9. nap (2017.08.27. vasárnap)

Hajnalban – az első fénysugarak megjelenésekor - arra lettünk figyelmesek, hogy a belső sátor külső oldalán rengeteg hangya jelent meg. Ez nem volt örömteli, mert csomagoláskor kellett velük valamit kezdeni. Plusz munka jelent meg a láthatáron. Kelés után gyorsan kipakoltunk és átraktuk a sátrat egy másik helyre, ahol reményeink szerint majd elmennek a hívatlan látogatók. Nem teljesen sikerült így, de segítettünk nekik.

A táborhely ettől eltekintve idilli volt a Vesubie partján. Bár a főútra való feljutás kívánt egy kis erőlködést, lévén 20-25% meredek murvás úton kellett feltolni a kerékpárokat, ami fél tízre sikerült is és ekkor kezdetét vette a túra 9. napja.

A terv
Az előző nap bejárt szurdok fölött vezető úton – szép látványok begyűjtése közepette - visszajutni a Var völgyébe ahonnan észak felé haladni, majd átcsatlakozva a Tinée szurdokára, azon egészen Isola (881 m)  magasságában táborozni.

Az indulás után, az előző este már a vacsorázó helyig háromszor megtett utat, világosban is szemügyre vettük és pompás látványban volt részünk. A hátunk mögül sütött a nap és megvilágította az előttünk hófehéren magasodó több száz méter magas sziklafalat, melyet helyenként zöld foltok ékesítettek.

Tőlünk jobbra a kanyon alján folydogált a folyócska, mi pedig kellemes lejtőn ereszkedtünk Saint-Jean-la-Riviére településig. Ott balra felkanyarodtunk a szurdok peremére vezető útra. Az út vonalvezetése igen látványosra sikeredett, balra meredek sziklafal, jobbra pedig egyre mélyülő kanyon foglalta keretbe a nem túl széles utat. Szerencsére forgalom nem nagyon zavarta a látvány befogadását, emiatt kellemes volt tekerni, amit a csodás idő is nagyban segített. Az út követte a kanyon és az oldalkanyonok vonalát, ezért néha, - főleg a Duranus esetében elég - jól eltávolodtunk a fő irányunktól. 

Az út első felén 500 m magasságig jutottunk, ahonnan félelmetesen jó kilátás nyílott a 250 m magasságban vezető völgytalpi útra. (Ahol előző este felfelé jöttünk.) A kilátópontról jól kivehetővé vált a további irányunk is, ami meglepetésünkre erősen lejtő, majd a távolban erősen emelkedő képet mutatott.

A gurulás egészen 360 m-ig tartott, majd újra másztunk 7% meredekségű emelkedőn. Már 11 óra előtt, 410 m magasságban sikerült reggelizni, az utat szegélyező kis kőfalon ülve, miközben a fantasztikus tájban gyönyörködtünk. Reggeli után még jó 100 m emelkedő után értük el Levens települést 520 m magasságban. Ekkor már eltávolodtunk a Vesubie szurdoktól, és egy kis hullámvasút után élvezetes 6 kanyaros szerpentinen keresztül ereszkedtünk le a Var völgyébe. Pár száz méterrel az előző délutáni bevásárló helytől (Saint-Martin-du-Var).

Itt északnak fordultunk és elindultunk a Var folyásán felfelé vezető úton, ami Nizzából indult. Mi kb. 120 m magasan csatlakoztunk be, a hátunk mögött a tenger kb. 18 km távolságban hullámzott. Amit persze csak a lelki szemeinkkel láttunk. A nagy hőség miatt szükségünk lett volna egy kis hűs vízre, mert e nélkül csak a saját izzadtságunkban fürödtünk. A vasárnap  ellenére nem volt jelentős a forgalom – amin csodálkoztunk is -, ennek oka lehetett, hogy a turisták nem tudtak elszakadni a tengertől.

A napi cél – Isola – 881 m magasságból és kb. 51 km távolságból hívogatott, mint Odüsszeuszt a szirének. A szélről meg kell még emlékezzek, hiszen nagyon élénk kavargó forró légáramlatok hol segítettek, hol gátoltak. A Var völgyében az utóbbi volt a gyakoribb. Az utunk a Vesubie kanyon bejáratáig már ismerős volt szombatról, amikor délután már jártunk erre. Vasárnap 12:45 körül hagytuk el a leágazást és haladtunk tovább észak felé. Innen a hegyek növésnek indultak a Var két oldalán. Az utunkkal párhuzamosan, tőlünk jobbra, a folyó szintjén megjelent még egy aszfaltos út, aminek okát nem leltük. Sőt a lejáratot sem, pedig jó lett volna ott menni. Később sem derült ki, hogyan lehet azt megközelíteni. Lehet, hogy oda születni kell. A hegyek egyre élvezetesebb hátteret biztosítottak a tekeréshez és az ég kékje sem akart lemaradni látvány tekintetében. A hegyekben itt, ott alagutakon vezetett az út, vasút, meg ami még jött.

Haladtunk vagy 4-5 km-t és közben nagyon élveztük a látványt, de ami utána jött, az maga volt a csoda. A hegyek szinte az égig nyújtóztak, a kanyon egészen szűk lett. Hirtelen több szűk kanyarral az eddigi északi irány helyett dél-nyugatira, majd észak-nyugatira váltott, majd jobbról megjelent a Tinée kanyonja. A két folyó találkozásánál – ahol a Tinée siet beléje – megálltunk és álmélkodással eltöltöttünk néhány percet.

