Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 adventure bike biker cyclist 2248713

Tökéletes, személyre szabott sportszemüveged elkészülésének útja

Aki rendszeresen mozog, alapfelszerelése a sportszemüveg, hiszen mozgás közben nem csak több káros sugár éri a szemünket, de különböző fizikai behatások is veszélyeztethetik látásunkat, ezzel együtt testi épségünket. Szerencsére ma már bárkinek van lehetősége személyre szabott sportszemüveget készíttetni; természetesen azoknak is, akiknek látáskorrekcióra is van szükségük. Röviden már összefoglaltuk, mire kell figyelned; most több támpontot adunk a számodra legtökéletesebb sportszemüveg megvásárlásához.

A Noptiker Kft. három évtizede az optikai piac egyik legjelentősebb hazai szemüveglencse-gyártója. Saját gyártású Starlite prémium lencséikkel bebizonyították komoly tapasztalatukat a témában. Megkérdeztük tőlük, amit ti is megkérdeznétek egy szakértőtől, és a következő válaszokat kaptuk:

Ahogy már korábban is írtuk, az első és legfontosabb pontosan felmérni a saját igényeidet. Amikor legközelebb sportolsz, figyeld meg, hogy mely fények zavarnak a legjobban, milyen távolságokra tekintesz a legtöbbet, valamint, hogy milyen fizikai behatások érik szemedet közben: mint például por, szennyezés, bogarak, víz és pára, vakító fény, stb.

adventure bike biker cyclist 2248713

Daniel Frank fotója a Pexels oldaláról

Tipp,: amikor biciklizel, többnyire 1,5-10 méter távolságra tekintesz, evezés közben ez 1,5-5 méterre csökken. Biciklin ülve inkább a nagyon változó fényviszonyokkal küzd a szemed, vízen az erős fény a legveszélyesebb.

Az optimális látásélmény elérésének első lépése megfigyelni saját magadat. Összegyűjtöd, milyen problémákra keresed a megoldást, az optikai szaküzletben az optometrista kolléga ez után vizsgálja meg a látásodat, majd állítja össze, hogy pontosan milyen lencsére, színezésre, valamint felületkezelésekre lesz szükséged.

Lencsetípusok:

  • Műanyag lencsék: a műanyag lencse azoknak lehet jó választás, akiket nem érhet nagyobb fizikai behatás mozgás közben. Könnyűek, nehezebben karcolódnak, és bármilyen keretformához alkalmazhatók.
  • Törhetetlen lencsék: ha sportolásod közben esélyes, hogy nagyobb ütés érje a fejedet, érdemes törhetetlen szemüveglencsét kérned. Ez a típus könnyebb és vékonyabb egyszerű műanyag társainál, anyagában UV-szűrős. Ha megkarcolódik is, hatékonyan szűri a káros fényeket, csak nagyon komoly fizikai behatásra törik, akkor sem szilánkosan, teljesen biztonságos.

Egy sportszemüveg védi szemedet a káros sugarak ellen; ez alapfeltétel, de nem minden, számos más funkciója lehet egy felületkezelésnek, amelyek hosszú távon jótékonyan hathatnak teljesítményedre. Minden 60 százaléknál sötétebb színezés UV-szűrős, de mutatjuk a különböző típusok további jó tulajdonságait is:

Lencseszínezések:

  • Színezés: minden szabadban sportoláshoz érdemes valamilyen lencseszínezést kérned; akkor is, ha nem, vagy nem mindig verőfényes napsütésben mozogsz, ugyanis emelik a kontrasztot, és pihentetik a szemet.
    A sárgás-narancsos árnyalatokat főleg biciklizőknek ajánljuk, mert változó fényviszonyok között is mindig optimális látást biztosítanak, vízi sportokhoz viszont a sötétbarna- vagy a zöld lehet a legjobb választás, amelyek a kék színeket hatékonyan ellensúlyozzák, valamint tompítják az erős fényeket.
  • Polarizált lencse: a megcsillanó, visszaverődő fények rendkívül zavarhatnak mozgás közben, sőt, akár balesethez is vezethetnek, hosszú távon pedig szemkáprázást, fejfájást okozhatnak. A polarizált lencsék ezeket a fényeket szűrik, olyan tiszta és éles lesz a kép, hogy többé le se akarod venni sportszemüvegedet!
  • Fényre sötétedő réteg: a Transitions fényre sötétedő réteg főleg biciklistáknak lehet optimális választás, ugyanis az ilyen felületkezelésű lencsék mindig az aktuális fényviszonyokhoz alkalmazkodnak. Pillanatok alatt sötétednek majd tisztulnak ki, ami évek teltével sem lesz lassúbb.

