Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Gyrgyi01fapadosAz alábbi tapasztalatok fapados repülésre vonatkoznak. Még ha csak most repültem is először, amit megosztok, másoknak is segíthet külföldi kerékpártúra szervezése során.



Fapados repüléseknél van mód bringát feladni a repülőgépekre, természetesen az adott súlyhatárú csomagokon kívül. Skyeurope esetén az interneten történő foglalásnál a rendszerben szerepel is, hogy beállítsuk, hogy bringát szállítanánk. 2007-ben nekünk 20 EUR-ba került darabonként a bringaszállítás. 

{reklam}



A repülőtérre érkezéskor normál esetben is először a csomagokat kell feladni; ezúttal a bringákkal együtt. Kijelzőtábla jelzi, hogy melyik pultnál kell az adott járatra check-in-elni. A csomagfeladásnál az útlevelet és a repülőfoglalást (nem feltétlen kérik) kell odaadni. Budapesten (Ferihegy I.) a bringákat is itt kellett leadni, külön ember jött érte. Nizzában viszont a csomagfeladásnál szóltak, hogy a bringákat külön helyen a speciális poggyászok / cuccok feladásánál kell átadni.

A - bringán kívüli - csomagokat külön-külön is fel lehet adni, nem kell összekötni (direkt megkérdeztük), összesen 20kg az ami a jegyárban benne van.

A bringák felkészítése:

A Skyeurope kötelezően előírja, hogy: a kerekeket a légnyomáskülönbség miatt le kell ereszteni, kormányt el kell fordítani (versenykormány esetében be is fordítani a vízszintes vázrész köré), valamint a pedálokat kell leszedni (lehet, hogy erősen bekötött, ezért célszerű akár otthon meglazítani).

Gyrgyi02fapadosEmellett karcolások, illetve a rakodás során történő esetleges sérülések miatt célszerű még:
- a vázat, kormánybandázst, ülést (!!) minél több helyen fóliával, durranófóliával betekerni, esetlegesen a kilométeróra-adaptereket, kulacstartókat, illetve a hátsó váltót leszerelni vagy váltóvédőt felrakni. Odaúton én így tettem, visszaúton már csak egy kartont tettem a hátsó agyhoz a váltó környékén.
Mindezen munkákat sietve bő fél órán belül el lehet végezni, épp ezért célszerű ezeket beleszámolva, több, mint 2 órával a repülő indulása előtt a reptérre érkezni. Nizzában mi épp 2 órával hamarabb érkeztünk és ugyan a csomagfeladásnál még voltak mögöttünk 6-8-an, de mivel külön helyre kellett még vinnünk a bringákat feladni, azt megkeresni, a végén már izgultunk, hogy időben a személyre vonatkozó check-in-hez jussunk, mert ennek is meg van szabva az ideje. Magyarán mindent összevetve, ha a reptéren szerelünk, jobb akár 2,5 órával a repcsi indulása előtt kiérni.

Gyrgyi03fapadosBringáktól független folytatása a repülőre való feljutásnak:
- csomagok leadása után check in - jegyet megnézik, illetve útlevél-ellenőrzés, esetleges motozás történik. A kézipoggyász pedig futószalagon átmegy egy berendezésen, akár bele is néznek. Nizzában még ezután történt egy újabb ellenőrzés (talán akkor nézték igazán a jegyet). Ezután már besétáltunk a folyosón a gépre, Budapesten pedig busz vitt a géphez.

Gyrgyi04fapadosNagyon kellemes benyomásokat szereztem a repülés és a repülős bringaszállításról is. Míg Zoliék az évek során többször szereztek sebességmérő-adapter törést, váltógörbülést, stb.... mi kárunk odaúton mindössze a bandázsból kiszakított körömnyi darab volt, hazaúton pedig Péter csomagtartójára rögíztett lámpájának eltörése volt.

Lehet, hogy legközelebb is repülővel és nem vonattal indulok a túrára ?

Györgyi Gábor