Mára már hagyománnyá vált, hogy a természetvédelemmel vagy egy-egy élőlénycsoporttal foglalkozó szervezet megválasztja a következő év faját. Ezzel is felhívva rájuk a figyelmet.

2026-ben egy gomba, egy rovar, egy lepke, egy madár, egy hüllő, egy fa, egy hal, egy vadvirág került a figyelem központjába

Az év gombája: Csoportos csiperke

A Magyar Mikológiai Társaság 2025-re ezt a gombafajt választotta az Év Gombájának egy internetes közönségszavazás segítségével.

(Kép forrása: wikipedia)

A csoportos csiperke a fajcsoportra nem jellemző tulajdonságáról kapta nevét. Mindig több példány jelenik meg szorosan egymás mellett. A nagyobb termetű csiperkékhez tartozva egy népes csoport súlya a kilogrammot is meghaladja.

Megjelenésére jellemző, hogy kalapját koncentrikus körökben nagy durva barna pikkelyek borítják, közöttük a fehér kalapbőr látszik. Lemezei fiatalon szürkés rózsaszínűek, később sötétbarnák. A tönk lefelé orsósan elvékonyodó, kettős peremű, de gyenge gallérja, illetve számos pikkelykés öve van. A gomba húsára jellemző, hogy az érintésre, sebzésre erősen vörösödik, ez leginkább fiatal lemezein, kettévágva húsán tűnik fel. Ez vágásra fehér, de gyorsan vörösödik, majd barnul. Kellemes enyhe illata van. Jóízű.

Júliustól novemberig, mindig erdőkben, ligetekben terem, elterjedt, de nem gyakori, kímélendő gomba. A csoportos csiperke ehető, de védett faj, természetvédelmi értéke 5000 Ft egyedenként.

Az év rovara: Párducfoltos hangyaleső

A Magyar Rovartani Társaság szintén online szavazást hirdetett meg az Év Rovara cím kiválasztására.

(Kép forrása: wikipedia)

A párducfoltos hangyaleső a hazai hangyalesőfauna közepes termetű faja; hegyes szárnyai kissé hosszabbak, mint a teste. Magyar neve a tudományos név fordításából eredeztethető, ami utal az elülső szárny hátsó szegélyén lévő „párducfoltra” (vagy szemfoltra). Ez a háztetőszerűen összecsukott szárnyakon látható a legjobban. A szárnyát további mintázati elemek is díszítik. Nagyon dekoratív megjelenésű rovar. Teste többnyire sárga, karcsú lábai meglehetősen hosszúak és vékonyak. Csápja is hosszú, vége enyhén megvastagodott.

Az imágók gyengén repülnek, a mesterséges fény vonzza őket. Nyár közepén rajzanak, éjszaka párzanak, petéiket faodvakba helyezik. Fejlődésmenete egy évig tart; három lárvastádium után bábozódik. A lárvák és az imágók is ragadozó életmódot folytatnak. A lárvák a faodvakban más rovarok lárváit és imágóit zsákmányolják. Jellegzetességük, hogy tölcsért nem építenek, és dús testszőrzetet viselnek.

Hazánkban természetközeli élőhelyeken, domb- és hegyvidéki melegkedvelő erdőkben és nagy folyók menti ligeterdőkben fordul elő, de lárváját kimutatták régi épületek, erősen szuvas tetőszerkezeti famorzsalékában is.

Palaearktikus faj, elterjedése Európától Észak-Kínáig húzódik. Hazánkban ritka, mert odvasodó fákból is egyre kevesebb van az erdeinkben.

Magyarországon védett, természetvédelmi értéke: 50.000 Ft

Az év madara: Énekes rigó

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület már 1979 óta hirdeti ki minden évben az Év Madarát. A kezdeményezés célja, hogy a szervezők megismertessék a társadalommal azokat a madárfajokat vagy fajcsoportokat, amelyek védelmében a lakosság vagy annak egyes csoportjai (például gazdálkodók, vadászok, pedagógusok) különösen fontos szerepet kaphatnak.

