Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

penzes erzsebet

A program projekt vezetőjével beszélgettem.

A Vándortábor Program a tavalyi évben indult útjára, Révész Máriusz Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kezdeményezésére.

A múlt hónapban részt vettem a kerékpáros vándortábor palócföldi útvonalának egy napján, hogy képet kaphassak milyen is egy ilyen gyerekeknek szervezett bringás táborban az élet.

Két kis túratáskával megpakolva a Duna parton tekerek Kismaros irányába. Úti célom Szokolya, illetve annak általános iskolája. Ott felső tagozatos gyerekek és három kísérőjük várnak rám, akik a Palócföldtől a Dunakanyarig elnevezésű kerékpáros vándortábor ötödik napját fejezik be. Ezt az éjszakát és a következő napot velük fogom eltölteni, hogy megtapasztaljam milyen is egy ilyen tábor. De hogyan is keveredtem ide? Ha még nem olvastad, katt IDE!

penzes erzsebet2

Ma itt ülök a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) irodájában és Pénzes Erzsébettel, a vándortáborok projektfelelősével beszélgetek, hogy még több infót megtudjak és átadhassak az olvasóinknak a vándortáborokr ól.

Olaf: Kedves Erzsi, kérlek, mutatkozz be az olvasóinknak!

Pénzes Erzsébet: A kerékpáros vándortáborok projektfelelőse vagyok, a feladatom minden vándortáborral kapcsolatos feladat koordinációja, de nagyon sok operatív munkával is jár ez, például kapcsolattartás a táborozókkal, szerződések előkészítése. Amolyan mindenes feladat ez, hiszen a hosszas előkészítést igénylő közbeszerzési folyamatban való részvétel ugyanúgy a munkám része, mint az, hogy meleg levest intézzek a szálláshelyre az egyik elfáradt csoportnak, mire estére odaérnek. Az én telefonszámom volt az információs szám is, ha bármi kérdése volt valakinek. Ez nem azt jelenti azért, hogy mindent én csinálok, mert az útvonalfelelősök és az útvonalsegédek végzik az útvonallal kapcsolatos feladatok nagy részét, hogy a vándortábor sikerüljön, ez sok ember összehangolt munkája.

Civilben 3 gyermekes édesanya vagyok, és megszállott bringás. Heti 10-15 órát töltök kerékpáron, edzek, túrázom, vagy éppen megyek A-ból B-be. Szerintem a bringázás remek dolog, kényelmes, vagány, praktikus, gyors, szabadságot és élményt ad. Ezt igyekszem átadni a gyerekeimnek is, és örülök, ha ez idén a vándortáborral a résztvevőknek is átment. És igen, én télen, szélben és esőben is bringázom.

O.: Akkor te egy örökmozgó vagy!

P. E.: Igen, örökmozgó és örök vidéki.

O.: Mi volt a cél a vándortáborok létrehozásával?

P.E.: A mozgás, az ország megismerése, a gyerekek hasznos nyári időtöltése. Azt szerettük volna, hogy a gyerekek kóstoljanak bele a természetben zajló aktivitásokba, hogy élményeik és nem utolsó sorban sikerélményeik legyenek. Emellett csodálkozzanak rá arra, hogy itthon is milyen szép, izgalmas, érdekes helyek vannak.

O.: Milyen típusú vándortáborok vannak?

P.E.: Gyalogos, vízi és kerékpáros. Mindegyik 7 napos/6 éjszakás tábor.

O.: Mikor indult az első kerékpáros vándortábor?

P.E.: Idén, 2018-ban, június 18-án, az iskolai hét utáni első hétfő már elindultak az első turnusok az Őrségben és a Körösök-völgyében.

O.: Hány bringás vándortábor közül lehet választani?

P.E.: 4 útvonalunk van.

Felső-Tisza-vidék, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, sík terepen, hossza kb. 260 km.

Palócföldtől a Dunakanyarig, a Karancs-Medves vidékétől indulva a Cserháton és a Börzsönyön át, dombos vidéken, hossza kb. 230 km.

penzes erzsebet3

Őrség, a Vasi-hegyháttal együtt, dombos vidéken, hossza kb. 160 km

A Körösök-völgye pedig vízi és kerékpáros vegyes tábor, itt a kerékpáros útvonal hossza kb. 110 km.

