A Bükkben rengeteget tekertem már, de magán a Fennsíkon eddig mindig csak átutazóban, akarom mondani átszáguldóban voltam. A napokban viszont sikerült kicsit jobban megismernem ezt a remek helyet.

A kocsit a Bánya-hegyi elágazás parkolójában tettük le. Ez a Felsőtárkány - Miskolc közti országúton található Répáshuta előtt pár kilométerrel. Gyakorlatilag innen lehet aszfalton feljutni a fennsíkra.

A mai bringázást aszfalt utakon terveztük az előző napok heves esőzése miatt. Ezek az utak elég régiek és sok helyen elhanyagoltak. Vannak szakaszok, amik csak nyomokban tartalmaznak aszfaltot. A virsli gumis országúti bringa nem biztos, hogy optimális válaszás.

A kocsiból kiszállva kellemes hűvös idő és tiszta levegő fogadott minket. Nem is csoda, erre számítottunk, hiszen október elején járunk, ráadásul hazánk leghűvösebb helyén.

Utunk első szakasza egy meredekebb, majd fokozatosan szelídülő emelkedővel kezdődött. Óvatosan haladtunk, hogy izmaink be tudjanak melegedni. 2-3 perc múlva a reggeli csípős hőmérsékletet már nem éreztük. A kabátunkba beépített hőfokszabályzót (cipzár) is elkezdtük használni.

A Nagymező "bombatölcsérei" (HDR)

A Nagymezőre felérve már kellemesen melegünk volt. A Nap is ki-kibukkant a felhők mögül. A táj varázslatos. Egy hatalmas mezőn voltunk -minő meglepő, hiszen Nagymező a neve-, amely úgy nézett ki, mintha egy bombázó kötelék véletlenül megszórta volna. Mindenfelé kisebb-nagyobb víznyelők, suvadások találhatóak, jól imitálva a bombatölcsérek kinézetét.

A terület közepén lévő elágazás nekem ikonikus. Kértem is magamról egy fotót. Ez a kereszteződés arról nevezetes, hogy itt eddig, sosem álltam meg. Mindig csak száguldottam lefelé Bánkút felől Répáshuta irányába. (Általában késő délután volt már és még 40-50 km volt hátra hazáig.)

A kereszteződés, ahol eddig sosem álltam meg...

Erdei utakon

Jobbra tartva Jávorkút irányában folytattuk utunkat. Számomra immáron ismeretlen terepen. A Nagymezőt elhagyva ismét erdőben tekertünk. A következő aszfaltos „T" elágazás viszont igencsak megviccelt minket. Térkép olvasásból meg is buktunk. Volt itt egy pihenőhely, illetve egy tábla Jávorkút felirattal, így mi azt hittük ott vagyunk. De felületes szemlélődésünk során nem tűnt fel, hogy ez nem helyjelző, hanem irányjelző tábla (csak otthon a fotókat nézegetve döbbentem rá tévedésünkre).

Ez nem Jávorkút! :D

Így nem azon az úton haladtunk tovább, amin terveztünk, hanem a Lendeczky úton. Ez az „eltévedésünk" felfedezésbe ment át. Megtaláltuk a legjobb visszhangos helyet, illetve ez egyik leghangulatosabb emlékművet, ami csak létezik. Az út hamarosan erős lejtésbe fogott és egy szuper száguldásban volt részünk a közútig.

" Eltévedve" -Az alpesi táj

" Eltévedve" -Ködlik

" Eltévedve" -A leghangulatosabb emlékmű
Sajnos a fotó nem adja vissza az érzéseket, benyomásokat.

" Eltévedve" -Misztikus hangulatok

Itt jegyzem meg, hogy kerékpárom ezúttal egy igazi ősmonti volt. A teleszkóp nélküli, canti fékes száguldás igazi kihívás egy, a mai össztelóshoz és tárcsafékekhez szokott bringásnak (ezzel még a lefelé is fárasztó, de nagy élmény!).

Az "ősmonti". 2016-ban pont 25 éves.

Legurultunk Lillafüredre. Mosolyogva állapítottuk meg, hogy mennyi minden megváltozott azóta a kb. 15 éve mióta erre jártunk. Szerencsére a Hámori-tó a kastély szálló és kicsit fentebb a palacsintás bódé változatlan.

A Hámori-tó

Ómassa felé vettük az irányt, míg meg nem találtuk a Létrás-tetőre vezető erdei utat, amelynek szerpentinjein újra felmásztunk a fennsíkra. Ez az út elvileg egy erdészeti út, de nagyobb forgalom volt rajta mint lent a közúton. Mondtam is Bélának, hogy az út elején a földben ásítozó, növényektől egyre jobban benőtt sorompót vissza kellett volna rakni a helyére...

Útmenti beton korlát

Az éhségünk kezdett elharapózni, így kapóra jött az útközben található Sebesvízi vendéglő, ahol kényelmesen megebédeltünk. A kiszolgálás udvarias, az árak elfogadhatóak, az adagok tisztességesek. Az ételből sajnos az én második fogásom nem volt jó választás, viszont mind a levesek, mind a barátom második fogása finom volt, így merem ajánlani ezt a helyet.

Az étterem

Az étterem előtti tó

Tovább haladva teli hassal nem túl kényelmes a tekerés. Pláne a hegymászás... Szerencsére az emelkedők nem voltak túl meredekek.

Hamarosan elértük Jávorkutat (most már tényleg), viszont a hely annyira nem csábított megállásra. Talán majd legközelebb... Tovább haladva elértük azt a kereszteződést, ami nem Jávorkút, de utunk elején jól megviccelt minket. Innen már ismerős terepen szépen visszatekertünk az autónkig. 46 km-t tekertünk ezen a szép őszi napon.

A túra adatai:

• Távolság: 43 km
• Szintemelkedés: 870 m
• Nehézsége: közepes