Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

bicycle 1867046 1280

A járvány miatt már tavaly akadozott az alkatrészellátás, és az ellátási láncok működési nehézségei miatt az idén kissé vissza is eshet a hazai termelés.

Magyarországon 390 ezer kerékpárt gyártottak 2020-ban, ez nagyságrendben megegyezik az előző évivel. A járvány miatt már tavaly akadozott az alkatrészellátás, és Sipiczki Róbert úgy látja, hogy az ellátási láncok működési nehézségei miatt az idén kissé vissza is eshet a hazai termelés. A gyártóknak már kényszerszünetet is kellett tartaniuk ebben az évben – emlékeztetett.

Európában, így Magyarországon is döntően a Távol-Keletről érkező alkatrészekből szerelik össze a kerékpárokat. A hazai gyártásban meghatározó cégek közül négy magyar tulajdonú, a Csepel, a Gepida, a Neuzer és a Koliken. Jelenleg a legnagyobb magyarországi gyártó a holland Accell Hunland, emellett elkészült a tajvani központú Giant cégcsoport gyöngyösi gyára, ahol az idén indul élesben a termelés - foglalta össze a szervezet elnöke.

Ezek a vállalatok gyakorlatilag lefedik a teljes magyarországi gyártást, bár működik néhány kis manufaktúra is - tette hozzá.

A hazai kerékpárgyártás teljes árbevétele mintegy 130 milliárd forint volt 2019-ben, ez 5-7 százalékkal lehetett több 2020-ban - közölte Sipiczki Róbert.

A tavaly gyártott 390 ezer kerékpárból 280 ezer exportra ment, a legnagyobb felvevőpiac Németország, Hollandia, Ausztria és Svájc. A külpiacokra főként a felsőkategóriás termékek kerülnek – mondta.

A kerékpározás egyre népszerűbb Magyarországon, ezt jelzi az is, hogy tavaly csaknem 260 ezer új biciklit adtak el a hazai üzletekben az előző évi 225 ezer után. Az itthon gyártott kerékpárokból tavaly mintegy 110 ezer került hazai forgalomba, döntően középkategóriás termékek. A többi eladott kétkerekű importból származott, ezek között a legmagasabb kategóriától a legegyszerűbbig minden megtalálható volt - ismertette a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség elnöke.

Magyarországon a felnőtt lakosság 71 százaléka szokott több-kevesebb gyakorisággal kerékpározni a Magyar Kerékpárosklub 2020-as országos reprezentatív felmérése szerint. Napi közlekedésre a felnőttek 16 százaléka használja a biciklit, de jelentős az eltérés régiónként. A Dél-Alföldön a legnagyobb ez az arány, 35 százalékos, míg a legkisebb, 6 százalék Budapesten - mondta az MTI-nek a szervezet elnökhelyettese.

Halász Áron jelezte: leginkább a fővárosi adatok mutatják a koronavírus-járvány miatti változást. Tavaly a budapestiek 57 százaléka mondta azt, hogy hetente legalább egyszer-kétszer kerékpárra ül, a 2018-ban készült felmérés során viszont ez az arány még 51 százalék volt.

Forrás: MTI