'Már csak egyet kell aludni' –gyerek koromban mindig számoltuk, hogy hány nap van még hátra, mielőtt nyaralni indulunk. És ez valahogy megmaradt. A jestetten-i kempingben ugyan ezzel a gyermeki várakozással aludtam el: már csak egyet kell aludni, és elérem a túra legtávolabbi pontját, Zürich-et. Ám, ahogy a közhely szól: a célunk eléréséhez göröngyös út vezet, a célokért meg kell küzdeni.

Elindultunk már? Nem. Elindultunk már? Nem.
Amikor reggel felkeltem, még nem gondoltam, hogy a 70 kilométerre lévő Zürich, az utam legtávolabbi pontja milyen messze is van. Két hét úton levés után már összeállt bennem a reggeli készülődés katapult típusú receptje: kipattanás a sátorból, gyors összepakolás, paripa felnyergelés, elindulás, reggeli. Mind ezt pörgősen, lendületesen, hiszen a napod alaphangját mindig a reggel adja meg. Ez a reggel viszont nem teljesen így alakult: eső kopogásra ébredtem. S bár nem voltam tapasztalt háziasszony, mégis éreztem, hogy az előző este kimosott és szabad ég alá kiteregetett ruháim valószínűleg nem száradtak meg maradéktalanul. A reggeli lendület jegyében így bevetettem magam a férfi mosdóba egy nagy szatyor vizes ruhával, megálltam a kézszárító mellett... és álltam, és álltam és álltam... összesen úgy másfél órán keresztül, míg meg nem sikerült szárítani a ruháimat. A penész nagy ellenség, túrázók kézikönyve első fejezet: vizes ruhát zárt táskába nem teszünk. Miután végre minden ruhám megszáradt, felültem a nyeregbe, ami 1300 kilométer után már úgy idomult hozzám, mint borsó a héjához, és elindultam... volna. Ha eszembe nem jutott volna, hogy minden elemem a recepción maradt a töltőn. Leszállás, visszasétálás, kopogás. És semmi. A recepció zárva volt, benne az elemeimmel és a telefonommal. Így annak ellenére, hogy a recepcióssal este megbeszéltem, hogy reggel kilenc körül tervezek majd indulni, és „ugye lesz itt valaki, aki ideadja majd az elemeimet?" –a recepció üres volt. A takarítók kedvesen megnyugtattak: délután 3 előtt mindig ide szokott érni! A vérnyomásom ekkor magassági rekordot döntött. Egy szó, mint 100, a német szótárom és egy kedves tolmács segítségével sikerült előkeríteni a recepciós fiút, aki sűrű bocsánatkérések közepette visszaadta a nála lévő elemeimet, így elindulhattam végre, 'reggel' 11-kor.

Határ, Németország – Svájc

Épp ma, Murphy?
A reggeli totojázás ellenére mosolyogva gurultam ki a jestetteni-i kempingből, tudva, hogy pár kilométer után átlépek a Svájci határon. Végre lendületben voltam, élveztem a napsütést... egészen addig, amíg egy tompa durranást nem hallottam. Defekt. A 4 báros nyomás egy pillanat alatt kinyomta az összes levegőt a hátsó kerekemből. Megálltam gumit cserélni, fél óra mínusz. Ahogy ismét elindultam már fel is tűnt előttem a megérkezést szimbolizáló határátkelő. Arcomon egy elégedett, büszke mosollyal átgurultam az állomáson, és lendületesen haladtam tovább... ekkor viszont újra felsóhajtott a hátsó kerekem, és az alig 20 perccel korábban hallható tompa durranással kilehelte magából a benne lévő összes levegőt. Még egy defekt. Húsz perc alatt kettőt kaptam, ami csak a Brazil-Német VB elődöntő után nem tűnik soknak.

Olajos hüvelykujj az ég felé
Megálltam az út mellett, és elkezdtem az újabb gumicserét, de sajnos/szerencsére rögtön feltűnt, hogy mi a valódi probléma. A hátsó külső gumim, mivel minden cucc hátul volt, eddig bírta, és felni mentén kiszakadt. Így, az érzékeny belső gumi direktben ért az alumínium felnihez, ami természetesen rögtön kivágta azt. Erre a forgatókönyvre viszont nem voltam felkészülve: tartalék belső gumi volt nálam bőven, defekt-foltozó is, de tartalék külső gumi nem. Most viszont az kellett volna.

Három verzió maradt a továbbhaladásra: 1. befoltozom a gumit, ami 1-2 km után ismét kiszakad majd, 2. betolom a következő faluba, 3. stoppolok. A férfiúi büszkeségemet félretéve elkezdtem tolni a biciklim az út mentén, a bal hüvelykujjammal pedig az ég felé mutattam, hátha felvesznek. Nos, nem kell ragoznom, hogy százalékosan nullához közelített annak az esélye, hogy valaki felvesz majd biciklivel, táskákkal együtt, de megpróbáltam. A következő négy kilométeren tolnom kellett, a legközelebbi faluig, Solgen-ig. Helló Svájc, megjöttem! Ó, az irónia...

