Tavaly ősszel jött az ötlet, az Esztergom – Komárom kerékpártúra hatalmas olvasói sikere után, hogy jó lenne letekerni és megírni, hogy milyenek a kerékpáros viszonyok a Duna menti kerékpárúton Bécs és Budapest között. Az út kipróbálása felcsigázott, felvetettem ezt az ötletet a feleségemnek és a barátainknak, akik nagy lelkesedéssel fogadták a közös kalandot.

A Duna menti kerékpárút a Duna mellett haladó, négy országot érintő kerékpárút. Donaueschingen városában a Fekete-erdőben kezdődik és Budapesten keresztül egészen Konstancáig tart. Nem összekeverendő az Eurovelo 6-al, amely Nantes-tól indul a Loire mentén. Átszeli Franciaországot Svájcot, majd a Dunát követve, Németországtól gyakorlatilag együtt halad a Duna menti kerékpárúttal.

Az útvonal tervezése során ügyeltünk arra, hogy végig a kijelölt kerékpárúton haladjunk. Viszont, hogy látnivalókban kimaxoljuk a lehetőségeket, ezt rövidebb időre el-el hagytuk. A magyar oldalon az útvonal vezetése szerintem (ha diplomatikusan akarok fogalmazni) nem túl optimális, ezért a szlovák oldalt létesítettük előnyben Helemba településig. Ezáltal az útvonalunk 97-%-ban kerékpárúton, kerékpározásra kijelölt alacsony forgalmú úton, illetve a Duna gátján vezetett.

• Túra hossza: 313 km
• Túra nehézsége: Könnyű
• Túra terepe: Síkvidék
• Szint: +1459 m,-1553 m
• Átlagos meredekség: 0.9 %

1. nap – Kényelmesnek nem nevezhető vonatozás, majd menekülés a zivatarok elől 2 országon át

Az indulás. Azaz, mi azt hittük vonattal kényelmes lesz utazni Bécsig

Vonattal és bringával utazni Bécsig teljesen kézenfekvő és kényelmes megoldásnak tűnt. Az elmúlt egy-két évben volt néhány kellemes tapasztalatom a vonat és kerékpár kombó használatával kapcsolatban és kis naivként úgy gondoltam egy nemzetközi vonaton sem lehet másként.

Tévedtem. De mekkorát! A Keleti pályaudvaron felszállva, majd a kerékpárokat felakasztva tudatosult bennünk, hogy a helyünk nincs biztosítva. Igaz, jobb a bringák közelében maradni a csomagokban lapuló értékek miatt. (Eleve a kerékpárosé a felelősség mind lopás, mind rongálás esetén.)

Nos hat bringát lehetett a kocsiban elhelyezni, amihez a süsü vasúti kocsi tervező biztosított 5, azaz öt db felhajtható széket. Szóval a matek sehogyan sem jött ki. Tény ez a kocsi rész tartalmazott még egy WC-t, de nem gondolom hogy azt az ülőalkalmatosságot beszámolhatjuk +1 helynek.

Mert vonatozni JÓ!

Szóval ilyen „európai” szintű szolgáltatásért fizettünk ki hatunkra több mint 100 000 Ft-nyi összeget vonatjegyekre. Ami ár/szolgáltatás színvonal arányában a béka segge alatt volt. Ráadásul az egyik jegy drágább is volt a dinamikus árazás miatt, ami megint egy undorító dolog.

Sírva röhögtünk a nyomorunkon. Bennem tovább nőtt az ellenszenv a MÁV-val szemben. Vonattal és bringával ha lehet, én ezután sem közlekedek sehova se!

Utunk Ausztriában

Miután leszálltunk a vonatról felszerelvényeztük a kerékpárokat. 11 óra körül járt az idő mire elindultunk a bécsi főpályaudvarról (Hauptbahnhof). Egy zivatar nemrég hagyta el a térséget így még minden csupa víz volt. A levegő hőmérséklete miatt azonban nem panaszkodhattunk.

Az indulás előtti utolsó pillanat. Bécs, Hauptbahnhof

A kerékpárút pont a pályaudvar előtt halad el, így hamar a városi forgalomban találtuk magunkat. Széles jó minőségű kerékpárutakon tekerhettünk ki a Dunához. Egyedül a közlekedési lámpák szinkronizáltsága volt az, amit nem a mi sebességünkhöz igazítottak. Gyakorlatilag minden lámpa megállításra kényszerítette csapatunkat.

Mivel már mind a hatan voltunk korábban Bécsben, így megnézésére most nem fordítottunk időt. Ha te, kedves olvasó még nem voltál, akkor mindenképpen szánj rá egy napot és a kerékpártúrára csak másnap indulj el.