A kép forrása: mme.hu, Orbán Zoltán

Az énekes rigó, 2026 Év Madaráról elmondható, hogy életmódja és táplálkozása a fekete rigóéhoz (Turdus merula) hasonló, de jobban kötődik az erdei élőhelyhez, egyik régi magyar elnevezése így "erdőrigó" volt. Táplálékát elsősorban giliszták és csigák képezik, de hernyókat, lószúnyogokat és egyéb rovarokat is zsákmányol. Ősszel főként gyümölcsöket, bogyókat fogyaszt. Magyarországon igen gyakori fészkelő. Fészke igazi remekmű, belsejét nyálával kevert korhadó faanyaggal simára tapasztja. A telet főként a Mediterráneumban tölti, de vannak áttelelő példányai is. A költési időszakban hazánkban megfigyelhető rigók közül a legkisebb termetű, leginkább a szőlőrigóval (Turdus iliacus) téveszthető össze, amely viszont téli vendégként fordul elő nálunk. Az énekes rigó éneke egészen egyedi: változatos strófáit minden esetben kétszer-háromszor megismétli, emiatt kezdő madarászok is könnyen felismerhetik.

Védett faj, természetvédelmi értéke 25 000 Ft.

Az év lepkéje: nagy tűzlepke

 A Magyar Rovartani Társaság hirdeti meg minden évben az Év Rovara címet. A kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét egy-egy rovarra, a rovarok védelmére és az élővilágban betöltött fontos és nélkülözhetetlen szerepükre.

A kép forrása: mme.hu, Kalotás zsolt

A nagy tűzlepke nálunk még szinte minden síkvidéki üde, nedves élőhelyen előfordul, de erdőterületeken inkább csak a szegélyekben, illetve az irtásterületeken találkozhatunk vele. Kifejezetten kedveli a láp- és mocsárréteket, a patakvölgyeket, a vízfolyásokat kísérő magas kórósokat, gyepeket, az öntésterületeket, a kaszálókat. Középhegységeink magasabb régióinak erdeiben csak nagyon ritkán megfigyelhető. Évente rendszerint két nemzedéke repül, azonban kedvező időjárás esetén egy részleges harmadik nemzedék is lehetséges. A hím lepkék területtartók, foglalt revírjüket hím fajtársaiktól erőteljesen védik. A nőstények hajlamosak a kóborlásra, ami a faj védelme szempontjából azért fontos, mert kóborlásuk során új élőhelyeket is benépesíthetnek.

Nagy tűzlepkéink fennmaradást leginkább élőhelyeinek átalakulása veszélyezteti, ami történhet emberi tevékenység miatt (élőhelyeinek lecsapolása, kiszárítása, felszántása, túllegeltetése, nem megfelelő időben és módon végzett kaszálása, beépítése, egyéb gazdasági célokra történő hasznosítás, stb.). Sajnálatos, hogy a globális felmelegedés a Kárpát-medencében sokkal intenzívebben jelentkezik, mint más közép-európai területeken, ugyanis a ma már jellemző forró, és aszályos nyarak a nagy tűzlepke élőhelyeinek jelentős részét alkalmatlanná teszik a faj túlélésére. Fentiek miatt indokolt, hogy 2026-ban a hazai lepkék közül a nagy tűzlepkére nagyobb társadalmi figyelem irányuljon.

Az év hüllője: Fürge gyík

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztálya 2026-ra a fürge gyíkot választotta az év hüllőjének. A szervezők 2012 óta évente váltakozva egy-egy hazai hüllő- vagy kétéltűfajra irányítják a figyelmet azzal, hogy megnevezik az Év Fajaként.

Fotó: wikipedia

A fürge gyík egyike a klímaváltozás veszteseinek. Az élőhelyét adó üde, nedves rétek és hegyi kaszálók a csapadék hiánya és a melegedő hőmérséklet következtében kiszáradnak, megváltoznak, mindez több szempontból rosszul érinti ezt a szép gyíkfajt.

