Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

apache01Érdekes módon ennél az agymotoros rendszernél sem éreztem a fal effektust.

Még az ősszel kértem tesztelésre az AM Bringától egy olyan pedelec-et, amely nem középmotoros. Szerettem volna kipróbálni egyéb rendszereket is. Így lett társam egy hétre ez a kerékpár, amellyel sikerült egy 60 km-es túrát tekernem a Zemplénben, illetve városi körülmények között használtam több napon át.

Nekem a neve nem sokat mondott, így utána nézve kiderült, hogy az Apache Csehország legnagyobb elektromos kerékpár gyártója. Modelljeikre jellemző a letisztult dizájn és a kiváló ár-érték arány. Ezt jól mutatja, hogy olyan műszaki megoldásokkal, felszereltséggel találkozhatunk az Apache modelleken, amik más gyártóknál jellemzően egy-két árkategóriával feljebb találhatóak csak meg. A komplett pedelec-ek mellett termékpalettájukon megtalálhatóak az elektromos kerékpár átalakító szettek is.

apache02

Az Apache Matto E7 egy belépő szintű pedelec, amely létezik férfi és női vázas változatban is. Az e-bringa stílusát tekintve egy belépő szintű trekking kerékpár, amelyet tervezői aszfaltos utak használatára terveztek. (Ettől függetlenül jól érezte magát a széles dózerutakon is.)

A váza természetesen alumíniumból készült, modern geometriával és vázban vezetett bowdenekkel. Teleszkópja egy SR Suntour NEX HLO, amely az aszfaltos út egyenetlenségeit hivatott korrigálni. Feladatát útjaim során tökéletesen ellátta. A váltó és hajtórendszer a Shimano alsó kategóriás termékeiből kerültek ki, a váltó vált, hajtókar hajt, nem is várunk ezen a szinten mást. A fékekben viszont csalódtam. Spectro V fékek voltak a kerékpáron, ennek fékereje azonban nem volt kielégítő. Megállított ugyan, de nagyon rossz fékérzést adott. Valószínűleg egy fékpofa csere fényéveket javítana rajta. A fékkarokhoz egy-egy kábel vezet, amelynek végén egy mikrokapcsoló működik. Ez nagyon hasznos, amennyiben meghúzzuk a féket, ez leállítja a motort.

apache03

Egyszerű, könnyen kezelhető vezérlő egység

apache04

Néhány vezetékkel több van rajta, mint egy kerékpáron

Ebbe a kerékpárba 8Fun(Bafang) hátsóagy motor került. Teljesítménye a maximálisan használható 250 KW. Akkumulátora 481 W/h-s Li-ion akkumulátor. Egy töltéssel az elméleti hatótávolság 100 km. A kormányra szerelt vezérlése az egyik legegyszerűbb, amivel ma találkozhatunk. Ennek használatához nem kell órákon át böngészni a használati útmutatót. Találunk rajta 3 gombot, ebből egy felfelé, egy lefelé szabályozza a rásegítés erősségét, egy pedig a kijelzőn lévő funkciók váltásáért felel.

Menet közben
A pedelec jól teljesített, pozitív benyomást hagyott bennem. A motor be illetve kikapcsolása kb. 1-2 másodpercet késik a hajtás megkezdéséhez, illetve a bűvös 25 km/h sebességhatár eléréséhez képest. Ez azonban nem volt kellemetlen érzés. Érdekes módon ennél az agymotoros rendszernél sem éreztem a fal effektust, ami oly jellemző a középmotorosokra. (Tudod, 25 km/h sebesség elérésénél azonnal leáll a motor és hirtelen rengeteg izomerőt kell a hajtásba tenni, hogy tartsd a sebességet. Olyan érzés, mintha egy falnak ütköznél.) Mint korábban említettem a fékteljesítmény volt az egyetlen olyan dolog, ami igazán nem tetszett. Szerintem túl kemény volt a fékpofa és nem tapadt elég jól a felnihez.

A 60 km-es hegyes-völgyes túrát nagyon jó érzés volt rajta eltölteni. A túra folyamán a féken kívül még egy zavaró tényezőt vettem észre: Nekem a nyereg a 40-edik km után kényelmetlenné vált. Ez, mivel egyén függő, így nem írnám az e-bringa számlájára.

apache05

Összességében egy jól használható, kiváló ár/értékű gépet sikerült rövid ideig birtokolnom, amit nyugodt szívvel ajánlok bárkinek, aki elektromos rásegítésű pedelec-et szeretne vásárolni.

Ára: 383 900 Ft

Tetszés index: 4/5

Ha bővebben érdekel a kerékpár, akkor látogass el az Annyira Más bringaboltba, ahol előzetes egyeztetés után akár ki is tudod próbálni.

Figyelem: a teszt nem az AM bringa megrendelésére készült. A pedelec csapatunk saját érdeklődése miatt került kipróbálásra. Ezen cikk megjelenését senki sem szponzorálta.

A Tetszés index a holkerékpározzak.hu tesztelőinek abszolút előítéletektől NEM mentes, szubjektív véleményét mutatja.

Viszont fontos: viszonyítani mindig az azonos minőségi kategóriájú termékekhez viszonyítunk! Tehát nem húzzuk le a Trabantot, mert a Ferrari jobb.

1/5 nem tetszett
2/5 (szódával) elmegy, használható
3/5 jól használható
4/5 megvenném
5/5 a tesztelő kedvence, a tesztelt termékek közül a legjobb. (Egy termék esetén az imádat felső foka!)