3. nap – 2024.10.28. Megtett táv 81,64 km

A második Korčula szigetes napon a déli partvidék napsütötte tengeröbleit vettük célba. De előtte át kellett még kelnünk a sziget belső, ködös vidékein.

Vela Lukában vettünk reggelit, ám csak a déli parton található Karbuni néptelen kikötőjében fogyasztottuk el. Már reggel fél 9-kor fantasztikus meleg idő volt itt. Tegnap az északi fekvés miatt sokat haladtunk árnyékban, néha hűvös volt a szél, itt viszont igazi nyárias idő fogadott. Csabival meg is mártóztunk egyet a kristálytiszta tengerben, amíg a sátrak és a hálózsákok száradtak a napon.

Rövid földutas szakasz után Prizbától ismét aszfalton kanyarogtunk tovább, ám Brna után elhagyta az út az egyre meredekebbé váló partvidéket, így Brna után betekintést nyerhettünk Korčula belsőbb völgyeibe is. A védett, déli tájolású belső síkságokon szőlőültetvények sorakoztak. Čara falucska után még visszatért az út a déli partvidékre, ám nagy magasságban, 200 méterrel a tenger szintje felett kanyargott a panorámaút.

A kora délutáni órákban értünk vissza Korčula városába. Ebéd, rövid városnézés és részemről egy könnyű, de gyors futás volt a program, majd átkompoztunk Orebicbe, s megkezdtük az esti felkapaszkodást a Sveti Ilija csúcs ösvényének kezdetéhez.

Viganjban fürödtünk még egy utolsót a tengerben, majd eleinte aszfalton, végül földúton, már teljes sötétségben értük el mai táborhelyünket nagyjából 360 méteres tengerszint feletti magasságban.

4. nap - 2024.10.29. Megtett táv 75,51 km

Én már napfelkelte előtt talpon voltam, ugyanis egy "seatosummit" futást terveztem a 961 méter magas csúcsra. Lekocogtam Viganjba, innen kezdtem meg a felkapaszkodást a napfelkelte fényeiben. Mind Korcula-szigetén, mind pedig a Peljesac-félszigeten rendszeresen a disznót ábrázoló vadveszélyre figyelmeztető táblák, ám vaddisznót a mai napig még egyet sem láttunk. Ma reggel azonban egy hatalmas állat tört elő a földutat szegélyező bokrokból, elég rendesen megijedtünk egymástól. A srácok jó negyven perccel később indultak a táborhelytől 5 kilométerre található csúcs irányába. Nagyjából 6-700 méter között értem utol őket, de két eltévedés után nem sokkal előttük értem fel a csúcsra. Fent a csúcskereszt mellett reggeliztünk, szívtuk magunkba a napfényt és élveztük a panorámát.

A délelőtt java már eltelt, mire visszagyalogoltunk és legurultunk Orebicbe, de annyira jó volt az idő, hogy természetesen nem maradhatott ki a fürdés. "Inkább megyünk egy-két órát sötétben" - mondták a fiúk és igazuk volt. Szinte nyárias meleg fogadott minket a hosszú, néptelen strandon 26 fokkal, kellemesen enyhe széllel. Beúsztunk egy közeli kis sziklaszigethez, onnan ugráltunk, a fiúk pedig hosszasan búvárkodtak még. Már majdnem delet ütött az óra, s bringáink kilométeróráján még csak szerény 16 km éktelenkedett, így nem halogathattuk tovább az indulást.

Ráadásul egy jó négyszázas dobbal kezdtük a szakaszt, azzal, amin idefelé legurultunk. A hűvös belső vidékről egy 400 méteres alagúton keresztül tértünk vissza a napsütötte déli partra. Pelješac déli partvidéke egészen elragadó volt néptelen és forgalmatlan panorámaútjaival, s a kopár hegyekre felszaladó szőlőültetvényeivel.