    Az Xtractive felületkezelések fény hatására erősebben sötétednek, különlegességük, hogy bukósisakban a plexi mögött már a látható fény hatására is sötétedni kezdenek, így ez a típus inkább motorsportokhoz lehet a legjobb választás. Mindkét típus számos árnyalatban érhető el.

man with white shirt riding abicycle on a mountain 163491

Felületkezelések:

  • SHMC réteg: Pára? Kosz? Karcok? Nem probléma! Az SHMC réteg víz-, por-, és zsírtaszító, bármilyen testmozgás közben sem kell aggódnod a lencse átlátszóságáért!
  • Kékfény-szűrő réteg: ha nagyon sportos az életmódod, de közben sok időt töltesz a számítógép előtt, érdemes kékfény-szűrőt is kérni a sportszemüvegedhez: amellett, hogy elsődleges kékfény-kibocsátónk a Nap, a digitális eszközök képernyői is nagy mennyiséget bocsátanak ki, ami közvetlenül a retinába jut, és hosszú távon makuladegenerációt, szürke hályogot okozhat. Ha véded a szemed a kinti káros fényektől, ne feledkezz meg a bentiekről sem!

Miután közösen összeválogattátok a lencse tulajdonságait, kiválaszthatod a számodra legkényelmesebb és legjobban illeszkedő sportszemüveg-keretet.

Amire figyelj sportkeret választásakor:

  • Szárak: sportkereted szárainak a halántékodhoz kell simulniuk, de nem szoríthatnak túlságosan. Érdemes olyan keretet választani, amihez jár gumi fejpánt is, így bármilyen a testmozgás, vagy bármennyire izzadsz, a szemüveg biztosan nem fog lecsúszni vagy leesni.
  • Illeszkedés: a nagy bázisgörbület azt jelenti, hogy a szemüveg teljes egészében az arc vonalát követi. Viszont minden arcforma más, így biztosan vannak olyan típusok, amelyek nem megfelelően illeszkednek az arcformádhoz. Olyat válassz, amely kényelmesen követi az arcod vonalát.
  • Lencsék szélessége: A lencsék alja nem érhet hozzá az orcádhoz, különben bepárásodik a lencse, amikor mozogsz. Mosolyogj sokat keretpróbálás közben: ha közben megemelkedik a lencse, akkor állj tovább a következő modellhez.
  • Orrtámasz: nem kapnak elég figyelmet, pedig a szemüveg egyik legfontosabb része. A sportkeretek feljebb helyezkednek el az arcon, mint az optikai keretek, így az orrtámasz is feljebb van. Mindenképpen olyan keretet válassz, ami pontosan illeszkedik az orrodhoz, nem emelkedik el róla. Léteznek olyan sportkeretek, amelyek orrtámasza gumival van bevonva, hogy ha megizzadsz, se csússzanak le.

Egy személyre szabott sportszemüveg beszerzése költséges lehet, de gondolj rá úgy, mint egy befektetésre, hiszen az egészséged megőrzése mellett a teljesítményedet is javítja. Bár a sportszemüvegek strapabíróbbak utcai viselésű társaiknál, megérdemlik a törődést! Tisztítsd sportszemüvegedet előírásnak megfelelően testhőmérsékletű folyóvíz alatt szappannal, és mikroszálas kendővel töröld mindig tisztára! Így növelheted meg az élettartamát.

Cikksorozatunk reméljük segített a döntés előtt felmérni a lehetőségeidet. Az egyenlet egyszerű: éleslátás = nagyobb élmény = jobb teljesítmény. Vigyázz szemed egészségére és látásodra sportolás közben is!

sunglasses 2589282 1280 900x300