Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

AMP B2 01Ezúttal a saját álmom valósult meg...

-Úúúúúú az egy AMP! - A "90-es évek közepén egy álom volt, amibe igen ritkán futottam bele. Legtöbbször csak képeken. Sosem sikerült kipróbálnom, pedig nagyon érdekelt a működése menet közben. Főleg az első villa nem igazán szokványos paralelogramma módszere. Ahogy teltek az évek a vágyam egy ilyen bringa után sosem csitult. Tavaly megkaptam a sorstól a lehetőséget, hogy legyen egy ilyen gépem. Éltem a lehetőséggel.

Nem mind AMP az, ami annak látszik
December elején láttam meg a vázat egy ismerősömnél. Hamarosan boldogan vittem haza egy B3 vázat villával.

Otthon a netet bújva és új vázamat nézegetve egyszerűen nem bírtam azt B3-ként beazonosítani. A részletek nem stimmeltek. A villával rendben volt minden, de a váz kilógott a sorból. A felső cső tetején vezetett bowdenek, nem bontható forgáspont, a hátsótag beszerelési módszere mind-mind csak a gyanúmat erősítették, hogy ezzel a vázzal valami nincs rendben.

 nem AMP

Ez az, ami nem az 

A netről letöltött rengeteg fotó is a gyanúmat erősítette, hogy itt valami nem stimmel. Segítséget kértem egy ismerősömtől, aki nagy retro kerékpár guru és ő végleg megerősített abban, hogy ez nem AMP váz. A legrosszabb, hogy be sem tudtuk azonosítani, hogy mi ez. Így a bringa visszakerült korábbi tulajához, aki szintén igen elkeseredett volt, mivel ő is abban a hitben volt, hogy ez az.

Egy igazi AMP
A dolog nagyon elkeserített, de szakértő ismerősöm szerencsére hamar feledtette a kudarcom, mivel felajánlott nekem egy AMP vázat, amit ő nem biztos, hogy fel fog újítani, mivel neki már van egy ilyen-bringája. Így került ez a mellőzött váz hozzám.

 AMP B2 03

Honnan lehet felismerni egy B2 vázat? 

A váz viszont nem B3-as, hanem egy másik váz volt. Különlegessége, hogy az alsó csöve nem egy vastag cső, hanem két egymás melletti vékonyabb. Igen, most sokan felszisszenhetnek ezt hallva, mivel ez a B2. Egy igazi különlegesség a maga alsócsöveivel.

AMP B2, ahogy azt valaki elképzelte
A váz már átesett egy tunningon Németországban, ezt büszkén mutatta a váz felirata, (vagyis az ami megmaradt abból.) Sárga első háromszög, fekete villa és hátsórész. Alapjában véve nem egy csúnya elgondolás, de nekem túlságosan rikító volt. Mindenesetre itt egy fotó, ami bemutatja a felújítás kiindulási állapotát.

 AMP B2 02

Érdekes design, nekem nem jött be

AMP B2, ahogy mi elképzeltük
Azt még nem említettem, hogy az első csalódás után a másodikat a feleségem finanszírozta. Tőle kaptam karácsonyra. (Szóval innentől felesleges bárkinek rákérdezni, hogy eladó-e a kész bringa.)

A netet böngészve együtt találtuk ki a kerékpár designját. Az első háromszög, a váltó és a fékrendszer fekete, minden egyéb kiegészítő polír alumínium lesz. Mivel korhű bringát fogok építeni, így az alkatrészeket is a váz korából (1993) fogom beszerezni. Minimális tűréssel, ami -1; +1 évet jelent.

A megvalósítás folyamata

A váz és a villa
Az acéllábas fekete villa nem illett a terveimbe, szerencsére Krisz barátom rendelkezett egy AMP alu villával. A csere az ő jó indulatán múlott. Kapott némi pénzt és az én AMP villámat teljesen felújítva, festve matricázva. Így már csak a falra kell kiraknia. Még egyszer köszönöm, Krisz!

A váz maga kemény dió volt. Aki már próbált szintert vegyi úton eltávolítani, az biztos együtt tud érezni velem. A mai kromofág és hasonló festék eltávolító anyagok semmit nem érnek. Én is csak a régen betiltott, de bizonyos körökből beszerezhető Polifággal boldogultam. A váz hibáinak kijavítása után (ez alatt alumínium fölül heggesztést, anyagpótlást értek) kezdődött a hátsó háromszög és a villalábak fölpolírozása.

 AMP B2 04

A váz összerakása 

Míg a polírozással bajlódtam a váz első háromszögét szintereztettem feketére, illetve a neten található képek alapján megterveztem a váz és a villa feliratait.

A matricákat kitűnő minőségben a Bringadekor csapata készítette. Már több matrica szettet rendeltem tőlük és minden esetben elégedett voltam a minőséggel, szóval csak ajánlani tudom őket.