Bécset elhagyva a folyó bal partján tekertünk. Először a város alatt húzódó ártéri erdőben jártunk (nemzeti park). Legnagyobb élményt azonban nem az ártéri erdő varázsa adta, hanem közelben lévő repülőtér (Flughafen Wien). Fölöttünk húzódott a repülőtér légi folyosója. Nagy élmény volt a fejünk fölött alacsonyan elhúzó, a leszállás miatt folyamatosan süllyedő repülőgépek látványa. A hangját nem csak hallani, hanem gyakorlatilag érezni is lehetett.

Az első kilométerek. A jobb felső képen egy hídra vezető kerékpáros felhajtó látható.

Alig száradt fel az aszfalt, utolért a következő zivatar. Az eső elkezdett enyhén „petyeregni”, de szerencsére csak a szélét kaptuk, és hamarosan el is állt.

Első megállónk

Első megállónk Orth an der Donau volt, ahol kívülről megnéztük a település pompásan rendbe rakott kastélyát. (A kastélyban helytörténeti kiállítás és méhészeti múzeum üzemel.) A falai alatt egy asztalnál kényelmesen megpihentünk. Közben az időjárás közelgő zivatart jelzett, felvettük esőruháinkat és úgy indultunk tovább. A Duna gátján természetesen utolért az eső, ez már komolyabb volt az előzőnél. El is kísért minket a következő kastély kertjébe, ahol kivártuk a végét.

Eső ellen beöltözve

Ez a kastély az Eckartsau, amely nem csak gyönyörű kertjéről nevezetes. Lakója volt a tragikus sorsú Ferenc Ferdinánd trónörökös, illetve az utolsó királyunk IV. Károly is. Ő, a birodalma széthullása után lakott itt családjával. Innen vonult 1919-ben svájci száműzetésébe.

Eckartsau

Tovább haladva a következő megállónk a Duna jobb partján lévő Bad Deutsch-Altenburg volt. A mai napig bennem van a bezártság érzés okozta izgalom, amikor átkeltünk az Andreas Maurer hídon. Ez az érzés csapatunk több tagját is utolérte. Képzelj el egy hidat, amelynek szélét az autóforgalomtól leválasztják egy bringa kormányán felül érő fallal. A másik oldalon természetesen egy hasonló található. A kerékpárosoknak szánt út viszont nem sokkal szélesebb, mint egy mai modern monti kormánya. És hosszan és magasan ível át a Duna felett.

A településen több látnivaló is van (bazilika, római romok), amelyeket sajnos idő hiányában nem tudtunk megnézni. Ahogy sajnos kimaradt a feltételesen betervezett, az útvonalból ugyan kicsit kieső település Petronell-Carnuntum is remek nevezetességeivel. Ez egy másik alkalomra vár, hogy felkeressük.

Pótolt viszont minket Hainburg an der Donau, amely fölött egy hatalmas vár őrizte a környék településeit. Mi a várba gyalogosan mentünk fel egy meredek aszfaltos kaptatón (A bringa feltolását semmi sem tiltja…), de a látvány miatt nagyon megérte a várhegy megmászása. Külön öröm volt, hogy a mai utunk végcélja Pozsony bár a nagy páratartalom miatt nem túl élesen, de jól látszott belőle.

A vár (látogatása ingyenes)

Bringára szállva nagyobb tempóra kapcsoltunk, mivel motiválólag hatott ránk a következő zivatar közeledte. Elhagyva a várost visszanézve rá, sűrű fekete fellegek közeledtek felénk. Néha egy-egy villám csapott ki belőle ostorként hatva ránk.

Jön mögöttünk az eső

Emiatt az utolsó osztrák kastélynál Wolfsthalban nem álltunk meg, hanem folytattuk utunkat az osztrák – szlovák határt átlépve Pozsony felé. A város toronyházai egyre tisztábban rajzolódtak ki előttünk, hamarosan már az apróbb részletei is jól kivehetőek voltak.

Ausztriai utunk nekem nagyon tetszett, ide érdemes lenne egy körtúrát tervezni akár úgy hogy a Duna egyik oldalán oda, a másikon pedig vissza tekerni a kiinduló pontra. Rengeteg látnivaló akad, ami felfedezésre vár.

A következő részben utunk szlovák részét mesélem el.

Ajánlott cikkek:

• Bécs – Pozsony – Budapest kerékpártúra 3/2
• Bécs – Pozsony – Budapest kerékpártúra 3/3
• Bécs - Pozsony - Budapest kerékpártúra (letölthető GPX)