A záró fejezetben már Norvégia hegyektől mentes, barátságosabb vidékein tekerünk délnek Osló irányába, majd városnézés után visszatérünk a Gardermoen-i repülőtérre.

Sørum, egy párházas falucska a Begna-folyó völgyében 2022. július 11. – délutánján

Egy teljesen kihalt, bezárt kemping egy elnéptelenedett kis falucska mellett. Ma is tökéletes táborhelyre leltünk. A napi kötelező 80 kilométer már mögöttünk, a sík folyóvölgyben senkinek sem esett nehezére a tekerés. Felállítjuk a sátrakat a kiépített tűzrakóhely melletti dús gyepszőnyegen, a fiúk pedig megtalálják az utat lassan hömpölygő folyó partjára.

A tegnapi nappal véget értek az igazán nehéz szakaszok a túrán, így már csak az volt a feladatunk, hogy a fjordokkal szabdalt hegyvidéket magunk mögött hagyva eljussunk a fővárosig, mely a Valdresflye magasföldjétől még 250 kilométer távolságra van. Tegnap délután letudtuk a gurulást – kellemesen, 30 kilométeren keresztül ereszthettük a bringákat. Közben a táj jellege teljesen megváltozott. A zöldellő fenyvesek helyét lombos erdők, a kopár havasi réteket sárgálló búzamezők váltották, s a napok óta egyre javuló időjárás is a maximumot hozta - 23-24°C-os melegben, alul-felül rövidben – igazi nyári időben tekerhettünk végre.

A reggelünket Fagernesben kezdtük, hosszú idő után ez volt az első civilizált városunk. Bőséges reggeli után egy elhagyott vasútvonal helyén megépült kerékpárúton tekerhettünk majdnem Bagn városáig. A fárasztó, hosszú napok után kijárt a szieszta a fiúknak, így amíg ők Diával kártyáztak, én felmentem egyet a város környéki dombokra futni. Délután sem kellett kitenni magunkat a főút forgalmának, ugyanis a folyó túlsó partján egy nagyon jó minőségű és teljesen forgalmatlan mellékút húzódott. Itt végre egymás mellett is haladhattunk, s a könnyű tempónak és az enyhe hátszélnek köszönhetően jókat beszélgethettünk.

Könnyű útvonal és jó idő, eddig nem sok ilyenben volt részünk

Csabi szemmel láthatólag napról napra jobban élvezte a túrát. Emlékszem az első napok milyen nehezek voltak számára, hiszen a norvég terepviszonyok bőven meghaladták mindazt, amivel eddigi rövid kerékpáros pályafutása alatt találkozott. Aztán felküzdötte magát az első, majd a második helyre, jött az eső, majd a hideg, de ahelyett, hogy szétesett volna, napról napra egyre erősebb lett fizikailag és fejben is. Az elmúlt tíz napban sikerült teljesen ráhangolódnia arra az életmódra, amit ez a túra megkívánt. Amint leszálltunk a bringáról rögtön megtalálta a helyzet adta lehetőségeket: üveget gyűjtött, kipróbálta az edzőpályát, vagy – mint ahogy éppen most – fürdőruhára vetkőzve száguldott bele a kristálytiszta folyó vizébe. Nagy örömmel töltötte el a visszakapott nyár, így a kellemesen friss, s enyhén feketés, magas tőzegtartalmú víz sem tudta visszatartani.

Peti lelkileg sokkal kiegyensúlyozottabb, s fizikailag is sokkal felkészültebb életkorából és testi adottságaiból fakadóan is. Neki nem voltak gondjai a túra első napjaiban, minden akadályt simán leküzdött. Néha zsörtölődött Csabi miatt, hogy jöhetne egy kicsit gyorsabban, de alapvetően türelemmel viselte a kényesebb szituációkat is. A hideget, szelet, esőt egyaránt. Sajnos a Gaularfjellet mászása közben a nyolcfokos, nyirkos esős idő ráment a fülére. A reggeli fájdalom a nap közben sem enyhült, s ez elég rendesen rányomta a bélyegét a hangulatára. Számára egyre nagyobb kihívás volt élvezni a túrát, egyre jobban hívta az otthon melege és biztonsága, de egészségi állapotából fakadóan ezt mi maximálisan megértettük és toleráltuk.

Norvégia legszebb arcát mutatta felénk

Így ő a mai pancsolást kihagyta, csak a partról szemlélte, hogy öccsével beúszunk a folyó közepéig, majd hagyjuk egy kicsit vitetni magunkat a sodrással mielőtt visszatérünk. De – mint mindannyian – ő is látja már a célt: tudja, hogy holnapután elérjük Oslo-t, s nemsokára repülünk vissza az otthoni kánikulába.

Haugsbygda felett a hegyekben

Jaklefoss közelében 2022. július 12. – késő esti órákban

Este tíz óra múlt, de a Nap még mindig aranysárga színben pompázik az Oslótól északra elterülő hegyvidék fenyőfáinak takarásában. Táborhelyünket egy igényes, de jelenleg nem lakott kis nyaralóház kertjében töltjük. Enyhe túlzás itt a „kert”, ugyanis Norvégia tele van hasonló, bekerítetlen, vörösre festett, lakatlan faházakkal. Ezek az autóval nem megközelíthető, egyszerű, de igényes épületek a norvégoktól már megszokott harmóniával simulnak bele az anyatermészetbe. Körülöttük mohával benőtt sziklák, fölöttük hatalmas fenyvesek emelkednek: egy fát nem vágtak ki hiába, s egy követ nem mozdítottak el feleslegesen! Maga a főváros innen alig 35 kilométerre, délre található, de én úgy döntöttem, nem megyünk végig a sok-sok elővároson, inkább ezen a „hátsó bejáraton” a hegyek felől, északi irányból közelítünk majd. Ennek az ára egy jókora kaptató volt itt közvetlenül táborhelyünk előtt, melyet a fiúk az egyébként is dombos, szembeszeles nap után igencsak jól tűrtek. Az esti UNO-parti előtt ma is hatalmas tüzet raktunk, Csabi pedig egy szál alsónadrágban egyedül indult egy röpke felfedezőtúrára a ház mellett csordogáló kis patak mentén.

