Ez egy különleges bringaismertető lesz, nemcsak mert rekuról van szó...
Ez egy különleges bringaismertető lesz, nemcsak mert rekuról van szó, hanem mert egyedi darab, és nem teljes egészében új: sok szerkezeti eleme a régi gépemről származik. Mégis érdekes lehet, egyrészt, mint különlegesség, másrészt, mint utánozható történet, olyanoknak, akik boltban nem kapható kerékpárra vágynak.
Rövid felvezetésként: verseny- és terepbringás évtizedek után 14 éve kezdtem fekvőbringázni, azóta négy saját, illetve több tesztelt típussal 148 ezer kilométert gyűjtöttem össze. Legutóbbi kerékpárom, egy Carbonrecumbent Road Runner, kevéssel a bűvös százezer kilométer elérése előtt megadta magát – márpedig ha egy karbonváz eltörik, nem lehet meghegeszteni, veszélyes hulladék lesz belőle. Úgy döntöttem, hogy új rekum örök élet plusz egy hónap élettartamú, a világ bármely táján javítható acélvázas legyen, elöl-hátul 20 colos kerékmérettel, mert szívesen kombinálom vasúti utazással a biciklizést, és ilyennek nem kell jegyet váltani, ingyen szállítja a MÁV (nem a bringajegy ára számít igazán, hanem a macera a pénztárnál).
E szempontok szerint Lompit (akiről nemrég írtam) kértem a váz megépítésére, új első villával, de a tönkrement bringa kormányrendszerének, ülésének és alkatrészeinek felhasználásával. Elfogadtam javaslatát, hogy ipari csapágyas agyú kerekeket építsen be, ezekre komfortos Schvalbe Big Apple gumikat kértem. Körülbelül két hónapig tartott a projekt megvalósulása. Fekete porfestéssel, menetkészre összeszerelve 145 ezer forintba került – a másik (elméleti) opcióm nagyjából egy új vásárlása lett volna, 700 ezer fölött, vagy az Alibabától rendelni, háromezer dollárért, azaz kilencszázezer magyar forintért.
Akkor lássuk a Vastevét, mert így neveztem el. Nekem nagyon tetszik, jó az összbenyomás, egy mokány, kalandozásra termett biciklit látok. Szép, mérnöki szememmel nézve jó konstrukció az egyszerű botváz, a hozzá illő hátsó villával, rajta nyúlványokkal a tengelynek, tárcsaféknek, üléstámasztónak. Meg lehet nézni a hegesztéseket, a részletek kidolgozását. Passzol az egészhez az első villa. Lompi persze nem nagy bringamárkák csőszettjeiből dolgozik, a szimpla 50x1-es szénacél vázcsőnek és a többi szerkezeti elemnek megvan a súlya. Karbon bringám, amelynek alkatrészei erre átugrottak, tizenegy kilós volt, a Vasteve alatt (tükrökkel, légkürttel, kulacstartóval, két hátsó lámpával) 15-öt mutat a mérleg (a cseh Azub márka hasonló, de rugózott Mini típusa is 14,5 kg). Na és akkor mi van? Pár perccel később érek fel Dobogókőre? Nehezebben tuszkolom be a bringát egy régi típusú vasúti vagonba? Bizony így van, de zokszó nélkül tudomásul veszem – jobb egy valóságos nehéz bringa, mint egy elérhetetlen könnyű.
Ami a kaptatókat illeti, mivel megmaradt a régi reku terepbringás áttételsora, elöl 22-es kicsi, hátul 34-es nagy fogaskerékkel, de 26 helyett csak 20 colos a kerék, nagyon meredek emelkedőkön lehet pörgetve felpedálozni. Ennek csak a bringás ügyessége, lassú meneti egyensúlyozó képessége szab határt. Igazán gyors áttételem viszont ugyanezért nincs, de nem is versenyt nyerni akarok, hanem túrázni, lefelé hadd pihenjek. Még a témánál maradva, hátsó váltóban nem a Shimano a kedves márkám, hanem a SRAM, mert hosszabb bowdenhúzással vált két fokozat között, így precízebben beállítható. Váltó-markolatokkal használom, tisztes életkora ellenére tökéletesen működik. Akárcsak a Deore hajtómű, amely bő tíz éves, megszámlálhatatlan kilométerrel.
