Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

bicycle 1838605 1280

Vas Kata negyedik a női mezőnyversenyben, Balsamo a világbajnok

Vas Kata Blanka fantasztikus versenyzéssel negyedik lett a női mezőnyversenyben a Belgiumban zajló országúti kerékpáros vb-n szombaton, ezzel a legjobb magyar női világbajnoki eredményt érte le. Az aranyérmet az olasz Elisa Balsamo nyerte.

A három szakágban is kiemelkedően teljesítő, a tokiói olimpián hegyikerékpárban negyedik 20 esztendős magyar bringás két hete az Európa-bajnokságon az U23-as mezőnyversenyben ezüstérmes lett. Ezúttal a felnőttek között is végig remekül helyezkedett az élmezőnyben, négy és fél kilométerrel a cél előtt az időfutamban olimpiai bajnok Annemiek van Vleuten támadásával el tudott menni, majd miután befogták őket, az utolsó, támadásokkal tarkított kilométerek végén, a sprintbefutóban negyedikként ért célba.

Az aranyérmet Balsamo a nagy esélyes, háromszoros országúti világbajnok holland Marianne Vost megelőzve nyerte. Harmadikként a lengyel Katarzyna Niewiadoma ért célba, alig valamivel Vas előtt, aki úgy lett negyedik, hogy az utolsó métereken ki kellett kerülnie az olasz felvezetőembert.

A címvédő holland Anna van der Breggen pályafutása utolsó versenyén - előzetes ígéretéhez híven - honfitársaiért dolgozott, így nem volt érintett a végjátékában. Vas csapattársa jövőre már sportigazgatóként fog dolgozni klubjukban, az SD Worxben.

Nők, világbajnok (Antwerpen-Leuven, 157,7 km):

  1. Elisa Balsamo (Olaszország) 3:52:27 óra
  2. Marianne Vos (Hollandia) azonos idővel
  3. Katarzyna Niewiadoma (Lengyelország) 1 másodperc hátrány
  4. Vas Kata Blanka a. i.

Forrás: MTI