2018-ban Ciprusnak az északi, török oldalán kalandozhattunk 3 napot, ami után megfogadtam, hogy a görög oldalt is szeretném előbb vagy utóbb felfedezni, s erre idén ősszel sikerült sort keríteni!

Sok szempontot kellett figyelembe vennem a helyszín kiválasztásakor és a túra tervezésekor: egyetlen  túrabringa kettőnkre, megfelelő időjárás ősz végén, olcsó repülőjáratok összeegyeztetése a szabadnapokkal, legyenek az útvonalban hegyek és tengerpartok is, korai naplementék, utolsó pillanatos ötletelés miatt ne legyen abszolút idegen számomra, s nem utolsósorban Bence első vadkempinges-bringatúrás élményét sem szerettem volna, ha nagyon traumatizálóra sikeredik.

Talán mondhatjuk, hogy ezeknek a kritériumoknak Ciprus tökéletesen megfelelt, még egy-két különleges kívánságot is teljesített - legmagasabb pont megmászása, illetve remek helyi ételek -, így hát ebből az öt napból kihoztuk a legtöbbet, s lebarnultan, többé-kevésbé kipihenve tértünk haza a tél első napján!

0. nap - nov. 26. - vasárnap

Este 8-ra értünk a larnacai reptérre, ahol egy gyors bringaszerelés után elindultunk a táborhelyre, ekkor még gyalog. A 2 főre eső bringák száma csak 1 volt, Bencének a jó öreg Fedontól terveztük a bérlését.

Nagyjából 5 km-re kinéztem a már megszokott Picnic Area-t, azonban a nagy sár és az mozgás érzéskelős hangosbemondó miatt inkább a sóstó másik oldalára költöztünk, ahol egy fedett flamingófigyelő helyen tudtunk sátrazni.

1.nap - nov. 27 - hétfő

A napfelkeltével együtt keltünk, ahol a legnagyobb boldogságomra rózsaszín madarak komponálták a tájképet. 2018-ban még nem érkeztek meg a flamingók a sós tóhoz telelni, így idén kellemes meglepetés volt látni őket.

7-re értünk oda SunnyCycles bázisához, ami régen bringakölcsönző volt, ma viszont csak bringás körtúrákat vezet Fedon, azonban az előzetes ismerettségre való tekintettel odaadta az egyetlen túrázásra alkalmas bringáját. Sajnos darabszámra nem volt neki kettő, emiatt én Surly-t reptettem otthonról.

Gyors pakolás, majd indulás a Lidl felé, ahonnan péksütis reggeli után kis utakon próbáltuk megszokni a bal oldali közlekedést, a kellemes hőmérsékletet és a görög katolikus templomok impozáns látványát. A fenyőerdők közül kiérve a Panagia Machaira kolostorhoz örültünk, hogy elértünk a nap legmagasabb pontját és feltételeztük, hogy innentől csak gurulunk szintben. Nem így történt, sok fel-le után a nap utolsó fényeiben találtunk egy térképen sem jelölt piknikhelyet, ahol mosdó, tűzrakóhely, patak és fedett sátorhely várt minket.

2.nap - nov. 28 - kedd

Bence reggel kissé morcos tekintettel konstatálta, hogy az éjszakai eső után deresek voltak a fűszálak, és a nyári hálózsákjának a komfortja nem éppen a 2 fok körül hőmérsékletre lett kitalálva. Próbáltam azzal motiválni, hogy a gyors készülődéssel kijjebb jövünk a völgyből, ahova szépen lassan be fog sütni a nap, s igazam is lett. A számomra megszokott éhgyomros tekerés után már napszemüvegben reggeliztünk, de tudtuk, hogy pici falvak után kezdődik a mászás az ország legmagasabb pontjára.

A télen Európa legdélebbi síparadicsomaként funkcionáló Tróodosz-hegység most csak 1-2 hófoltot tartogatott számunkra az utolsó kanyarokban az Ólimbosz-csúcs 1952 méteres csúcsára. A katonai területen a “no photo” feliratok mellett vettük magunkra a lehető legtöbb ruhánkat, lőttünk pár képet - mindenki tudja, ha nincs kép, meg sem történt - és megkezdtük a gurulást az északi part felé.

Párszor megálltunk a lefagyott kezeinket melegítgetni, miközben próbáltam megálmodni, hogy kövessük-e az eredeti tervünket vagy kockáztassunk egy olyan rövidítéssel, amivel lehet, hogy nem nyerünk semmit.