O.: Az idei évben hány kerékpáros vándortábor indult?

P.E.: Közel 70 turnusunk indult, összesen 1340 résztvevővel. A csoportok létszáma 15-30 fő. Az ennél nagyobb csoportlétszám már nem is ideális a kerékpártúrához.

O.: Melyik volt az idén a legnépszerűbb útvonal?

P.E.: Az Őrség volt a legnépszerűbb. 21 turnust indítottunk, 425 résztvevővel.

O.: Milyenek a visszajelzések a gyermekek és a szülők részéről?

P.E.: Nagyon nagy élményt jelentett a gyerekeknek, de még a táborvezetőknek is.

„Életem legjobb nyaralása volt.”
(Peti 7 osztályos tanuló)

„Jövőre is mindenképpen szeretnék jönni.”
(Zsófi 6 osztályos tanuló)

Ezek elég gyakori vélemények a gyerekek részéről. A szülők gondolom örülnek ennek - tőlük nem gyűjtöttünk külön visszajelzést.

vandortabor interju 02

O.: Azt tudjuk, hogy a tábor díja 2018-ban 21 000 Ft/fő volt, amely tartalmazta a kerékpárbérlést, kísérők munkadíját, a szállások, az étkezés, a múzeumi belépők, élénk színű technikai póló a logisztika stb. díját. Ha valaki ezt átgondolja, egyből látja, hogy ennyiből ezt nem lehet kihozni. Nektek ez még is hogy sikerült?

P.E.: A vándortábort a kormány támogatta, így lehetett a bekerülési költség szinte töredékéért részt venni ezekben a táborokban. Hogy számszerűsítsük a dolgokat a tényleges költségek kb. 80%-át a kormány biztosította. A költségvetés így is szűkös volt, nagyon körültekintően bántunk a forrásokkal.

O.: Hogyan lehet rájuk jelentkezni?

P.E.: Van egy közös vándortáboros felület, a www.vandortabor.hu, a kerékpáros vándortáborokról a www.bringasvandor.hu oldalon lehet tájékozódni.

O.: A jelentkezés feltétele életkorhoz van-e kötve?

P.E.: A vándortábor program a felső tagozatos és középiskolás diákokat célozza meg. Ez nem jelenti azt, hogy fiatalabb gyerekek nem jöhetnek, ha fizikailag bírják a tempót – mert az útvonalaink nem mennek ki olyan főutakra, ahol 12 éves kor alatt nem lehet kerékpározni. Az idősebb diákok is részt vehetnek a táborokban, de ők már felnőtt kísérőnek számítanak.

O.: Ahhoz hogy egy iskola diákja tudjon jelentkezni szükséges, hogy abban a suliban legyen egy-két tanár, akinek van túravezetői jogosultsága. Hogyan (és mikor) lehet ezt megszerezni?

P.E.: A kerékpáros vándortábor-vezető képzés – amely elsősorban pedagógusok számára szól – idén ősszel is, és 2019 tavaszán is lesz. Érdemes figyelni a www.bringasvandor.hu „Képzés” aloldalát, ahol szeptember vége felé már ott lesznek az aktuális, őszi képzésre vonatkozó információk.

vandortabor interju 03

O.: Idén lehet már jelentkezni a 2019-es táborokra?

P.E.: Csak tervezni lehet, jelentkezni csak 2019. február 1-től.

O.: Mik a 2019-es tervek? Lesznek-e újabb útvonalak?

P.E.: Az eddigi 4 útvonal mellett még 2 másikkal is szeretnénk bővíteni a kínálatot, hogy mik lesznek az új útvonalak, és a 2019-es év programja, ez 2018. végén fog kiderülni. Az útvonalakról és a programokról szóló új, részletes tájékoztató 2019. január 1-től lesz elérhető, a jelentkezési felület 2019. február 1-től indul. Hogy mik lesznek ezek az új útvonalak, az maradjon meglepetés, annyit tudok elárulni, hogy egy dunántúli és egy keleti országrészbeli útvonalat tervezünk, és mind a kettőben lesz dimb-domb.

Téma támogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.