Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 ejjel nappal korzika 09 02

 Nem volt mit tenni, felkaptattunk a fellegvárhoz.

8. nap 2019.06.10. Hétfő (32 km, 104 m szint)

Hát eljött az utolsó napunk Korzikán, de nem túl szépen. Történt ugyanis, hogy fél kettő körül esni kezdett az eső. A sátor külső részét viszont nem feszítettük meg, emiatt ki kellett ugrani, cövekek leverése céljából. Nem esett jól fél-kómásan az esőbe kibotorkálni, de hát így jártunk, miért nem szúrtuk le azokat az istenverte vasakat. Mire végeztünk és visszatértünk az ilyenkor szükséges tevékenységhez, mármint az alváshoz, az eső már el is állt, a „mókuska rúgja meg”.

Csak reggel, a világosban érzékeltük, hogy nem is eső esett, hanem sár, legalábbis minden kint hagyott cókmókunkat sárgás-barna szmötyi borított. Valószínűleg a magasban fújó szelek sodortak afrikai eredetű – nagyon finom – homokot Korzika felé, amit az eső lehozott nekünk. Hurrá!

Jó sokáig vártunk a vizes sátor száradásra, de nem nagyon haladt, mert nagyon párás volt a levegő. Erre a napra nem voltak már érdekes tervek, talán csak a Pino megmászása, de már reggel szó volt róla, hogy nem valószínű, hogy meg lesz, mert nagy szelet mondanak a jósok. Ezen kívül Bastia-t és a kompot szerettük volna elérni, de Pünkösd Hétfő lévén még bizonytalanok voltunk abban, hogyan tudjuk majd a jegyet megvenni.

Ezzel a néhány kérdőjellel a fejünkben, 9:45-körül keltünk útra, keleti irányba, a tengerpartot célkeresztbe fogva. Indulás után röviddel balról már láttuk a repülőteret, este csak hallottuk a hangokat.

Ahhoz képest, hogy milyen kis utakon araszoltunk elég erős volt a forgalom, amit eleinte nem értettünk. Végül az első templomnál, csak az eleséstől való félelmemben nem csaptam a homlokomra: Hát persze! A vallási ünnep az oka a nagy mozgásnak és a korzikaiak vallásossága.

Trollkodok egy kicsit: elgondolkodott már valaki azon, miért szükséges a templomokra villámhárító? Na jó, hagyom is a témát, vissza a túrára.

Kb. 5 km-rel az indulás után kijutottunk a tengerparttal párhuzamos útra, ami elég széles és jó minőségű volt ahhoz, hogy az autósok ne zavarjanak. Az úttal párhuzamosan nem csak a tenger húzódott, hanem balról azok nagy hegyek is, amiket tegnap hagytunk el. Érdekes módon arrafelé nagyon szép kék ég hívogatott, hátha visszafordulunk feléjük. Odüsszeusznak lehetett ekkora a szirének csábítása, de mi sziklaszilárdan eltökéltük, ma bizony elindulunk haza. Ezen az úton alig mentünk 2 km-t, amikor Cobranco hirtelen jobbra fordult – egy település félénél, – és lehajtottunk az elhagyott homokos tengerpartra.

ejjel nappal korzika 09 08

A víz erősen háborgott, nagy tarajos hullámok követték egymást, amik a parton elhalva, pezsegve kifutottak a homokra. Annyira megtetszett a látvány, hogy mi a csábításnak engedve már indultunk is fürödni. A víz nem volt ugyan langy meleg, de az élmény feledtette a hűs nedűt.

Utána még egy reggeli is belefért, hiszen sehova nem siettünk. 11:30-kor újra nyeregben ülve tapostuk a pedálokat. Északi irányban haladtunk a tengerparttal párhuzamosan egy nadrágszíj keskenységű (350 m) földnyelven, amit jobbról a tenger, balról Korzika legnagyobb tava a 11 km hosszú Ruisseau de Mormorana határolt.

