A mai kerékpár lényegében 1885-ben alakult ki, amikor a Rover forgalomba hozta elöl-hátul egyforma kerékméretű, lánchajtásos biciklit, leváltva a közvetlenül hajtott, óriási első kerekű velocipédet. A napjainkban használt sokféle változat – strapabicikli, országúti, monti, trekking stb. – ennek a variációi. Bő évszázad alatt kikristályosodott, milliárdszorosan bevált, világszerte használt konstrukció. Nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az emberiség egyik nagy találmánya.

De akkor miért jelennek meg, sőt terjednek el ettől alapvetően eltérő bringák? Netán feltűnési viszketegség, öncélú „csak azért is másképp csinálom”, vagy egyszerű lököttség húzódik meg a háttérben? Noha vannak csakugyan bizarr elhajlások, általában korántsem aberrációról, hanem nagyon is valós igények praktikus kielégítéséről van szó. Hiszen éppen manapság, az autózás elmélyülő válságának és a biciklizés fellendülésének korában, amikor egyre többen és egyre többféle céllal bicikliznek, derül ki, hogy a kerékpár elterjedt válfajai nem mindenre felelnek meg – szükség van speciális járgányokra, „mutánsokra” is. Hiszen, mint tudjuk, a törzsfejlődést is a mutánsok viszik előre!

Lássuk csak, miről van szó. Kisebb rakományok – akár gyerek! – városi szállítására alig akad jobb a teherbringánál, azaz „visziklinél”, hiszen kis területet foglal az úton, zéró emisszióval fuvaroz, elsuhan a dugó mellett, a járdán parkol, és gazdasági hatékonyságban is verhetetlen. Vasúttal, tömegközlekedéssel variálná valaki a biciklizést? Vonatra még csak fel lehet vinni a kerékpárt, külön jeggyel, de a BKK járataira már nem, kivéve a fogaskerekűt. Ám egy összehajtható, hordtáskába rakott típus már nem kerékpárnak számít, hanem kézipoggyásznak, ingyen utazik, majd ingyen utaztat, a nyergében ülve. Hosszabb távokat, akár két-háromszáz kilométert tenne meg egy nap alatt a bringás? Fájdalmak, elgyötrődés nélkül érhet célba egy kényelmes fekvőbringával, angolból magyarított nevén rekuval. Ennek több verziója létezik, jobban vagy kevésbé döntött üléstámlával, front- vagy hátsókerék-hajtással, alacsony vagy magas, hosszú vagy rövid tengelytávval, sőt a kétkerekűek mellett háromkerekű (trike) kivitelben is. Lehet venni szaküzletben, de nem kevesen maguknak építenek egyet, vagy többet. Melyik a jobb? Mindegyik – valaki másnak, valamilyen adott célra.

Kattints a képre a galéria megnyitásához!

Ezzel már közeledünk tulajdonképpeni témánkhoz: a spéci bringákról némi túlzással elmondható, hogy ahány annyiféle. Nekem melyik lenne jó? Vásároljak meg, vagy építsek magamnak egymás után néhányat, mire rátalálok a tutira? Ez nyilván nem lenne a legcélszerűbb eljárás. Molnár-Sós Sándor István „Sanci”, maga is egy viszikli, egy összehajtható bringa és négy rekumbens boldog tulajdonosa, arra az ötletre jutott, hogy „Mutánsbicikli Találkozót” rendez választott pátriájában, Szobon, ahol mindenki kipróbálhatja a többiek masináját, míg végül képet kap arról, hogy melyik az ő esete. A sok-sok szervezési munkával összehozott háromnapos dzsembori központja a rév melletti kemping volt, a próbákra a Duna-parti gyepes területen volt lehetőség, ahol puhára esett, aki esetleg lehuppant volna egy-egy fura-bura bicikliről. Ráadásul felvettek a programba egy játékos pontkereső játékot is, amely a szép fekvésű, csendes Szob értékeit mutatta be. A részvétel ingyenes volt, és ez így is marad a jövőben is, nem nyerészkedés az egésznek a célja, hanem kipróbálási lehetőséget, és egy vidám, hangulatos hétvégét nyújtani a résztvevőknek.

A résztvevők… Voltak vagy háromszázan, ki végig, ki csak rövidebb időre. Már a rendezvény jellegéből adódik, hogy egyénien gondolkodó és cselekvő, a főáramból eléggé kilógó alak a többségük, ilyeneket fegyelmezett együttműködésre és egy húron pendülésre rábírni nem egyszerű. Ám a közös ügy szeretete és Sanci integráló egyénisége áthidalt minden nehézséget. Micsoda figurák érkeztek – e kifejezést a járműveikre értve… Persze akadt velocipéd, tandem (egymás mögötti és egymás melletti ülésekkel), valamint emelet-magas, akrobatikus ügyességet kívánó bringa is. Teherkerékpárból sajnálatosan kevés jelent meg, a műfaj képviselői még nem igazán mozdultak rá Szobra, összehajtható gép, vastag gumikerekű terepbicikli, ilyen-olyan elektromos rásegítés, napelemes energianyerés viszont többféle szerepelt, volt függőágyas utánfutó, valóságos bicikli-vonat is, de a mezőnyt a két- és háromkerekű, gyári és csináld-magad fekvőbringák uralták.

Becslés szerint nagyjából négyszáz bringapróbára került sor, mindig betartva az udvariasság szabályait: előbb megkérve a tulajdonost, hogy adjon engedélyt, és mutassa be gépének sajátságait. Nem egy újonc arcán terült el a felismerés, a szemfelnyílás, az életfordító élmény boldog, sőt üdvözült vigyora – hurrá, heuréka, megtaláltam! Kíváncsi lennék, hányan gyűjtögetnek máris álmaik bringájára, vagy kaptak flexre, hegesztőpisztolyra a garázsukban.

A rendezvény egyik csúcspontja a mutánsok felvonulása volt Szobról Nagymarosra és vissza, a Duna-parti csodás kilátású és remek minőségű kerékpárúton. Ezen magam is részt vettem, de még nem a magyar gyártmányú, világszínvonalú Carbonrecumbent fekvőbringámon, mert balesetből lábadozva feleségem TW Bents Artifice háromkerekűjét használtam azokban a napokban. Mindenkinek élmény volt hasonló beállítottságú emberek között, kedves témájukról beszélgetve, vidáman karikázni, a nevető, integető járókelőkkel összepacsizni, aztán a fordulónál egy jót fagylaltozni.

Jövőre veletek ugyanitt!

Információ:

A Mutánsbicikli Találkozó minden évben augusztus első hétvégéjén lesz. Aki két találkozó között szeretne tájékoztatást, segítséget kapni, keresse fel a Facebookon a fekvőbringás Rekusokk-csoportot, illetve a Mutánsbicikli-csoportot.

Szöveg és képek egy része: Karlovitz „Pupu” Kristóf

További képek a résztvevők kedvességéből