A táltos paripa
Tizenöt éves acélvázas kerékpárral indulok, bizonyítva hogy egy életre szóló élményhez nem kellenek súlyos százezrek. A kerékpárt Kiss Csaba profi módon felkészítette. Túratáskától a csomagtartóig mindent kapott a később táltos paripává rangosodott gépsárkány. A kompatibilitással a jószág kora és kialakítása miatt voltak nehézségek, de Csaba megoldotta.

Íme a kerékpár teljes menetfelszerelésben

1. Nap (2014.07.02)-176 km

06:00-kor egy utolsó ölelés, elbúcsúzom kis feleségemtől, majd nyeregbe... Így indultam Dömösről a kertkapuból.

Először a megszokott útvonalon kerekezem a munkahelyem irányába, csak most 5 km helyett 800-at kell megtenni.
Budapestig viszonylag sima volt az út. Budapest viszont maga a katasztrófa! Kőbánya környékén, kis híján felcsapattam a pályára. (Igaz kell az egészséges önbizalom egy ilyen úthoz, de azért ez mégiscsak túlzás...:D) Így az Üllői útra keveredve a 4-esen irányba álltam.

Az út kezdeti szakaszán egy katasztrófavédelmis autóból hangosbemondón át figyelmeztettek, miszerint „Van ám kerékpárút is".(Valóban van, csak nem arra, amerre én mentem, de a málhából feltűnhetett volna, hogy nem a lakótelep körül karistolok)

Lett volna néhány hozzáfűzni valóm, de hát ilyen jellegű kommunikáció csak egyoldalú lehet. Bízom benne, hogy a nap legnagyobb katasztrófahelyzetét valóban én okoztam az út szélén.

A mai 176 km után (amibe benne volt egy pesti bolyongás is), maga a Mennyország köszöntött be babgulyás formájában az abonyi Mészáros vendégházban. Este a Lila akác nevű kis panzióban találtam szállást, ráadásul jót jó áron!

2. Nap (07.03.)-156km

A 4-es utat az ellenségemnek sem kívánom. Az úton természetesen tilos a kerékpározás, de nem sok alternatíva van. A rendőrök szerencsére nem zargattak, pedig jó párszor húztak el mellettem, autóval, motorral egyaránt.

Berettyóújfalu után 5 km-re megtörtént a csoda. Az aznapi megpróbáltatások utáni jutalom, egy kb. 15 km hosszú vadonatúj kerékpárút Biharkeresztesig.

Keresztesen az Oázis vendégházban szálltam meg. Potom pénzért egy egész családi házat béreltem az éjszakára.

3. Nap (07.04.)-134 km

Ez a nap volt a holtpont. A hegymenetekre készültem a legjobban, azzal nem is volt gond, de a nemesebbik felem úgy fájt, hogy elgondolkodtam rajta, hogy kézen állva tekerek tovább.

Este Körösfőn találtam szállást. Abszolút testi-lelki mélypontra kerültem, egy kis bordányi-jó barátaimtól kapott- paprikapálinka igazi gyógyír volt a fáradságra.

Itt kiváló vacsorát fogyasztottam. Az volt a nap csúcspontja.

4. Nap (07.05.)-142 km

Kicsit késve indultam Körösfőről és a hátsó defekt sem segített abban, hogy tartani tudjam a napi tervet.

Rengeteg volt a hegymenet és az ülepem változatlanul fájt, mintha törött üvegdarabokba ültem volna. Nem tudom mivel kerülhettem volna el ezt az iszonyú fájdalmat, talán az ülésválasztásnál nyúltam mellé, vagy a nadrág volt túl műszálas, vagy valami krém kellett volna. Hintőporoztam, ha kellett, ha nem, de az annyit ért mint halottnak a csók...

A nap érdekessége, hogy rengeteg időt vesztettem a defekt miatt, valamint mert későn indultam. Szét voltam hullva egész nap. Elállítódott az órám. Én azt hittem már este 8:30 van közben csak fél 5 volt és valami csoda folytán a szálláson találtam magam hihetetlen rövid idő alatt, 142 km-rel a hátam mögött. A mai napig nem értem, hogy történt, de mintha valami időkapun haladtam volna át. Pillanatok alatt megérkeztem Marosvásárhely határába.

Lényeg a lényeg a vacsora: puliszkás csirkepörkölt és vaníliafagyis palacsinta volt, ami ismét feltette a pontot az i-re. Tartok tőle lassan kisejlik, hogy a kaják miatt csináltam az egészet...

5. Nap (07.06.)-153,5 km

Szembeszél! A kerékpár még lejtőn sem gurul igazán. A hátsóm pokolian fáj. Hátam és derekam nem különben. Még egy holtpont? Akkor át kell esni rajta valahogy.

Amint átléptem a kerek 700 km-t, mintha elvágták volna. Elmúltak a fájdalmaim és mentem, mint a távirat. Csak azért nem tekertem el egyhuzamban Somlyóig, mert már esteledett, s féltem ott nem találok már szállást a helyszínen. Tulajdonképpen jól döntöttem, hogy megálltam, mert a másnapi rövid 30 km-es végső szakasz meglehetősen combos volt.

Este Kápolnásfaluban szálltam meg a Csillagösvény panzióban, ahol annak ellenére, hogy teltház volt, szállást és bőséges vacsorát kaptam. A házigazda, Zoltán, mikor megtudta, hogy honnan tekerek, felajánlotta a saját szobájukat éjszakára, mert a panzió teljesen tele volt.

Megvacsoráztattak, megreggeliztettek és még útravalót is csomagoltak.