Viszonylag látvány mentes tájon haladtunk hosszan, a tó irányába a kilátást 3-4 m magas nádas takarta, néha-néha volt kis utacska balra. befelé a bozótosba. Amikor egy előttünk tekerő csinos nőnemű hölgyemény letért balra, mi is próbáltuk követni, de elvesztettük a nyomot. Viszont találtunk pallókból összerakott járdákat, amik a víz felett „lebegtek”. Egy darabon besétáltunk és megtekintettük a madárleső palánkokat, amiken kialakított lyukakon lehetett - az élővilág zavarása nélkül - kémlelni.

ejjel nappal korzika 09 01

12:10-re értünk a földnyelv legkeskenyebb részéhez, ahol újra fürödni kellett, illetve nem kellett, de muszáj volt. A hullámok, a finom homok hívogatott és a döntést segítette az egyre nagyobb hőség is. Így nem volt mit tenni, újra a habokba vetettük magunkat és jót hancúroztunk a furfangos hullámokon.Kifelé menet ellenőriztem, nem kezdett-e a lábujjaim közé úszóhártya nőni, de szerencsére még időben a szárazföldre vetődtünk. A forró homokon csak indián szökellésben sikerült a bringákat megközelíteni, néztek is a helyiek, „ezek meg honnan jöhettek?”

A tovább indulás előtt még megvettem a kompjegyet a telefonnal, remélve, hogy így megoldódik a probléma, mert ugye ünnepnap volt, nem lehetett tudni, nyitva lesz-e a jegyiroda. Spojlerezek: nem volt nyitva.

Itt is eltöltöttünk több, mint egy órát és „már” 13:20 lett az idő, mikor nekivágtunk, hogy elérjük Bastia-t, amit már egészen jól kivehetően láttunk a homály ellenére. Egy nagyon kellemes, hosszú, pálmafás sétányon keresztül közelítettünk dél felől a településhez, de kiderült, hogy innen egy hosszú alagúton keresztül jutnak el az autósok a városba, ahonnan ki vannak tiltva a bringások, mármint az alagútból. Illetve nem itt derült ki, mert Cobranco a tervezés folyamán felderítette és tisztában volt a helyzettel.

ejjel nappal korzika 09 02

Nem volt mit tenni, felkaptattunk a fellegvárhoz, aminek megnézése úgyis benne volt a tervekben. Mászás közben olyan régi bérházak mellett mentünk el, amit valószínűleg még Napóleon is látott és azóta nem sikerült felújítani. Könnyen bejutottunk a várba, illetve a környező utcákba. A Santa Maria katedrálisnál megállva készítettünk néhány képet, snittet és már mentünk is tovább. Jó lett volna valamit ebédelni, ehhez viszont kellett volna éttermet találni, mert Cobranco –, így a túra végére – kívánós lett.

ejjel nappal korzika 09 03

Néhány sikátoron áthajtva bejutottunk a valamikori kormányzói palota előtti térre, ahol már voltak éttermek, de Cobranco nem talált az ínyére való ételt. Némi téblábolás után, otthagytuk a citadellát és elindultunk a Szent Miklós térre, ahol már jártunk az első nap. A téren megszámlálhatatlan étterem asztalai székei bújtak meg fák és napernyők árnyékában. Cobranco fél óra keresgélés után arra jutott, itt nincs olyan étterem (44 db) ami képes lenne olyan kaját annyiért adni, mint amit Ő elképzel.

Újra kezdődött a Corte-ban már ismertetett pingvinezés, csak itt az ott tapasztaltakat négyzetre kell emelni, ha valaki bele akarja élni magát a történésekbe. 14:30 és 15:40 között lementünk a kikötőbe, ott néztük az árlapokat. Visszamentünk a Szent Miklós térre, majd újra le a kikötőbe, ahol már majdnem ettünk valamit, de mivel az ebédidő elmúlt, azt tanácsolták, menjünk vissza 18 óra után. Erre mi inkább újra visszamentünk a Szent Miklós térre és 20-30 perc nézelődés után beültünk egy helyre. Nagy kő esett le a szívemről, végre enni fogunk.