Visszaidéztük e túrának a 2. napjának végét, - amikor a barlangban aludtunk -, és előtte még elgurultunk Entreveaux-be, hogy ott 2014 után újra szétnézzünk. Na, ez a város a Var partján fekszik a Tinée torkolattól légvonalban kb. 30 km-rel nyugatra. A fényképek elkészítése után fájó búcsút intettünk a folyótól, és tovább hajtottunk észak felé a Tinée kanyonjában. A hőmérséklet szinte leviselhetetlenül magas volt, amit tetézett a forró szél melegítő hatása. Így nyomós okunk volt megállni, amikor egy nyomós kutat találtunk. Ott bevizeztük a pólókat sapkákat, hogy túl tudjuk élni a forróságot.

A Tinée völgye hol szűkebb, hol szélesebbé vált utunk során. A folyót terelgető hegyek 500-700 m-rel felettünk magasodtak és nem csak a vizet, de a szelet is terelgették. Végre már hátszelet kaptunk, ami nagyban segítette haladásunkat a nem túl erős (1-3 %) emelkedőn. Fél háromkor a megmentő küldte azt a parkolót a segítségünkre, ami már folyószinten volt. Így lehetővé vált a csobbanás és az evés is. Az előbbi Cobranco, az utóbbi az én vágyaim netovábbja volt. Ennek megfelelően ő neki vetkőzött és elrobogott a víz irányába, én pedig nekiálltam forró teát főzni és ebédelni. A főzés rizikós volt a pergamen szárazságú fű és az igen élénk, talán már erős szél miatt, de nem tágítottam az ötlettől. Sikerült jól megebédelni és utána én is elindultam a hűsítő habok felé.

Kellemesen lehűltem, és amikor kezdtem kifelé kászálódni, néhány vízcsepp ráugrott a szemüvegemre. Ezt nem akartam a kezemmel letörölni, hanem levettem és a keret élét a tenyeremhez ütögettem, hogy a cseppek távozzanak róla. Néhány ütögetés után felvettem és azt éreztem, hogy teljesen homályos lett a jobb oldali üveg. Újabb ütögetés után semmi javulást nem tapasztaltam. Ekkor néztem meg közelről és döbbentem meg, kiesett az üveg és a gyors folyású Tinée elvitte Nizzába. Ez eléggé idegesítő történés volt, hiszen ugyan volt tartalék szemüvegem, de azt az autóban hagytam, így felemás szemmel kellett még másfél napot tekernem. A jobb szememmel – üveg híján - szinte semmit sem láttam a távolból.

Mikor felmentem a bringához és Cobranconak ecseteltem a történéseket, akkor mondta, „ne szarj be, van nekem tartalék szemüvegem”. Ideadta felpróbáltam, és már vissza sem adtam, mert jobb kompromisszumnak tűnt a 2 db -2 dioptriás lencse, mint az 1db -4 dioptriás.

A fürdőzéssel egybekötött kajálás és szemüveg csere, több mint 1 órán át tartott. Fél négy után csaptunk újra a lovak közé és indultunk meg Saint-Sauveur-Sur-Tinée (496 m) felé. A völgy továbbra is kanyonos volt és érdekes módon egy kb. 1 km-es szakaszon az út jobb oldalán vörös sziklák álltak őrt. Ez tulajdonképpen a Cians és a Daluis szurdok anyagának testvére lehetett. A látvány legalábbis kísértetiesen hasonlított azokra. A települést fél óra hajtás után értünk el. Itt szét akartunk nézni, mert 2014-ben csak felülről láttuk és igen kellemes emlékeink maradtak róla. Találtunk egy hideg vizes kutat, ahol jól feltankoltunk, mielőtt öt előtt elindultunk volna.

Innen a hátra lévő 14 km helyenként ismerős volt a három évvel ezelőtti gurulásról. A reggeliző és sátorszárító helyet világosan felismertük. Ahogy közeledtünk Isola felé a hegyek mindkét oldalon 2.000 m fölé nyúltak és igazi hegyi érzetet keltettek. Ami nem is csoda, hiszen a következő napi program a Colle della Lombarda (2.347 m) lesz, amit azért tényleg lehet hágónak nevezni.

Fél hét előtt már feltűntek Isola házai, de feltűnt egy híd is még a város előtt, amin átoldalogtunk és rögtön megtaláltuk az ideális táborhelyet. Mivel még nagyon világos volt, így megnéztük a város főterét, ahol már 3 éve jártunk és próbáltuk felderíteni a boltot, hogy reggel már ezzel ne kelljen az időt tölteni. Miután ezt a feladatot is megoldottuk, a város és a táborhely között megejtettük a vacsorát is, egy kiépített helyen. 20:15-kor elfoglaltuk a kinézett táborhelyet, és a hétfői feladatra készülve viszonylag korán nyugovóra tértünk.

Az említett feladat nem nagy, csak a Lombarda hágót kell meghágni és a túloldalon már vár a parkolóban az autó. Tehát még szűk egy nap volt hátra a túrából, meg persze a hazáig 1.600 km autózás, ami szintén nem egyszerű és pihentető feladat, főleg nem úgy, ahogy nekünk sikerült.