Hát igen, emelkedőn nem bajnok a fekvőbringa, lejtőn viszont annál jobban beindul, a kisebb légellenállásával. Ha így áll a dolog, miért mechanikus tárcsaféket használok? Egy régi, személyes averzióm az oka, montikkal voltunk a Dolomitokban, és az egyiknek úgy beszorult a hőtől a hidraulikus tárcsafékje, hogy – mivel kulacsaink már üresek voltak – hűtésként le kellett vizelni. Egy bowdenben nem képződhet gőzzár, és meglátszik rajta, ha cserélni kell. Szóval e tekintetben maradi vagyok.
Az ülés a Carbonrecumbent gyártmánya volt, de nem szén-, hanem olcsóbb üvegszálas kivitelű. Térszövedékes betétje jól átszellőzik, oldalra kivezeti a párát, de persze így is beizzad valamennyire az ember háta, ez műfaji sajátság. A támladőlés úgy van beállítva, hogy egyensúlyban legyen a fejem a nyakamon, ne kelljen izomból tartani. Épp a kellemes, nyugágyas pozíciónak köszönhetően lehet rekuval fájdalom nélkül megtenni egy nap alatt négyszáz, vagy több kilométert. A kormányszár és a kormány viszont valódi karbon – inkább szemgyönyörködtető, mint valódi súlyelőny.
Apropó magasság: sokan kérdik, nem veszélyes-e egy ilyen alacsony kerékpár. Nos, nem is olyan alacsony, sisakom teteje 132 centire van a földtől, jól látszom, azonos magasságban van a fejem a személyautó-vezetőkével, van szemkontaktus, átlátok több kocsin, időben észreveszem, ha előrébb fékeznek. Amúgy meg elöl-hátul villogót használok a sisakomon. És, ha ez sem elég, megnyomom a visítóan magas, nagyon erős hangú (110 decibel), autószelepről felpumpálható légkürtöt. Azt még kamionfülkében is hallani lehet. Még a centiknél maradva: a Vasteve hosszabb egy standard bringánál, de praktikusabb autókba befér az ülésre lehajtott kormánnyal, akár a kerekét sem kell kiszedni, liftbe a hátsó kerekére állítva tolom be.
A 20 colos kerekek járulékos előnye, hogy elinduláskor és megálláskor könnyebb átlépni a vázat, illetve be- vagy kipattintani az spd-cipőt.
Menet közben nagyon élvezem a Vastevét, stabilan fut, a ballonos gumik szűrik az aszfalt durvaságait vagy a macskakő rázását, defektvédelmükkel viszont nem vagyok elégedett, tréfált már meg királydinnye. A két tükörben jól látok hátra, ez fontos biztonsági tényező, nagyritkán „rendes” kerékpárra átülve módfelett zavar, hogy tekergethetem a nyakam. Az előrenyúló hajtómű miatt persze nagyobb ívet súrol a reku eleje a kerék nyomkörénél, ezért szűk helyeken, terelőoszlopok között rátartással kell kormányozni, mint egy autóbuszt, nem valami ügyes dolog ilyen helyzetekben. Előny viszont, hogy a kissé nagyobb tengelytáv és a kisebb súlypontmagasság jóvoltából nagyon erősen lehet fékezni, anélkül, hogy levegőbe emelkedne a hátsó kerék, és átugranám a kormányt.
Rekun persze nem lehet hátizsákot viselni, viszont nagyon praktikus az ülés felső végére akasztható speciális táska. Táborozós felszerelést két alsó, banán-alakú táska fogad be.
Az első fél évben megtett 4400 kilométer tapasztalatai alapján nagyon elégedett vagyok a Vastevével, nemcsak remek ár/érték-aránya miatt, hanem gazdasági mérlegeléstől függetlenül is. Kiváló túragép, nagyon hatékonyan alakítja át a hajtóerőt haladássá, szuper kényelmes, egyszerű szerkezetével és alkatrészeivel megbízható, és tökéletesen adja a rekus életérzést: nem az aszfaltot bámulom magam alatt, hanem a horizont van szemmagasságban, és mintha mágnesként vonzana magához. Úgy látom, hogy az előző, ugyan világklasszis, de költséges karbon-gépemhez képest egyetlen hátránya a nagyobb súly, minden egyébben ugyanazt kapom tőle. Ez pedig fontos, mert nekem a bringa, akárcsak a kajakom, nem sportszernek számít, hanem testrészemnek.
Adatok
- Hosszúság 1640 mm
- Tengelytáv 1080 mm
- Szélesség (kormány) 440 mm
- Magasság (tükrökkel) 1130 mm
- Tárolási magasság 980 mm
- Ülésmagasság 550 mm
- Váz átlépési magassága 580 mm
- Súly (fix szerelvényekkel) 15,2 kg