Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

bkkkerkprutA budapesti sajtótájékoztatón ismertették a projektekkel kapcsolatos legfontosabb információkat. A projektek összköltsége 694,4 millió forint, amelyhez az Európai Unió közel 439,6 millió forint támogatást nyújt.



{reklam}


Budapest Főváros Önkormányzata, Közép-magyarországi Operatív Program „Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése” c. pályázat keretében hat európai uniós támogatással megvalósuló projekt kivitelezését kezdi meg 2011 augusztusában és szeptemberében. A fejlesztés során Budapest négy kerületében, összesen hat kerékpárút szakasz épül.

  • Csepelen a Gubacsi hídon keresztül az Ady Endre úton egészen a II. Rákóczi Ferenc útig 1,2 kilométeren kiépített kerékpárutat hoznak létre, és három helyen kerékpártároló is épül. Ezen kívül a Szabadkikötő úton az Ady Endre útig 2,9 kilométer hosszan teljes mértékben kiépített kerékpárút létesül, és két kerékpártárolót alakítanak ki.

  • XVII. kerületben a Pesti út belső részén az 501. utca és a Ferihegyi út között egy 2,9 kilométeres szakaszon. Ebből 1,5 kilométer épített, 1,4 pedig kijelölt kerékpárút lesz. Pesti út külső része, a Ferihegyi út és a Hegyalatti utca között, ahol 3,9 kilométeres szakaszon lesz kerékpárút, ebből 2,5 épített, 1,3 pedig kijelölt nyomvonal.

  • Óbudán a Bécsi út-Nagyszombat utca útvonalon 2,2 kilométert érint a fejlesztés, ebből 779 méter épített, 1,4 kilométer pedig kijelölt szakasz lesz, és 14 kerékpártároló is létesül. Ezt a szakaszt a projekt keretében összekapcsolják a Duna-parti Eurovelo kerékpárúttal is.

  • Kőbányán a Fehér út-Albertirsai út útvonalon alakítanak ki bicikliutat 1,5 kilométeren.

A projektek megvalósítását a Budapesti Közlekedési Központ irányítja. A munkálatok minden helyszínen elkezdődnek augusztusban, van, ahol már át is adták a munkaterületet. A kivitelezők októberben vagy novemberben minden helyszínen végeznek a munkákkal.