/A "nagy keresgélés" pozitív hozadékaként újra megnéztük Bastiát töviről-hegyire./

ejjel nappal korzika 09 04

Az ebéd-vacsorával Cobranco nem volt teljesen elégedett, számomra ízletes és elegendő is volt, az időt is „jól” eltöltöttük.

ejjel nappal korzika 09 05

Valamivel fél hat előtt indultunk megkeresni a Corsica Ferries irodáját, amit 10 perc után egy üvegpalotában megleltünk, de – mint már írtam – zárva találtuk. Azt akartuk megtudni, hogy ki kell-e nyomtatni a telefonon lévő elektronikus jegyet, vagy jó az úgy, ahogy van. Végül az információs hölgyek megnyugtattak, elegendő az elektronikus jegy.

Amíg ott álldogáltunk, vártuk a beszállási időt, odajött hozzánk egy – még tőlünk is vén emberebb – kelet-német bácsi (73 éves), aki országúti bringával túrázgatott a szigeten, de a saját autójában aludt, az abban hozott kaját ette. Gratuláltunk neki a teljesítményhez majd elváltunk tőle, mert már mennünk kellett a „checkin”-hez. Az idő közben egészen elromlott, sötét felhők érkeztek, de szerencsére 18:45-kor begurultunk a komp gyomrába, a védett helyre.

ejjel nappal korzika 09 06

Indulás után fájó szívvel nézegettük a távolodó szárazföldet, ahol az elmúlt 8 napban sok kalandban, élményben volt részünk és talán már soha nem látjuk újra ezeket a partokat. Ha fiatal negyvenesek lennénk, akkor lenne még esélyünk, de így, azt a kevés időt, ami még hátra van, új élmények keresésével kell tölteni. Mondom ezt én, aki 12-szer volt ugyanott nyaralni a családdal, na mindegy is.

Ahogy a hajónk közeledett a Savona-i kikötő felé, már messziről meresztettem a szemem, vajon az autó megvan-e, vagy az olaszok meglovasították. Az érkezés 7 órakor pontosan megtörtént. A hajóról már sikerült azonosítani az autó sziluettjét, amit jó jelnek vettem. Volt azért még izgulni való, hiszen az akkumulátorom még a gyári volt, amiben talán nem is lenne semmi érdekes, ha nem 2008-ban gyártották volna, vagyis már betöltötte a 11 éves kort. Már amikor 10 éves volt, a szerelőm nagyon csodálkozott, azt mondta, Ő még ilyet nem látott, sőt nem is hallott, mert ugye futásteljesítmény is volt mögötte 270.000 km, nem csak kor.

Na, ez volt a következő izgulás tárgya, de azért én otthon készültem és vettem bika kábelt, biztos ami ziher. Az autóhoz érve látszott, hogy itt is olyan sáros eső eshetett, mint Korzikán a 8. nap hajnalán és borzasztó koszos volt a szerencsétlen. A motor pöccre indult, tehát öreg akkumulátor nem vén akkumulátor, ahogy a ferdített mondás tartja.

ejjel nappal korzika 09 07

A bringákról lepakoltunk, feltettük a tartóra őket, átöltöztünk és már indultunk is, amikor a parkoló kijáratánál észleltük a magasság korlátot. Megállás, bringák le, autó odébb, bringák fel és már indultunk is haza.

Szerda reggelre, szerencsésen, de fáradtan hazaértünk, és jöttek a dolgos hétköznapok.

Innen is köszönetet mondok Cobranconak, hogy újra részese lehettem egy csodálatosan látványos túrának, amely nem jöhetett volna létre, ha Ő nem tervezi meg ilyen részletekbe menően, precízen az útvonalat, látványosságokat. Remélem jövőre is megyünk...