Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

logo tdh 2020 a

Debrecenből indul, Esztergomban zárul az idei verseny.

Második alkalommal mutatták be gála keretében a Tour de Hongrie útvonalát: az eseménynek február 12-én szerdán a Budapest Music Center adott otthont. A legnagyobb magyar kerékpárverseny 2020. május 13-án Debrecenből rajtol, a nemzetközi mezőny 5 versenynap alatt, 7 megyét érintve összesen 861 kilométert tesz meg az esztergomi befutóig.

Révész Máriusz, Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos, Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és Dr. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökének köszöntője után a Tour de Hongrie társadalmi szerepvállalásáról esett szó. A Magyar Kerékpáros Körversenyt szervező Vuelta Sportiroda a nemzetközi sporteseményt kísérő, kiemelkedő média jelenlétet felhasználva ebben az esztendőben is a közlekedésbiztonsági képzés és oktatás fontosságára hívja fel a figyelmet.



„Miért is változtatnánk?! Amikor a lehetséges küldetéseket vettük sorra, újra és újra visszatértünk a „kék szívecskéhez”. Számtalan nemes ügy érdemelné meg, hogy felkarolják, számunkra mégis ez a legfontosabb: a biztonságos kerékpáros közlekedés! A Magyar Körverseny szervezői már eddig is nagy erőfeszítéseket tettek a biztonságos kerékpáros közlekedés támogatásáért, évekkel korábban létrehoztuk a Bringa Akadémiát, részt vettünk az általános iskolákban 2018 óta használt kerékpárbiztonsági foglalkoztató füzet elkészítésében. 2019-ben is a biztonságos kerékpáros közlekedés témakörét tűztük a zászlónkra, a kék szívecskével minden szurkoló és televízió néző találkozhatott a viadal során. Ezúttal tovább visszük a szívecskét olyan vidékekre is, amelyeken tavaly nem jártunk” – mondta Eisenkrammer Károly, a verseny szervezőbizottságának elnöke.


tz 20200212 0496

A 2020-as Tour útvonalát ismertetve Eisenkrammer Károly elmondta, több szempontot is figyelembe vettek az útvonal kialakításánál, de az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy ebben az évben elsősorban olyan helyszínekre jusson el a Magyar Körverseny, amelyeket nem érint a Giro d’Italia magyarországi útvonala.

A szakaszok többsége Kelet- és Észak-Magyarországon halad majd, az útvonal hét megyét, húsz várost (köztük négy megyeszékhelyt) és további ötvenöt települést érint. A szakaszok közül az első három gyakorlatilag sík etap lesz, amely jó lehetőséget kínál a profi csapatoknak a mezőnybefutó gyakorlására.

A negyedik szakasz hazánk legmagasabb hegyén, a Kékesen hegyi befutóval ér véget, ez a nap döntően befolyásolhatja a körverseny végeredményét. Az utolsó etap a hazai profi és amatőr kerékpárosok egyik legkedveltebb „edzőpályáján”, a Pilisben zajlik majd, az Esztergomból induló és ide visszaérkező körön négyszer mennek majd végig a versenyzők, megmászva a dobogókői emelkedőt a Pilisi Parkerdőben.



A 2020-as Tour de Hongrie programja

tdh2020 utvonal 1a

1. szakasz, május 13., szerda: Debrecen-Hajdúszoboszló, 174 km

tdh2020 utvonal 2a

2. szakasz, május 14., csütörtök: Karcag-Nyíregyháza, 182 km

tdh2020 utvonal 3a

3. szakasz, május 15., péntek: Sárospatak-Kazincbarcika, 171 km

tdh2020 utvonal 4a

4. szakasz, május 16., szombat: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 178 km

tdh2020 utvonal 5a

5. szakasz, május 17., vasárnap: Esztergom-Esztergom, 156

logo tdh fekvo 2020

World Tour-csapatok a rajtnál!
2020-ban ismét hét fős együttesek szerepelhetnek, a mezőny létszáma várhatóan 140 fős lesz. A szervezők eddig tizenhárom csapat érkezését jelentették be, eszerint indul a World Tour-csapatok közül az Astana Pro Team, a TREK-Segafredo, a Mitchelton-Scott , a Team Jumbo-Visma és a CCC Team, a Pro Teamek közül az Androni Giocattoli-Sidermec, a Gazprom-RusVelo, a Riwal Readynez, a Team Novo Nordisk és a Bardiani-CSF-Faizané, a kontinentális csapatok közül pedig a Kometa-Xstra, a Team Novák, az Adria Mobil és a Giotti Victoria is. A rajtnál ott lesz a magyar válogatott, s több klub színeiben is indulnak magyar bringások, várhatóan összesen tíz-tizenöt fő. A gálán elhangzott: az előrehaladott tárgyalások alapján kijelenthető: várhatóan nyolc World Tour-csapat és nyolc Pro Team szerepel majd a rajtlistán!

Fotók: A TDH.hu