Mezőkövesdről indulunk a vasútállomásról. Több szempontból szeretem túráinkat ilyen helyről indítani. Egyrészt, ha valaki vonattal érkezik ez egy kézzel fogható kiindulópont. Másrészt, az autóval érkezők itt nagy eséllyel találnak parkolóhelyet.

Mezőkövesden kötelező jelleggel fotózkodtunk a múltból itt maradt gőzmozdonnyal, ami ennél a túránál mondhatni kötelező volt, hiszen egy időutazásra készülünk. Ma egy olyan települést látogatunk meg, amelynek hivatalosan 1 lakosa van.

Háttérben a gőzparipa, előtérben a kenyérbenzines

Nagyecsér az 1900-as évek elején az akkor Mezőnagymihályhoz tartozó egyik nagybirtok felparcellázása során keletkezett. A környező településekről, betelepülők közössége hozta létre a települést. A környező tanyák (Liba-tanya, Zsindelyes-.tanya, Nagy-tanya. Olivér-tanya, Gólyás-tanya, Kenyérváró) lakosai ide jártak bevásárolni és szórakozni. A faluban kocsma, szatócsüzlet (vegyesbolt), két kovácsműhely és cipészműhely is működött. 1939-ben egytantermes iskolaépület és templom is épült.

A falu a 30-as évek végén élte fénykorát. A legnagyobb lakosságszáma elérte a 700 főt. Az 1950-es évek végén a településre bevezették a villamosáram-ellátást, azonban Mezőnagymihály és Nagyecsér közt az aszfalt út már soha nem készült el.

A szocialista falu és tanyarombolási program nyomán fokozatosan elvesztette lakosságát. 1960-ban már csak 187-en éltek itt. A település általános iskolájának felső tagozatát a hatvanas években bezárták, majd végül az egész iskolát...

A falu fokozatosan elöregedett és a fiatalok elköltözése miatt a falu lakossága elfogyott az évek során. A település 2001-ben már csak 7 embernek adott otthont. Manapság hivatalosan 1 lakosa van. Egy igazi szellemfalu jött létre düledező házakkal, házromokkal.

Először a szellemvárosok blogon hallottam róla, és igen kíváncsivá tett. Nem volt kérdés, hogy meg kell látogatni ezt a falut. Az öröm az örömben, hogy az útvonal látványosságokban olyan gazdag, hogy mindenki számára ajánlani tudom.

Beton út és hatalmas forgalma

Mezőkövesdet a lövői úton hagytuk el, majd a város szélén balra fordulva Szentistván felé vettük az irányt. Az út korábban hadi útként funkcionált. A Szovjet katonai repteret kötötte össze az üzemanyagtárolóval, illetve a vasúttal. Ez az út az egykori NDK-s és a régi M7-es autópályára emlékeztet betonkockáival. Az autósok ha lehet elkerülik, mivell nem túl kellemes a használata. Bringával élveztük a csendes magányt és a (számunkra) jó minőségű utat. Útközben régi bányatavakat láttunk. Egyik oldalt barátságosan hirdette, hogy mindennemű megközelítése tilos. A másikon békésen horgásztak a helyiek. Kérdésünkre elmondták, hogy itt nem háborgatja őket senki bár elvileg itt is tilos a horgászat. Bezzeg régen felkiáltással emlékeztek a régi szép időkre.

A bánya tó, ahol még lehet kicsit tilosban horgászni.

Szentistváni teló buherálás

Szentistván egy rendezett, tiszta település. Ezen átsuhanva földúton folytattuk túránkat. A Csincse-patak hídján átkelve a Borsod-Mezőségi Tájvédelmi Körzet területén tekertünk tovább. A mezőgazdasági terület fokozatosan füves, mocsaras pusztává váltott.

A tájvédelmi körzet bejárata

Szeretem ezt a hortobágyi pusztára emlékeztető tájat. Mindenkinek csak ajánlani tudom. Ha rám hallgattok április, május hónapban keresitek fel. Ekkor még gyönyörű zöld a fű, a nap heve nem szárította ki a mocsarakat. Virágzanak a növények, mozognak a két és négylábú állatok. A fák a rideg körülmények hatására meglepő alakot és formát mutatnak. Sok bonsai nevelő kaphat itt ötlete saját nevelésű mini fájának alakításához.