A fürge gyík hazai viszonylatban közepes méretű gyík: kisebb, mint a zöld gyík, de nagyobb, mint a homoki gyík. Teljes hossza 20-23 cm, ennek jóval több, mint a felét a farok teszik ki. Feje vaskos, orra tompa. Lábai viszonylag kurták. Színezete és mintázata nagyon változatos, de egy alapmotívumot többnyire követ.

Magyarországon általánosan elterjedt, kedveli az üde réteket, főként tavak, vízfolyások mentén. Az alföldi vízjárta gyepeken ugyancsak gyakori. Megtalálható nedves erdőszegélyeken, de hegyvidéki kaszálókon, erdei tisztásokon is.1974 óta védett, pénzben kifejezett értéke 25 000 Ft. - tudhatjuk meg a fajról, számos egyéb információ mellett a Kétéltű- és Hüllővédelmi Szakosztály által összeállított tájékoztatból.

Az év fája: Kecske fűz

Az Országos Erdészeti Egyesület mozgalma 1996 óta minden évben megválasztja az év fafaját. Az Év Fája szavazás célja az adott őshonos fafajjal kapcsolatos figyelemfelhívás, ismeretterjesztés az erdész szakemberek és a szélesebb nagyközönség számára egyaránt. 2026-ra a kezdeményezés 30. évfordulójára a megtisztelő címet a szavazatok alapján a kecske fűz (Salix caprea) nyerte.

(Kép forrása: wikipedia)

A húsvéti barkát részben a kecske fűz faj szolgáltatja, fatermetű egyedei viszont ritkaságszámba mennek, mivel évszázadokon keresztül gyomfának tekintették, s ma is igyekeznek felverődő egyedeit visszaszorítani. Egyetlen fűzfajunk, amely többletvíz nélkül él, az Alföldön kimondottan ritka.

Az év hala: Vágótok

A Magyar Haltani Társaság a korábbi évek hagyományait folytatva, immáron 17. alkalommal hirdette meg az Év Hala választást. A kitüntető címre 2026-ban a vágótok nyerte

(Kép forrása: wikipedia)

A vágótok (Acipenser gueldenstaedtii) az ősi megjelenésű tokfélék egyik hazánkban is előforduló képviselője. Orra rövid, tompa, bajuszszálai nem érik el a felső ajkat, teste megnyúlt, oldalán és hátán nagy és éles vértpikkelyek sorakoznak, melyek különösen a fiatal példányokon szembetűnők. Nevét is ezekről a vértekről kapta, egy óvatlan mozdulat is elég lehet ahhoz, hogy felsértse az ember bőrét.

Tengerben élő vándorhalként a folyókat korábban csak a szaporodási időszakban kereste fel, hogy ikráit a nyílt, sóderes mederfenéken szórja szét, ám a Vaskapu megépítése a vándorlási útvonalára leküzdhetetlen akadályt jelentett. Nagyra növő hal, az idős példányok hossza akár a két métert is meghaladhatja. Magyarországon időről-időre előkerül egy-egy példány, ám ezek feltehetően telepítésből származnak. Egyes tengerparti országok halászfogásai között a mai napig rendszeresen előfordul, nálunk azonban a kecsegével ellentétben feltehetően nincs önfenntartó állománya. Védettsége a telepített példányok megtelepedését szolgálja. Természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Az Év Vadvirága: Homoki árvalányhaj

Az Év Vadvirága mozgalom Magyarországon 2011-ben indult. Eredetileg magánkezdeményezés volt, melyet később a Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Biológiai Társaság karolt fel és koordinált és amelyhez később a Vadonlesők Közössége is csatlakozott. Idén a szervezők a száraz gyepekhez kötődő fajokat állították versenybe, megmutatva, hogy a Mediterrán és Belső-Ázsiai sztyeppekkel is kapcsolatban álló száraz gyepek milyen egyedi értéket képviselnek, A szavazást a három jelölt közül a homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica) nyerte.