Nem szokásom feladni, s Bencének is van egy ilyen rossz tulajdonsága, így hát a Kykkos kolostor megcsodálása közben úgy döntöttünk, hogy fent maradunk a hegyi úton, ami 20 km-en keresztül szintben vitt minket az északi oldal felé. Itt ért minket a naplemente, majd jó pár óra éjszakai tekerés után megláttuk a parti falvak fényeit a túloldalon, és az éhenhalás szélén tapostuk a pedálokat az utolsó nyitva lévő kis helyi tavernához, hogy megkóstoljuk a ciprusi ételkülönlegességeket.

Ritka bármilyen túra konfliktus nélkül, ezen az estén nem igazán értettünk egyet, hogy merre is álljon a sátor: kis ház mögött, mellett, benne vagy másik kis háznál ugyanezen opciók közül bármelyik. Őszintén, eddig mindig olyan partnerekkel bringáztam, akik vagy hallgattak rám, vagy igazuk volt, vagy ugyanarra gondoltunk, emiatt fel sem merültek efféle problémák. S makacsságból kiültem a választott helyszín mellé a tengerpartra kicsit gondolkodni, amikor is egy hullócsillag végighúzott az égbolton. Hogy mit kívántam az legyen az én titkom, de hálás vagyok, hogy ez a pillanat megadott a túrán!

3.nap - nov. 29. - szerda

Tengerzúgásra keltünk a nappal együtt, egy viszonylag nyugis napot tervezve. A túránk második nagyvárosa, Poli felé találtunk egy mólót, ahol nem hagyhattuk ki a tengerben fürdés, ugrálás lehetőségét, miközben olvasgattuk, hogy Magyarország elesett a leesett hómennyiség miatt.

Egy királyi reggeli után megmásztunk egy kisebb dombot, hogy láthassuk, hogy a “Gravity Road”-on tényleg felfelé folyik-e a víz. Nem voltunk meglepve, amikor a buckára felcipelt folyadékot bárhova is öntöttük az úton, csakis lefelé csordogált a víz.

Újra tengerpartra gurulás, majd kihasználva a nap második felét megmutattam Bencének a Avakas kanyont. Pont jókor érkeztünk, a napsugarak megvilágították a falakat és a tetején lévő beszorult kőtömböt, sétáltunk még egy keveset, majd fordultunk, hogy beleférjen még egy eltervezett program: naplemente nézés a hajóroncsnál.

Az Edro III-nak nevezett hajó 2011-ben futott zátonyra a part mellett, és nagyon siettünk, hogy még időben odaérjünk, habár a tökéletes fényjáték nemigen valósult meg a beúszott felhők miatt. A különleges hangulatot árasztó helyszínen kattogtak a fényképezőgépek, hogy a sziluettek játékából a legjobb képek szülessenek meg. Emiatt megérte sötétben táborhelyet keresni!

4.nap - nov 30. - csütörtök

Megint tengerparton kelhettünk, s innen gyorsan bent is voltunk Páfoszban. Egy kis kultúrprogramként vásároltunk a Lidlben, illetve megnéztük a régészeti parkot, ahol a világítótorony lett Bencével a közös kedvenc fotómodellünk, konkrétan több kép készült erről abban az 5 percben, mint rólam 5 napban, de nem haragszom emiatt!

Egy kissé monoton szakasz következett, igaz tökéletes hátszélben, azonban visszavágytam a szembeszeles, hegyi utakra, ahol a fenyőerdők között tekerhettünk kanyarról kanyarra. Most nem ennek volt itt az ideje, Afrodité sziklájához a partmenti főúton haladtunk. A “ne mássz fel” feliratot figyelmen kívül hagyva felmentünk a legenda szerint Aphrodité istennő születési helyére, majd a kintről hidegnek tűnő tengerben úszás és hullámok között pancsolás következett.

Az délutáni csúcsban értük el Limassolt és még aznap átverekedtük magunkat rajta, hát mit ne mondjak, nem lett a kedvenc helyem ez az üdülőváros!

5.nap - dec. 1 - péntek

Szerencsére a gépünk csak késő este indult, s Larnakába délelőtt beértünk volna, így volt időnk az utolsó napot nyaralósabbra venni.

Strandoltunk a White Rocks Beachen, ahol tényleg hatalmas fehér sziklákról lehetett csodálni a nagy kék vizet, majd földúton átgurult a Governor’s Beachre, ahol találtunk egy nagy lyukat a tenger fölött. Elsőre nem mertem leugrani, de amikor láttam, hogy derékig ér a víz, nem hagytam ki

Este tartottunk egy gyors városnézést Larnakában, majd visszavittük a bringát, ami igaz szenvedett egy küllőtörést, de rendben elvitte Bencét minden strandra, hegyre és völgybe.

Surly dobozba került, majd pár órán belül leszálltunk az éjszakai, téli ködben a budapesti reptéren.