Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

p12_bicikli

Adjuk vissza Újvidéket a kerékpárosoknak címmel indult környezetvédelmi kezdeményezés Újvidéken

A városi önkormányzat 2009-ben indított környezetvédelmi akciót, Igor Pavličić polgármester kezdeményezte. Tekintettel arra, hogy a környezetvédelem mindenhol a világon fontos szerepet tölt be a társadalmakban, az újvidéki önkormányzat sem marad le, az akcióval, azaz a biciklik népszerűsítésével a gépjárműforgalmat szeretnék csökkenteni.

{reklam}

Az akció keretében valósították meg az NSBike elnevezésű projektumot, akárcsak a fejlett európai városokban, most már Újvidéken is bérelhető kerékpár egy órára, egy napra vagy hosszabb időre. A város biciklikölcsönző-hálózata egyedinek számít a Balkánon, egyelőre csak a Strandnál és a SPENS épületénél építettek biciklikölcsönző-állomásokat, de az év végéig elkészül még három ilyen – a vasútállomás közelében, az egyetemi városban és a Szerb Nemzeti Színház mögötti téren. A polgárok rendelkezésére pillanatnyilag 125 kerékpár áll, az állomásokat térfigyelő kamerákkal figyelik. A rendszer nagyjából 10 napja működik, mostanáig kb. 70-en jelentkeztek, számuk minden nap növekszik. A bejelentkezés 500 dinárba kerül, és személyazonossági dokumentumot kell felmutatni, a biciklikölcsönzésért óránként 20, naponta 100 dinárt kell fizetni. Az önkormányzatból bejelentették, hogy a nyár folyamán rendbe hozzák, kifestik a kerékpárutakat, a bicikliösvényeken parkoló autókat pedig elvitetik a pókokkal.


http://www.magyarszo.com