Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 elkeszult a sacravelo kerekparos zarandokut halozat 01

900 km hosszú kerékpáros úthálózatot jelöltek ki.

A Dunántúl északi részén bringázva már többször bele akadtunk a SacraVelo kerékpáros jelzésekbe. A napokban kaptunk egy sajtóközleményt, a melyben bejelentették, hogy elkészült az ezen a néven futó két országot összekötő tematikus kerékpáros útvonal hálózat.

A „SacraVelo – Határon átnyúló kerékpáros zarándokutak hálózata a Duna térségében” című projekt keretén belül közel 900 km hosszú biztonságosan használható kerékpáros úthálózatot jelöltek ki, ami kapcsolódik az EuroVelo6 „Duna-menti” és az EuroVelo13 „Vasfüggöny” nemzetközi kerékpáros útvonalakhoz.

 elkeszult a sacravelo kerekparos zarandokut halozat 02

Összesen 4 Duna-menti magyar és szlovák megye, illetve 2 települési önkormányzat összefogásával megvalósult turisztikai kezdeményezés célja, hogy a térség gazdag kulturális és természeti örökségeinek vonzerejét ötvözve tegye a kerékpárosok számára népszerűbbé a régiót. A projekt Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nagyszombat és Pozsony megye, valamint Szil és Bácsfa települési önkormányzatok együttműködésével az Európai Unió Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretén belül jöhetett létre.

A hálózat részeként az útvonalak kijelölésén túl kerékpáros pihenőhelyet, valamint több szakrális látnivalót bemutató, többnyelvű térképes információs táblát helyeztek el a zarándokút állomásain. Bacsfa és Szil községben kerékpáros centrumot is kialakítottak, ez utóbbiban közösségi tér, mellékhelyiségek és kerékpártárolók is szolgálják az ide érkező turisták kényelmét.

A közel 900 km hosszú úthálózat és a több száz határ menti szakrális érték pontos helye a www.sacravelo.hu oldalon is megtalálható. A 8-féle tematikus és 43 egyéb útvonal a SacraVelo applikáción keresztül is elérhető. Egy gyors regisztráció és a SacraVelo alkalmazás letöltése után az egyes útvonalak az applikáción keresztül is elérhetővé válnak, ami menet közben nyújt segítséget. Az információs táblákon elhelyezett QR-kódok beolvasásával pedig a meglátogatott szakrális helyről további érdekességek olvashatók.