Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 hahaha

Értesülése szerint rajthoz állhat a Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenye.

"A Tour de Hongrie után hallottam olyan információkat, hogy a Giro d'Italián fogok indulni" - árulta el az M4 Sport hétfői, Sporthíradó című műsorában Valter, aki az élsportolás mellett sportszervezést tanul Egerben.

"Nekem ez az egyik nagy álom. Alapvetően arról volt szó, hogy a Vuelta a Espanán fogok indulni, de nekem valamiért a Giro felé húz a szívem. Gondolom azért, mert idén itthon lett volna a Nagy Rajt, és nagyon készültem rá" – magyarázta.

Hozzáfűzte, akár az olasz, akár a spanyol háromhetes körversenyen állhat rajthoz, nagy megtiszteltetés lesz számára, de bízik benne, hogy az olasz viadalon indulhat el idén. Eddig egyedüli magyarként az időfutamban világbajnoki ezüst- és bronzérmes Bodrogi László állhatott rajthoz háromhetes körversenyen.

A jelenlegi tervek szerint jövő szerdától a szlovák körversenyen szerepel Valter, aki az előzetes elgondolások alapján két belga egynapos viadalon, köztük az öt legnagyobb egynapos országúti kerékpáros verseny, a Monumentumok egyikén állt volna rajthoz, ezt befolyásolhatja a Giro-részvétel.

A szerdán zárult magyar körverseny kapcsán azt mondta: kezdi feldolgozni ezt a nagy sikert, ám már inkább a következőn gondolkozik. Csapatával, a lengyel CCC-vel, majd hétvégén családi-baráti körben is meg tudta ünnepelni a sikert, amely révén 15 esztendő után győzött újra magyar kerékpáros a Tour de Hongrie-n.

Mint mondta, a 826 kilométer össztávú magyar körverseny öt napját két részre tudja osztani: az utolsó egy kilométerre, illetve a verseny azt megelőző részére.

"Nem sok dolgom volt az első négy szakaszon, az utolsón is csak annyi, hogy minél pihentebben jussak el a záró emelkedőig" - fejtette ki. Leszögezte: tudta, az nyeri a viadalt, aki az utolsó egy-három kilométeren testben és fejben is ott van.

"Türelmesnek kellett lennem, az volt inkább nehéz, hogy előtte ne próbáljak valamit alkotni. Az első szakaszon már próbálgattam a lábaimat, de tudtam, hogy ott sokkal kisebb esély van az összetett eldöntésére, mint az utolsó napon a kékestetői szakaszon" - fogalmazott Valter, aki az Esztergom körüli nyitóetapon hegyi hajrát vitt el, majd szökésbe is került, ám ezt a csoportot a mezőnyhajrá előtt befogták.

A 22 éves Valter Attila kitért rá, valószínűleg a szeptember 20-ig tartó Tour de France után jelentik be hivatalosan, melyik World Tour-csapatban folytatja pályafutását.

Forrás: MTI