Gyönyörű fűzek szegélyezték utunkat

Mocsaras, vízmosásos erdőfolt

Még egy kis mocsár az út mellett

Csak kattogott a gép, a természeti látnivalók elkényeztettek minket

Mint kiderült egy kitáblázott tanösvény is vezetett erre

Ez a kép talán egy kicsit vissza adja a füves pusztán való bringázás érzését

A pusztán egy félköríves kanyart téve, hátulról közelítettük meg Nagyecsért. A falu a maga kihalt csendességében fantasztikus hangulatot áraszt. Épen álló és düledező házai egy eltűnk korról mesélnek. Egy viszonylag fiatal és rövid életű településről, amely eleinte sikeres volt, aztán a politika ellehetetlenített.

Mint egy jól lakott óvodás. Büszkén feszítek a megtalált szellemfalu táblájánál

A templom, a tornya már leomlott, de új tetőt kapott állagóvás végett

A falu központjában, a templom előtt támasztottuk le bringáinkat és innen jártuk be gyalogosan a települést. A templom tornya korábban leomlott. a tetejét cserép fedi, egyfajta csonka, esetlen képet kölcsönözve neki. Mellette egy egytermes épület áll, amely véleményem szerint kocsma, vagy iskola lehetett. Én az előbbire szavazik, mivel egy nagy igazság, hogy minden templom mellett áll egy kocsma.

A templom belseje

A református imaház épülete

Több épületbe bementem, semmihez nem nyúlva, csak fotóztam. Nagyon hangulatosak ezek az elhagyott házak. Az alábbi képeken ezeket láthatjátok.

Egy törött ablak, amelyet már senki sem cserél ki...

Egy kitárt ajtó, amit már senki sem csuk be

Egy padlás feljáró, amelyen a gazda más sosem megy fel

Egy kis csizma, mely már senkinek sem hiányzik

Bejártuk Nagyecsér összes utcáját (3 van belőle), kerestük azt az egy lakost, aki még elvileg itt él. Jó lett volna vele néhány szót váltani. Ha régi itteni lakos, akkor biztos sok érdekeset megtudtunk volna a faluról. Sajnos nem találtuk meg. Ellenben az egyik utcácska végén megtaláltuk az egykori önkormányzat épületét. (Az erre utaló ovális tábla helye még jól kivehető volt.) A hátsó részen lévő nagy terem valószínű az egykori iskola lehetett.

Egy elhagyott utca, a nyomok azt igazolják, hogy néha néhány autó megfordul erre

Az iskolával egybeépített tanítólak

Ha erre jársz, ezt fogadd meg!

A falut elhagyva ismét a pusztán tekertünk Mezőnagymihály irányba hamarosan egy fűzfasor késztetett megállásra. A miértről azt hiszem az alábbi képek szolgálnak kimerítő választ.

Egy gyönyörű fűzfa sor

A puszta fái a vidék vadságát tükrözik

A pusztát a Csincse-patakon történő újbóli átkelésünk során hagytuk el. Itt gondolkodtunk azon, hogy a patak partján haladva visszatérhetünk Szentistvánra, de végül is nem ezt az utat választottuk. Úgy döntöttünk megnézzük magunknak az útba eső településeket is.

Egy nem éppen tegnap épült kőhíd jelzi a civilizációt

Mezőnagymihályon értük el újból a civilizációt. Egy gyönyörű kő híd búcsúztatta a földutat és a pusztát.

Mezőkövesdre vissza innen már közutakon tekertünk. Mezőkeresztes, Szentistván, Mezőkövesd útvonalon jutottunk vissza a kövesdi vasútállomáshoz, ahol is a mai kaland véget ért. Az út végig sík, legnagyobb kihívást a szembe szél, illetve az M3 autópálya fölött átvezető hidak jelentették. A túra során egy híjján 50 km-t tekertünk. Esős időben illetve közvetlen utánna nem ajánlom az útvonalat. Egyébként egy közepesnél könnyebb izgalmas útvonalat fedezhetnek fel az erre járók.