Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

10000kmMintegy tízezer kilométert tesz meg kerékpáron Dél-Amerikában egy spanyol kisváros polgármestere, aki gyerekek megsegítésére akar pénzt gyűjteni rendhagyó akciójával, amely már nem az első.

{reklam}

José Guilnlermo Yepes a héten vág neki a hosszú útnak, amely a kolumbiai Cartagenától Brazíliáig vezet majd. A dél-amerikai kerekezés lesz az ötödik, egyben utolsó szakasz a Szolidaritás útja elnevezésű kezdeményezésnek, a polgármester öt éve vágott bele a programba, eddig 26 ezer kilométert tekert le, és 17 ezer eurót gyűjtött össze gyerekek megsegítésére az Aldeas Infantiles nevű szervezetnek.

Navacarros elöljárója a tervek szerint januárban tér vissza Spanyolországba. Korábbi útjain jó élményeket szerzett, de mint mondta, voltak nehéz napok.

A dél-amerikai úttal teljessé válik földkörüli biciklis zarándoklata, elkerekezett már Spanyolországból Moszkváig, onnan pedig Thaiföldig jutott. Ezek után Óceánia felé vette az irányt, Balinál állt meg, tavaly Afrikát szelte át a kontinens déli sarkáig.

Forrás: MTI