Zoli és családja olyan kiszolgálásban részesítettek, hogy a szó szoros értelmében királynak éreztem magam náluk. Igazi Székely vendégszeretetben volt itt részem, s azt kell, mondjam, nem csak az egész úton, de életemben is nagyon meghatározó élmény volt. Semmiért nem engedtek fizetni, csak egy imát kértek tőlem a családjukért Babba Máriánál. Ehhez azt gondolom nincs mit hozzáfűzni. Kápolnásfalu-Csillagösvénypanzió! Mindenkinek ajánlom jó szívvel! Én biztos visszatérek, ha lehetőségem nyílik rá.

6. Nap (07.07.) Csíksomlyó!

796,2 km-tettem meg a kertkaputól a csíksomlyói kegytemplomig. Istennek hála épségben és időben megérkeztem.

Este a nyeregben (már mint a hegyen!) éjszakáztam sátorban, ahol megismerkedtem egy visegrádi párral. Itthon még soha nem találkoztunk. 800 km-t kellett megtenni hozzá, holott egymás "szájában" lakunk. Az élet már csak ilyen.

Találkoztam továbbá egy fiatalemberrel, Ákossal, aki Győrből vágott neki-szintén kerékpárral- a hosszú útnak.

A naplementét már a sátor mellől nézhettem a csíksomlyói nyeregből.

7. Nap (07.08.)

A kötelezőt teljesítettem, de miután megnéztem a napfelkeltét, eltekertem a Gyimesbe.

Találkoztam néhány jó fej székely motorossal.  Gondoltam felajánlom a gép cserét egy az egybe, de úgy éreztem nem mentek volna bele...

Gyimesfelsőlokon egy kedves idős házaspárnál szálltam meg, akik egész egyszerűen behívtak magukhoz, mikor az úton toltam a kerékpárt. Ez 100% Erdély volt. Hihetetlen vendégszeretet, friss tehéntej, puliszka, sajt, lavórban fürdés, kútvíz. Rengeteg történetmesélés és csodálatos tájak, mintha Wass Albertet olvastam volna, mikor az idős házigazda mesélt. Hihetetlen élmény volt.

Volt szerencsém a házigazdával felsétálni a Széphavasra, ahol Molnár V. József közbenjárásával felszentelték az újonnan épített kápolnát.

Tapasztalatok
Nagyon nehéz egy ilyen utat jellemezni, leírni és átadni az élményeket. Annyi minden történik egy hét alatt az emberrel, hogy ma is eszembe jutnak helyzetek, amiket otthon még nem meséltem, de összefoglalva annyit tudnék írni, hogy régi kerékpár is kerékpár. Ne legyen elkenődve az, akinek nincsen többszázezer a zsebében valami modern csodára. Bele kell vágni, mert ezek az igazi élmények az életben.

Az autósok rendkívül figyelmesek voltak Erdélyben, NEMZETISÉGTŐL FÜGGETLENÜL! Külön ki kell emelnem a kamionosok figyelmességét, a közlekedésben való segítőkészségét. Kellemes csalódás volt. Le a kalappal előttük.

A kerékpár kb. 40 kg volt felmálházva én rajta a másik 105. A legegyszerűbb alkatrészekkel szerelve, ezzel együtt a váltó hihetetlen pontos volt, amivel nagyon meg voltam elégedve. A kitámasztó gyengécske volt a súlyhoz, de ha óvatosan tettem le, nem hajlott el. Az üléspozíció egész jó volt, talán a pedált cserélném egy szélesebb taposóra. 

Háromrészes táskát vittem, de ha újra mennék, csak konzolos táskát vinnék, amit csak fel-le kell pattintani. A túra legnehezebb része sokszor az volt, mikor este hulla fáradtan le kellett operálni a táskát, meg a gumipókkal felfogatott cuccokat. Kétszer kapott el az eső, de mindig sikerült időben letakarni a táskákat. Az első táskához adtak esővédő huzatot, a hátsóhoz sajnos nem, de az egyszerű kukazsák is megfelelt a célnak. 

Nem vittem sok mindent, de talán még ennyi cucc sem kell. Élelmiszer gyanánt müzli szeleteket vittem, illetve a két kulacson kívül mindig volt nálam hátul egy üveg víz. A sátor és a hálózsák foglalta a legtöbb helyet, amire azért szükség volt, úgyhogy nem bánom, hogy elvittem.

Az esőruhára nem voltam hajlandó olyan összegeket kiadni, amennyit el bírnak kérni érte, úgyhogy maradt a munkavédelmi bolt. 3000Ft-ból megúsztam a kérdést. A ruha a célnak tökéletesen megfelel, bár az a fajta lélegző, ami csak ritkán vesz levegőt. Szóval eléggé bele lehet izzadni, ennyi erővel el is ázhatna az ember. De rövidtávon néhány zápor erejéig tényleg tökéletes.

Röviden 

Az út csodálatos volt. Sokat tanultam, sokat láttam, sokat szenvedtem, de tele volt örömteli pillanatokkal is. Mióta a feleségem rájött mennyit tudok tekerni és milyen nagy súllyal, azóta a nagybevásárlás kérdése is megoldódni látszik autó nélkül...

Nem tartom kizártnak, hogy újra végigcsinálom, talán más útvonalon, s immáron nagyobb rutinnal. Ha valaki csatlakozna, szeretettel várom, illetve új célok is felmerültek bennem... A határokat a saját korlátaink szabhatják csak meg, ezeket igyekszem kitolni, s remélem még sok életre szóló élményt sikerül szereznem a kerékpár nyergében.

Ha szabad akarsz lenni,
Ennyit kell csak tenni:
Kerékpárra ülni,
A széllel egyesülni.

Hámori Gábor

Szöveg és fotó: Hámori Gábor