Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 2024 ben 7 alkalommal is jon a bringa piknik 01

Májusában ismét lesz tokaji bringa-túra, ezúttal bővítve.

2024-ben hetedik alkalommal is elstartol a Bringa Piknik. Lesznek kisebb-nagyobb változtatások, de ami biztos, az a jó hangulat, a vidám társaság, valamint hogy a szervezők felhívják a figyelmet a sport fontosságára és az egészség megőrzése.

2018-ban közel ezer résztvevővel indult az első nagyszabású túra Nyíregyházáról Tokajba, azóta hagyomány lett a májusi rendezvény. A nyírteleki, a virányosi és a rakamazi piknikpontnál rendszerint több százan csatlakoznak a túrához. A közel 35 km-es út végén pedig ellepik a bringások a tokaji Fesztiválkatlant. Idén sem változtatnak a jól ismert útvonalon a szervezők. Az elmúlt években megyehatáron túlról, Budapestről, sőt külföldről, Japánból és Svájcból is volt résztvevő az ingyenes túrán.

Tiszanagyfalu 2023-ban kapcsolódott be a rendezvénybe hivatalos piknikpontként, mivel a túrázók igényeltek egy köztes megállót Nyírtelek és Rakamaz között. A visszajelzések nagyon pozitívak voltak, így idén is a virányosi sportpálya felezi meg a távot, ahol ásványvíz, gyümölcs és pogácsa várja a szusszanni vágyókat, hogy pótolhatják az elvesztett kalóriákat.

2024 ben 7 alkalommal is jon a bringa piknik 01

A rajt ezúttal is Nyíregyházán, a Kossuth téren lesz, ahonnan 9:37-kor indul a mezőny. Az indulás előtt többek között a népszerű és ingyenes BikeSafe regisztrációra lesz lehetőség, de nem maradnak el a színpadi zenés programok sem, lesz aerobik és hiphop tánc bemutató is. A Fesztiválkatlanba érkezőket hangzásban Dj Till, látványban pedig Aquagirl in the Water World, Bubble Show és BringaTér fogadja majd.

A korábban hiányolt étkezési lehetőségen tavaly módosítottak a szervezők a Minimal Gasztro-val, amelynek olyan sikere volt, hogy a célállomáson, a tokaji Fesztiválkatlanban idén is biztosítják a lehetőséget, hogy jelképes összegért többféle étel közül választhatnak, akik megéheznek.

A 2019-es Bringa Pikniken mi is részt vettünk. Élménybeszámolónk ITT! olvasható.

És idén itt még nincs vége a tokaji kerekezésnek! ReStart a Fesztiválkatlanból 13:30-kor, de nem Nyíregyházára. The Mountain Circle - azaz a HEGYKERÜLŐ érinti Bodrogkeresztúrt és Tarcalt, ahol a Henye Borbár és a Majoros Birtok fogadja pihenőpontként a kerékpárosokat.

A Bringa Piknik ideje alatt folyamatos a mozgó orvosi felügyelet, illetve Tokajban mentő biztosítja az esetleges balesetek szakszerű ellátását. Felmatricázott szerviz buszt is biztosítanak a szervezők a nem várt műszaki problémák megoldására. Tokajból vissza Nyíregyházára mindenki egyénileg érkezik, hisz a tokaji programokon való részvétel kötetlen. A MÁV a Tokaj-Nyíregyháza vonalon közlekedő vonatokhoz kerékpárszállításra alkalmas vagonokat is csatol.

  • A Bringa Piknik időpontja: 2024. május 25.
  • Start: Nyíregyháza, Kossuth tér, 9:37 (gyülekező 8:00)
  • Cél: Tokaj, Fesztiválkatlan
  • Piknik pontok: Nyírtelek (Rakéta), Tiszanagyfalu (virányosi sportpálya), Rakamaz (Művelődési ház)

Támogasd a működésünket


Ha tetszett a cikk, kérlek támogasd a munkánkat önkéntes adománnyal a Revolutos számlánkra bankkártyás fizetéssel. Ezáltal még több hasonló cikket fogunk tudni készíteni a szórakoztatásodra.

Hogyan működik az adományozás?

Köszönjük!