Forrás: Terra alapítvány, fotó: dr. Udvardy László

A homoki árvalányhaj, mint az alföldi homokpusztáink jellegzetes faja, elsősorban a Duna-Tisza közén fordul elő, ahol sokfelé tájképileg is meghatározó. Kisebb, elszigetelt előfordulásai ismertek (voltak) a Középhegység peremein, a Kisalföldön és a Nagykanizsa körüli homokpusztákon is. Kisebb állományai közül sok megsemmisült az utóbbi időben a különböző beruházások, emberi beavatkozások következtében.

Hasonlóképpen szűntek meg állományai a Homokháton is, ebben a régióban azonban arra is van példa, hogy korábban bolygatott területeken, felhagyott szántókon, autópályarézsűkön is nagy számban megjelenjen. A terület mind drasztikusabb kiszáradása számos növényfajt sodort az eltűnés közelébe, a homoki árvalányhaj viszont ennek a folyamatnak a nyertese is lehet. Szüksége is van erre, ugyanis világállománya igen kis területre korlátozódik: hazánk mellett Ukrajnában a Dnyeper menti homokterületeken jelenik meg, és kisebb foltokban Oroszország délkeleti részének homokterületein, elszigetelten pedig Európa néhány más homokterületén is.

A faj védelmét és fennmaradását leginkább élőhelyeinek, alkalmas termőhelyeinek megőrzésével lehet biztosítani.

Szűk elterjedési területén túl izgalmas sajátsága terméseinek viselkedése: ha nedvesség éri magukat a terméseiket, a hosszú szálkák (hajak) megcsavarodnak, és elkezdik befúrni magukat a talajba - így kerülve el, hogy a pusztákon gyakori szelek idő előtt tovafújják őket.

Az Év Emlőse: 

 Már február van és még nincs semmi hír. Ezt engedjük az idén el...

Az Év Élőhelye: Fás legelő

2026-ban első alkalommal hirdetett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Élőhelyvédelmi Szakosztálya győztest az Év Élőhelye kategóriában.

Fotó Bringalap.hu

A fáslegelő egy évszázadokkal ezelőtt elterjedt, mára megritkult élőhelytípus, amelynek fennmaradása teljes mértékben az embertől függ. A fáslegelő magára hagyva ugyanis becserjésedik, beerdősül, ami a természetes szukcesszió velejárója. De a zárt erdő már nem alkalmas egy sor olyan élőlénynek, amelyek a fáslegelőket nagyon kedvelik.

Az alapot a legelők növényzete jelenti, számos szép vadvirággal. Rájuk és a legelő jószág trágyájára épül a tápláléklánc második szintje, az ízeltlábúak és egyéb gerinctelenek. A nagyra nőtt, a legelőn szigetszerűen álló öreg fák odvai, lombkoronája nagyon sok állatnak nyújtanak menedéket: denevérek, gyíkok, odúlakó madarak és természetesen rengeteg rovar.

Talán a leglátványosabb szint a madaraké: füleskuvik, szalakóta, búbosbanka, vörös- és kék vércse, nyaktekercs, zöld küllő, seregély népesíthetik be a fák környékét, a legelőn pedig mezei és esetleg erdei pacsirta, parlagi pityer, cigánycsuk, sárga billegető szedeget. A jószág a fák alá telepedve hűsöl nagy melegben, a sarjadó cserjéket, famagoncokat azonban gondosan lelegelik.

A fáslegelők beerdősülése érdekes módon pusztulásra ítéli a nagy magányos fákat, hiszen fotoszintetizáló felületének jó része a mindenfelé szétálló ágakon van; magányosan képesek voltak így nőni. Ha azonban sűrű fák nőnek fel mellettük, lassan elsorvadnak. - olvashatjuk a jelölőszervezet jelöltekről szóló ismertetőjében.

Fotók: wikipedia