Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

stringbikeBemutatkozott Brüsszelben a magyar láncnélküli kerékpár. Hírek szerint a NATO is komolyan érdeklődik a kerékpár iránt.

A Magyar Félév programsorozat keretében mutatták be a Stringbike-ot az Európai Bizottság központi kutatóintézetében. Brüsszelben is nagy érdeklődés övezte, a lánc nélküli biciklit, amelyet a helyszínen, egy emelkedőkkel teli pályán az érdeklődők ki is próbálhattak.

{reklam}



Tesztek során Lantos Mihály, a kerékpár egyik fejlesztője elmondta, hogy a bajor kerékpáros szövetség tartományi elnöke, Hans-Dieter Bergr is meglepetésének adott hangot a próbaút után, mert a kerékpárral rendkívül könnyű volt a meredeken felfelé hajtani, és a sebességváltás a terhelés alatt is lehetséges volt.A Stringbike-ot az elkövetkező napokban a helyi biciklis közösségeknél és kerékpár kereskedőknél mutatják be, február 23-27. között pedig a müncheni Szabadidő és Turisztikai Kiállításon.

Hírek szerint a NATO is komolyan érdeklődik a kerékpár iránt, amit a sérült katonák rehabilitációjában vélhetően eredményesen tudnának használni, ugyanis a két pedál nyomatéka külön-külön állítható, így az egyik láb sérülése után, a rekonvaleszcens szakaszban kisebb erővel lehetne terhelni azt, mint az ép lábat.