Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 tour de hongrie 2024 2 nap 01

Mark Cavendish nyerte a kazincbarcikai sprintbefutót, Martin Voltré a sárga trikó.

A brit Mark Cavendish diadalmaskodott a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny csütörtöki, második szakaszán, amelyen a sárga trikót a napot ezúttal is szökésben töltő cseh Martin Voltr, a fehéret Istlstekker Zsolt vette át időjóváírásainak köszönhetően.

Csütörtökön a Tokaj és Kazincbarcika közötti 162 kilométeres táv várt a mezőnyre, a nyitónaphoz képest háromszoros, 1023 méter szintemelkedéssel. Erdőbényén és Tardonán hegyi hajrát, Szikszón, Edelényben és Kazincbarcikán gyorsasági részhajrát rendeztek, majd utóbbi város körül egy kört tett meg a mezőny.

Verőfényes napsütésben került sor a rajtra a tokaji Fesztiválkatlanból 117 versenyző részvételével, ketten nem tudták vállalni az indulást előző napi sérüléseik miatt. Spinning kerékpárokat tekerők szurkolók mellett óvodáscsoport is üdvözölte a távnak nekivágó kerékpárosokat. A korábbi világbajnok Mark Cavendish egy rajongója pedig brit zászlóval, kedvencét ábrázoló pólóban nézte meg az indulást. Encsen óriási magyar zászló és szép számú szurkoló üdvözölte a bringásokat, Kazincbarcikán pedig valóságos tömeg látogatott ki az utak mellé.

tour de hongrie 2024 utvonal ismerteto 02

Négyfős szökevénycsoport tekert el három percre, benne Istlstekker Zsolttal, az összetett legjobb magyarjaként fehér trikós Rózsa Balázs csapattársával (Epronex-Hungary). Az első két órában nyugodt, 42 kilométer/órás volt az átlagsebesség. A négyfős élbolyból az elmúlt napot is szökésben töltő cseh Martin Voltr gyűjtögetett időjóváírást. Istlstekker egy részhajránál második volt, egyet pedig meg is nyert, ezzel átvette a fehér trikót. Az MTI-nek elmondta, nem számítottak ilyen nagy szélre erre a napra, ez nem esett jól az egész napos szökés alatt.

"A cél az volt, hogy valamilyen formában csapaton belül tartsuk a fehér trikót, és bár a hegyi trikó jobban izgatta a fantáziámat, sajnos az nem jött össze" - fejtette ki az Epronex-Hungary kerékpárosa, aki ebben az elszámolásban is gyűjtött pontokat. Elárulta: csapata is folyamatosan a fülére mondta, hogy hol tart a jóváírásokkal, és ő maga is számolta ezt. Előre tekintve úgy fogalmazott, nagyon kis esélyt lát a fehér trikó megtartására, de mindent meg fog tenni érte.

A hazaérésre a szökevényeknek nem volt esélyük. A sprintercsapatok vonatai vezette mezőny fokozatosan gyorsulva utolérte őket, hogy a technikás, az utolsó métereken emelkedő kazincbarcikai befutón döntse el az elsőség kérdését. Hat kilométerrel a befutó előtt Dusan Rajovic bukott és maradt a földön fájdalmas arckifejezéssel. Az utolsó előtti kanyarban pedig a sárga trikós Sam Welsford nem tudott az élmezőnnyel kanyarodni. A sárga trikót Martin Voltr ölthette fel.

"Nagyon kemény volt a mai napot is szökésben tölteni, fáradt voltam a tegnapi etap után, ugyanakkor ösztönzőleg ott lebegett a szemem előtt a nagy cél. Az pedig, hogy Peter Sagannal tekerhetek egy csapatban, további motivációt jelent. Biztos, hogy ebben fogok aludni ma éjjel." -közölte a verseny után Martin Voltr

tour de hongrie 2024 2 nap 02

A befutóban az Astana Qazaqstan tökéletes felvezetése után Mark Cavendish bizonyult leggyorsabbnak. A brit kerékpáros pályafutása során immár 164 profi győzelemnél jár, ezzel a sportági legenda Merckx (277) mögött - a procyclingstats adatai alapján - második az országúti kerékpárosok örökrangsorában.

"Elképesztően boldog vagyok" - értékelt Mark Cavendish, rámutatva: ezúttal a nyitónap befutójának otthont adó széles sugárút helyett teljesen más várta őket a hajrában.

"Kanyarok tették technikássá, mi pedig pontosan azt hajtottuk végre, amit szerettünk volna" - méltatta csapattársait.

A második helyet a két éve itt diadalmaskodó holland Dylan Groenewegen, a harmadikat a spanyol Jon Aberasturi szerezte meg.

Pénteken az első hegyi befutós szakasz, a Kazincbarcika és Gyöngyös-Kékestető közötti 183 kilométeres, 2716 méter szintemelkedésű etap vár a 45. magyar körverseny mezőnyére. Az M4 Sport valamennyi szakaszt teljes egészében élőben közvetíti.

tour de hongrie 2024 utvonal ismerteto 03

Eredmények

2. szakasz, Tokaj-Kazincbarcika, 162 km

1. Mark Cavendish (brit, Astana Qazaqstan) 3:45:11 óra
2. Dylan Groenewegen (holland, Jayco AlUla) azonos idővel
3. Jon Aberasturi (spanyol, Euskaltel-Euskadi) a. i.

16. Peák Barnabás (magyar válogatott) a. i.

19. Karl Ádám (Epronex-Hungary) a. i.
...
39. Sagan Peter (szlovák, Pierre Baguette Cyckling)

Az összetett élcsoportja

1. Martin Voltr (cseh, Pierre Baguette) 7:37:44 óra
2. Cavendish 5 másodperc hátrány
3. Sam Welsford (ausztrál,BORA-hansgrohe) azonos idővel
4. Istlstekker Zsolt (Epronex-Hungary) 10 mp h.

7. Rózsa Balázs (Epronex-Hungary) 11 mp h.
8. Filutás Viktor (magyar válogatott) a. i.
...
26. Sagan Peter (szlovák, Pierre Baguette Cyckling)

A pontverseny első helyezettje: Martin Voltr (cseh, Pierre Baguette)

A hegyi pontverseny első helyezettje: Siebe Deweirdt (belga, Flanders - Baloise)

Forás: MTI

Fotó: tdh.hu