Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

tourdehungrie logo

Az Asztana a harmadik World Tour-induló.

A kazah istállóban olyan kiváló versenyzők tekernek, mint az olimpiai ezüstérmes, tavaly a Liége-Bastogne-Liége egynapos versenyen győztes dán Jakob Fuglsang, a 2018-as a Giro d'Italián és a Vuelta a Espanán is harmadik kolumbiai Miguel Ángel López, vagy épp a kazah bajnok Alekszej Lucenko és az orosz bajnok Alekszandr Vlaszov. A csapat sportigazgatója az olimpiai bajnok, Vuelta-győztes kazah Alekszandr Vinokurov.

Az ötnapos magyar körversenyen május 13. és 17. között minden eddiginél erősebb mezőny vesz részt, mivel a Tour de Hongrie két nappal azt követően rajtol, hogy Magyarországon rendezik május 9. és 11. között a Giro d'Italia első három szakaszát.

Az Asztana már a nyolcadik csapat, amelynek hivatalos a részvétele a magyar körversenyen, közülük további kettő World Tour-istálló: a világbajnok Mads Pedersen csapata, a Trek-Segafredo, illetve a Peák Barnabással a soraiban induló Mitchelton-SCOTT.

Ott lesz a mezőnyben a prokontinentális szintű csapatok közül a Kusztor Pétert is foglalkoztató amerikai Novo Nordisk, az Androni Giocattoli-Sidermeca a 2018-as győztes Manuel Bellettivel a soraiban, a dán Riwal Readynez, valamit az orosz Gazprom-RusVelo is. Biztosan indul a 41. Tour de Hongrie-n Alberto Contador kontinentális csapata, a Kometa-Xstra is, amelynek két magyar kerékpárosa van: a tavalyi összetett másodikja, Dina Márton, illetve Fetter Erik.

A szervezők azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a magyar körverseny 2021-ben kerüljön a Pro Series nevű sorozatba. Ennek feltételei közül az egyik az, hogy legalább 14 World Tour vagy prokontinentális besorolású együttesnek kell részt vennie az idei Tour de Hongrie-n. A nemzetközi szövetség (UCI) versenynaptárában szereplő, 2.1-es kategóriájú viadalon a tervek szerint 20 csapat 140 versenyzője áll majd rajthoz.