emelkedő. Helyenként sört vagy hűsítőt veszünk magunkhoz, elképesztő a meleg és ez még csak sejteti mi lesz a tenger mellett. A hatalmas mecsetek látványa egzotikus, magyar szemmel szokatlan, mintha az arab világba csöppentünk volna, persze a jó hír, hogy sivatag nincs, vagy legalábbis, egyelőre még nincs. Kapaszkodunk felfelé, nem túl meredek, de hosszú, véget nemérő útszakaszok, kanyargók váltják egymást. Igazi vadon, a táj már-már idilli, azután hirtelen egy aknaveszély-tábla visszazökkent a szomorú valóságba. Közben fényképezünk, és csodáljuk a tájat.

Civilizációnak semmi nyoma, egy szétlőtt síszálló üszkös romjai mutatják, hogy volt valamikor errefelé is élet. Szétszóródunk/értelemszerüen kétfelé/, mindenki megy a maga tempójában, majd fent találkozunk. Nem sietek, ki tudja járok e még erre? Lassan, élvezve a táj minden szépségét felérek a nyeregre, 1384 méter, B.I.G-csúcs, még egy behúzva, természetesen fénykép, Cobranco hablatyol valamit a kamerába is, majd egy alagúton /Kupreska Vrata/ érűnk át a Stózer gerinc déli oldalára.

Kupres, az alattunk elterülő kisváros. Sok idő ment el a kapaszkodással, elmúlt este 8 óra, megpróbálunk szállást keresni. A kisváros lakótelep jellegű, elsőre kételyeink vannak szállást illetően, de a segítség sosincs messze. El kell mondjam, itthon sem remélnék ilyen szintű segítséget, hozzáállást. A helyi ember legalább 1/2 órát telefonozott és megszerezte nekünk a szállást. Elgondolkodtató.

Reggel indulás előtt ott volt, és sok információval látott el minket. Köszönet, hogy ilyen emberek léteznek. A napunk készleteink pótlásával kezdődik, majd neki indulunk a fennsíknak. Mészkősziklás végeláthatatlan csodálatos, de egyben halálos fennsík, és ez nem vicc. Sajnos még mindig elaknásított ez a terület. Lakott terület egyáltalán nincs, bár az látszik, hogy valamikor volt, 20 km-en keresztül csak a pusztulás és romok. Hátborzongató a hangulata a helynek, szinte futkos a hideg a hátunkon. Majd egy újabb hágó /1199m/, a végeláthatatlan horizont tompítja a szinteket, de a lábunkban érezzük.

A Cincár és még sok más elnevezésű magaslatok közt kanyarog az út. Újabb nagy karsztos fennsík, ezúttal a Krug-planina. Kicsit barátságosabb, de a halál itt is les bármerre nézünk, figyelmeztető táblák. Óriási gurulással érünk le a kisvárosba, Livno, ami nem is olyan kicsi, tartományi, illetve, itt úgy mondják, kanton-központ.

Ismét készletfeltöltés és már megyünk is tovább. Tőlünk jobbra hatalmas hegyek, mellettünk egy nagy kiterjedésű tó, a Buskó jezeró.

A „nagy kiterjedésű" nem is jó jelző, hatalmas, ez a „Bosnyák Balaton".Valamikor nagy élet volt itt is, hogy most miért nincs, szerintem mindenki kitalálja. Emelkedő lejtő követi egymást, közel a horvát határ. Cobranco azt mondja keressünk egy éttermet még a bosnyák oldalon, mivel itt minden fele annyiba kerül, mint odaát, zabáljunk be úgy rendesen utoljára.

Ez neki sikerül is, találunk egy jó helyet, ö rendel, Csevapcsicsa, rendes adag, sőt. Neki indulunk, határ, és a magaslatról megpillantjuk a tengert elválasztó oly jellegzetes sziklás hegyeket. A táv nem rövid,fel-le, kemény terep, tűző nap, átküzdjük magunkat rajta. Egy kis kitérő, megnézzük a Gubovica vízesést, kicsinek tűnik a hatalmas mészköves, sziklás kanyonban.

De, rohadt mély, nem is látni az alját. Cobranco tesz egy /nem veszélytelen/ kísérletet az útifilm kedvéért, kiegyensúlyozik a perem szélére, elképesztő látvány. Később egy szenthelynél újabb kilátás tárul elénk a Cetina kanyonra, illetve a mélyben kanyargó útra.

Leereszkedünk egy szerpentinen a szurdok aljára, és itt keresünk táborozásra alkalmas helyet, illetve csak próbálnánk. Már kezdek aggódni, de ismét jön a segítség. Cobranco leszólit az út mellett egy fazont a szállással kapcsolatban, mire ő a motorjára ülve int, menjünk utána. Elkalauzol egy a folyó menti füves tisztásra, mondja itt nyugodtan táborozhatunk. Mint utólag kiderült, ez egy rafting-kemping, és ő a tulaj. Még folyó vízzel ellátott Wc is volt, nem kis megelégedettségünkre. Cobranco még bevállalt egy csobbanást záróakkordként a jeges patakban, majd irány a sátor.

Írta: Thomas Endress

Videó Cobranco