Közben a polírozással is elkészültem, így a matricák felragasztása után elküldtem az egészet lakkozni kedvenc autószervizembe, ahol ezt a kis sziszi-fuszi munkát is megcsinálták nekem. A végeredmény magáért beszél.

A festés után felújíttattam a teló bronzperselyeit, illetve tengelyeit. Ezt a munkát Hunor Kézműves Kerékpár Kft. egyszemélyes szakija végezte, Horváth András barátom, akiről tudni kell, hogy 110%-ig maximalista, és a legtöbb mesterrel szemben nyugodtan magára lehet hagyni, önálló munkára képes. Azon szakik ritka példánya, akik gondolkodnak.

 AMP B2 05

Helyére került a villa 

A váz egyébként átesett egy apró nem észrevehető módosításon. Az amcsi colos meneteket európai metrikus szabványú menetekké alakíttattam és minden eredeti csavart ez alapján lecseréltem rozsdamentesre.

Ezen munkák több hónapba teltek, de végre minden elkészült és a váz összerakhatóvá vált.

Alkatrészek és egyebek
Mint említettem a célom egy korhű egyedi bringa építése volt, Ezt szabadon megtehettem, mivel az AMP rengeteg vázat is értékesített. Ezekre többnyire XT, XTR alkatrészek kerültek, elvégre egy akkori csúcskategória ezt a szintet érdemli.

Ma már ezek az alkatrészek fillérekbe kerülnek, mégsem követtem az akkori trendet. Ennek az volt az oka, hogy a polír alu mellett a fekete szín volt az amit szerettem volna a gépen látni. Így esett a választásom az 1994-es Shimano LX családra. Ennek beszerzése zökkenőmentesen, viszonylag rövid -2 hónap- idő alatt sikerült. Itt nagy szerencsém volt, mivel csak a megkímélt nem kopott alkatrészek jöhettek számításba.

Beszereztem még néhány a korra jellemző érdekességet is. Pl koponyás szelepsapkát.

 AMP B2 06

Alkatrészek 

A kerekek fűzése sem a megszokott mai formát követte. Az első kerék radiális fűzést kapott, a hátsó pedig három keresztet a racsni oldalán radiálist a másik oldalon. Ma már ritkán látunk ilyet a tárcsafékek ezt nem teszik lehetővé.

Gumi csak kettő jöhetett szóba: Ritchey Z-Max, illetve a legendás Panaracer Dart illetve Smoke párosa. Ezek az igazi dinoszaurusz gumik, amik már a 90-es évek elején is harapták az ösvényeket. Én a Ritchey mellett döntöttem.

Az összerakás
Szeptember vége van. Végre minden nehézség elhárult és elkezdhettem összerakni az AMP-t. Ez a legszebb dolog a világon: tiszta szennyeződés mentes alkatrészekből kerékpárt építeni. Komolyan, számomra ennél nincs nagyobb öröm.

 AMP B2 07

Bowdenezés, fék szerelés 

Egy szerda délután, 6 órakörül kezdtem, hajnal egyre állt össze a gép. Kicsit tovább tartott ez a művelet mint szokott, de több probléma is volt vele, mint egy mai modern géppel. Illetve a szokásosnál több darabból is állt, mivel mind a fékek, mind a hajtókarok apró darabokban szétszerelve álltak a könnyebb tárolás és a korábbi alapos tisztítás miatt.

Egyben és menet közben
Az alábbi képek magukért beszélnek. Így néz ki a legendás AMP B2 egyben.

 AMP B2 08

AMP B2, ahogy mi elképzeltük 

AMP B2 09

A hátsó rész

AMP B2 10

Egy különleges stucni, ami nekem nagyon tetszett 

Menet közben érdekes, egész más, mint egy mai kerékpár. Eleve fékezéskor rövidül a tengelytáv a paralelogramma rendszerű villa miatt. A hátulja hajtásnál pogózásra hajlamos. A hátsófék egy fékmerevítőért kiált. (Gyakori volt anno ez a kerékpárokon.) De működik. Tökéletesen teszi a dolgát. Nem mondom hogy rosszabb mint egy mai gép, inkább más. Terepen szépen mászik, a pogózása nem zavaró. Lefelé az első villa szépen dolgozik. A hátsótagot sikerült jó párszor felütnöm. -Ennek lehet az oka az, hogy ezt sajnos nem sikerült szétszerelni és karbantartani. - Ettől függetlenül lehet a lefeléket élvezni, de lassabban megy mint egy mai gép.

 AMP B2 11

Terepen végre 

Hamarosan több tesztet végzek majd vele összehasonlítva mind a geometriáját, mind a terepen való viselkedését egy mai kerékpárral.

Kering ma egy mondás:

„Ami nem Kínában készült az hamis!"

Nos ez a bringa egy igazi hamisítvány. Tele van Made in USA, Made in France, Made in Japan feliratokkal. Még a váltóvédő is Japánban készült. Ez egy letűnt kor emléke. Ezen semmi sem készült Kínában...