Hello Svájc

Platós kocsival Svájcban
A megoldásnak ebben a faluban kell lennie –gondoltam Solgen-be érve. És így is lett! A vasút állomáson találkoztam négy ott dolgozóval, akik épp az ebéd utáni pihenőjüket töltötték. Mind ezt egy olyan kisteherautó mellett, amire éppen felfért volna az én defektes biciklim. A kérdésemre, hogy merre van a legközelebbi szerviz azt mondták, 4-5 kilométerre, ezzel a távolsággal viszont nem csak az időveszteség volt a gond, hanem az is, hogy még ennyi aszfalton tolás után magát a hátsó felnit is tönkretenném, így a kisteherautóra nézve rákérdeztem, próba, szerencse: „Valamelyikőjük esetleg el tudna vinni a biciklis boltig?" És sikerült! Feltettük a biciklim a platóra, beültem az anyósülésre, és elvittek a legközelebbi boltig –ezért azóta is hálás vagyok nekik.

Murphy, mára elég lesz...
Húsz perc kocsikázás után jött a következő fordulat: a bolt zárva volt. A jótevőm viszont "na jó, gyere" tekintettel az arcán, elvitt a következőig szervizig. Ami szintén zárva volt. :-) Mit tettem? Valaki nem akarja, hogy megérkezzek Zürich-be, de még azért is. És ekkor feltűnt a tábla az ajtón: ebédszünet. A második bolt tulajdonosa csak ebédszüneten volt szerencsére, és hamarosan vissza is jött. Megvettem az új hátsó gumit, feltettem, és a röpke 3 órás kényszerpihenő után tovább indulhattam.
Átgurulás a célvonalon: Helló Zürich, bocsi a késésért

Az egyetem előtt

Kora délután érkeztem a városba. Mindenhol fütyörészve választhattam a kerékpárutak között – szó szerint mindenhol. Magáról a városról azt szokás mondani, hogy építészetileg annyira nem bővelkedik a látnivalókban, kevesebb a nevezetesség, de ezzel nem értettem egyet. Kiemelendő szerintem a rengeteg belvárosi templom, az egyetem, a Zürichi-tó kompletten vagy a központi vasútállomás, hosszú a lista.

Az egyetemmel kezdtem a nézelődést, talán a monumentális szóval illetném, gyönyörű. Az előtte lévő térről be lehet látni a fél belvárost. Lefotóztattam magam a kedves japán turistákkal, ismét szembesültem azzal a számomra új szokással, hogy ha megkérsz valakit egy fotóra, rögtön egy sorozatot csinál rólad: "jó, most állj át ide, oké, most a biciklivel is egyet..." –aranyosak. A Zürichersee-t fotózva ismerős hangot hallottam, a zászlóm ismét jól jött: "Helló! Magyarországról?" Összefutottam egy budapesti házaspárral, innentől kezdve együtt sétáltunk. Szétnéztünk a Bahnhoffstrasse-n, később az Operaház felé vettük az irányt.

A zürich-t tó

A város közlekedésére a hihetetlen udvariasság jellemző, a nagyobb tömegközlekedési csomópontokban pedig hatalmas kerékpár parkolók vannak. A délután hátra lévő részét városnézéssel töltöttem, és este 6 körül indultam tovább a Zürichi-tó mentén, ekkor már kelet felé. Lényegében az egész túrám fordulópontja volt Zürich, ezért írtam egy SMS-t az otthoniaknak: „Elindultam haza!".

Húsz kilométerrel később, még mindig a tó mentén Wadenswil-ben találtam egy tökéletesnek tűnő parkot, paddal és asztallal. Az arra sétálók szerint a sátrazás, bár nem megszokott a helyen, de gond nem lehet belőle, így kineveztem a parkot aznapi szállásomnak, és neki láttam vacsorát főzni. Sötétedés után felépítettem a házam, és elégedetten nyugtáztam magamban: Minden jó, ha a vége jó, sikerült: eltekertem Zürichbe.

Kerékpárparkoló

Statisztika:

• Jestetten- ZÜRICH –Wadenswil (Svájc)
• napi megtett táv: 72 km
• teljes táv: 1398 km

Előzetes: Másnap elhagytam Svájcot, átgurultam Lictenstein-en és megérkeztem Ausztriába, ahol már vártak rám a legnagyobb kihívások: Hello Alpok, itt vagyok.

Az élményeit leírja hétről-hétre: Süvöltős László

A cikk eredetiben a http://debrecenbar.com oldalon jelent meg

A cikk-sorozat egy három hetes utazás napjait fogja bemutatni, napról napra, egy nap-egy cikk. Kalandos, komikus és gyakran keserédes 21 nap volt ez, amit egy kerékpár nyergében ülve töltöttem –egyedül. Áttekertem 5 országon, összesen 2313 km-t magam mögött hagyva.

Kapcsolódó cikkek:

• Kerékpárral Svájcba 1/21
• Kerékpárral Svájcba 2/21 - Kőszeg-Bécsújhely
• Kerékpárral Svájcba 3/21 - Találkozás a Dunával
• Kerékpárral Svájcba 4/21 - Osztrák táj és a pucércsiga
• Kerékpárral Svájcba 5/21 - Merülnek az elemek
• Kerékpárral Svájcba 6/21 - A mélypont, avagy innen szép nyerni
• Kerékpárral Svájcba 7/21 - Érkezés Németországba
• Kerékpárral Svájcba 8/21 - Szalagmunka egy kerékpár nyergében
• Kerékpárral Svájcba 9/21 - Újratervezés...
• Kerékpárral Svájcba 10/21 - Felhőszakadáson át a citromos Beck’s-ig
• Kerékpárral Svájcba 11/21 - A Fekete erdőben
• Kerékpárral Svájcba 12/21 - A Duna forrása
• Kerékpárral Svájcba 13/21 - Lassan járj, tovább érsz?