"Ha sziget lenne, valószínű ez lenne az egyik kedvenc horvát szigetem" - jegyeztem meg. Bár jobban belegondolva mindegyik szigetben más-és más fogott meg, s minden szigeten vannak kedvenc részeim, útvonalaim, ahová bármikor szívesen visszatérnék. Most már Pelješac déli útvonala is közéjük tartozik, valószínű, hogy ide még mindenképp visszatérek majd, de kizárólag valamelyik őszi vagy tavaszi holtszezonban, mikor a legnyugodtabb arculatát mutatja ez a mediterrán vidék.

Délután háromig űztük-hajtottuk a gépeket a dombos partvidéken, ideje volt már egy kiadós étkezésnek. Žuljana kavicsos strandjánál telepedtünk le egy padra. Hívogatott a kristálytiszta, üdítő víz, így evés után a csobbanás sem maradhatott ki. Az út innen már elbúcsúzott a déli partvidéktől, megnyúltak árnyékaink jelezvén, hogy ez a nap is hamarosan véget ér. Nekünk azonban még 25 km hátra volt Ston városáig, melyet már teljes sötétségben sikerült elérnünk. A városnak fölé hatalmas várfalak kúsznak fel a meredek hegyoldalba, kicsit olyan mint a Kínai Nagy Fal, csak kicsiben. Bevásároltunk, s még egy rövid sétára futotta a város kopottas, de mégis bájos hangulatot árasztó, kivilágított utcácskáin, majd a hegy túloldalán egy kavicsos bringaút mentén találtunk éjszakai szálláshelyet.

5. nap - 2024.10.30. Megtett táv 119,6 km

Túránk utolsó napján korán keltünk, hisz tudtuk ez lesz az ötnapos kaland leghosszabb napja. Mostar városáig több, mint száz kilométer várt ránk, s még este egy rövid városnézést is terveztünk Szarajevóban. No és persze még haza is kell majd vezetni Budapestre.

Gyorsan elhagytuk a Pelješac-félszigetet, s már a szárazföld felől csodáltuk meg a ston-i erődrendszert a felkelő nap fényében.

Egy hosszú kaptató után Neum városa következett. Finom bosnyák péksütiket ettünk reggelire, s Csabival még egy gyors utolsó fürdést is bevállaltunk, bár még hűvös volt a reggel. Visszatérve Horvátországba egy meredek kaptatóval búcsúztunk az Adriai-tengertől.

A túloldalt már egy belső mocsárvidék fogadott a Kuti-tóval és a Neretva-folyó kiszélesedő torkolatával.

Több kis falun áthaladva Metković városánál értük el magát a folyót és a bosnyák határt. Boszniában gyorsan letértünk a főútról, s a Neretva jobb partján a vasútvonallal párhuzamosan futó kerékpárúton haladtunk tovább északi irányba. Čapljina városban vettünk ebédet, innen már szinte megállás nélkül haladtunk a jó vonalvezetésű és kifejezetten jó minőségű kerékpárúton, mely egészen Mostarig vitt minket.

A délutáni nyüzsgés összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, mint öt napja, mikor a reggeli órákban hagytuk magunk mögött a várost. Megcsodáltuk még egyszer az óvárost és az Öreg hidat. Az autó porosan, de érintetlenül várt minket a parkolóban, feldobtuk a bringákat és meg sem álltunk Szarajevóig.

Egy hűvös tekerésre és egy jó kajálásra még maradt időnk a fővárosban, s csak az esti órákban indultunk tovább. Hajnali 3 után érkeztünk meg Budapestre.

Dalmácia déli vidéke ismét hozta a holtszezonban szokásos arculatát. A tenger október végén még fürdésre alkalmas, s bár a napsütötte órák jóval kevesebbek, mint nyáron, délelőtt 10 és délután 3 óra között szinte nyárias körülmények között tekerhettünk. Éjszaka sem volt hideg. Szerintem hamarosan visszatérünk majd egy hasonló túra keretében a horvát partvidékre, vagy szigetek egyikére.