Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

BringzzAsulibaŐsszel indul a Bringázz a suliba! kampány, ezen a héten a Rákosmenti Waldorf Iskola diákjai vesznek részt a kezdeményezésben.

Az általános iskolás gyerekek reggelente a felnőtt kísérők által vezetett "bringavonatokhoz" csatlakoznak és sorban egymás után kerékpároznak. A minden reggel azonos útvonalat bejáró sort egy-egy szülő vezeti, illetve zárja le. A konvoj tagjai figyelemfelkeltő pólót viselnek, és a biciklijükön kis zászló jelzi, hogy ők a kampány résztvevői - közölte a Magyar Kerékpárosklub csütörtökön az MTI-vel.

{reklam}

A kampány indulását gondos előkészület előzte meg: a szülőket és a gyerekeket a szakemberek megtanították a biztonságos és szabályos közlekedésre, az ismereteket az erre a célra készült speciális tankönyvből is elsajátíthatták. A Magyar Kerékpárosklub a program kidolgozójaként oktatást tartott a résztvevő iskolákban, valamint a szülők számára a kerékpáros közlekedést segítő tájékoztató anyagokat is biztosította.

Az ősszel több iskolában is elinduló Bringázz a suliba! kampány arra hívja fel a családok figyelmét, hogy az iskolába nem kell autóval járni, jól használható erre a kerékpár is. A projekt amellett, hogy az aktív, fenntartható közlekedést népszerűsíti, erősíti a helyi közösségeket és jó hatással van a szülők és a gyerekek együttműködésére is.

Forrás:MTI