Csabi és a tábortűz

A tegnapi kellemes, már-már nyárias nap után ma egy fokkal hűvösebb, szelesebb nap köszöntött ránk. Hamar elhagytuk a Begna-folyó völgyét, egyúttal a benne futó főútvonalat, s egy jóval nyugodtabb útvonalon, a Randsfjorden partján haladtunk déli irányba. Ez már csak a nevében fjord, valójában egy édesvízi völgytó. Negyven nyugodt, de dombos kilométert tettünk meg a nyugati partvidékén, míg a késő délutáni órákban elértük a déli végében található Jenavker városát. Innen – ha a völgyben maradunk – már szép lassan elkezdődött volna a főváros vonzáskörzete, de egy apró trükkel a legrövidebb, ám legdombosabb variánst kiválasztva újra felkaptattunk nagyjából ötszáz méteres magasságba, ahol újra Norvégia a hegyi szakaszokon már megismert arculatát tapasztalhattuk meg.

- Hol lehet Csabi ilyen sokáig? – méltatlankodtunk Diával - Már vagy 20 perce elment fürödni!

- Eltűnt! Sehol sem látom!

Gyorsan a keresésére is indulunk, de nem kell sokáig mennünk, hamar feltűnik a patakmederben.

- Megkerestem a vízesést – mondja teljesen nyugodt hangnemben – Gyere apa! Neked is megmutatom.

Hát nincs mit tenni, fel is kerekedünk az alkonyi fényekben pompázó, már-már sejtelmes fenyőerdőben, s lesétálunk a Jaklefoss nagyjából 3-4 méter magas vízeséséig. Maga a látványosság nem volt nagy szám az eddigi norvég zuhatagok után, így inkább az a lelkesedés nyűgözött le, amivel kisebbik fiam elkalauzolt ide. Jót beszélgetve egy kis kitérővel tértünk vissza a sátrainkhoz ezen az enyhe, napsütötte norvég éjszakán.

Tuvholmen Sjøbad, Oslo 2022. július 13. – délutáni órákban

- Ugorjunk még egy fejest – bíztat Csabi. Hideg az Északi-tenger vize, s a metsző szél miatt a levegő is didergős a napsütés ellenére is, mégsem bírok nemet mondani.

Oslo igazi élhető város. Nem kirakatváros, mint az ázsiai fővárosok, de nem is az a nyüzsgős, multikulti hely, mint a nyugat-európai metropoliszok. „Fele olyan nagy, mint a chicagói köztemető, de kétszer olyan halott” – csengenek fülemben az útikönyv szenzációhajhász sorai még 2007-ből, mikor először jártam itt. Most érkeztem életemben harmadszor ide, de egyszer sem éreztem halott helynek a norvég fővárost. Lakosságban nyilván nem veheti fel a versenyt a tőle délebbre fekvő fővárosokkal, ám zsongó, de mégis rendezett belvárosa, csilingelő villamosai gyorsan feledtetik velünk ezt a tényt.

A "hátsó bejáraton" közelítettük meg Oslót

Most kivételesen nem a szokásos irányból, hanem északról, a hegyek felől közelítettük meg. Ennek következtében át kellett kelnünk egy természetvédelmi területen. Az itt letekert negyven kilométer nagyjából olyan volt, mintha valahol az érintetlen tajgán utaztunk volna. Apró kavicsos és földutak nulla forgalommal, hatalmas tavak, zöld csúcsok és végtelen erdőségek feledtették velünk azt a nyilvánvaló tényt, hogy itt tekerünk a főváros közvetlen vonzáskörzetében. Aztán egyik pillanatról a másikra kinyílt a völgy és megérkeztünk.

A síugrósáncról szép kilátás nyílt a zöld színben pompázó fővárosra

Első utunk a Winterparkba vezetett. Ha már innen jövünk, gondoltuk, érdemes lenne megtekinteni a Holmenkolleni síugrósáncot, s a benne elhelyezett sí múzeumot. A lenyűgöző létesítmény mellett a kilátás is pazar volt a városra. A koradélutáni vihart feledtetve visszatért a ragyogó napsütés, így ezután ellátogattunk a Frogner Parkba megcsodálni a rózsaültetvényeket és főképp a szobrokat, majd a királyi palota érintésével egyenest a kikötőbe hajtottunk. Itt található az Aker brygge ultramodern városnegyede, mely egyenesen hadat üzen az iménti „chichagói köztemetős” hasonlatnak. Ez a város legforgalmasabb része, tele éttermekkel, kávéházakkal és a végén egy jól megépített kis tengeri stranddal. Furcsa olyan helyen fürödni ahonnan alig 20-30 méterre hatalmas komphajók közlekednek szűntelenül, de a norvégok bizonyították, hogy semmi sem lehetetlen. Peti sajnos még mindig fájlalja a fülét, így Csabival kettesben vetjük be magunkat a tenger tajtékzó hullámai közé.

Gardermoen Nemzetközi Repülőtér 2022. július 15. – kora hajnali órákban

Gépünk indulásra kész. Csodálatosan tiszta nap köszöntött ma Norvégiára, feledtetve velünk a sok-sok esős kilométert, így fájó szívvel búcsúzunk el mélyzöld fenyveseitől és csodálatosan kék fjordjaitól, melyeket utoljára már csak felülről láthatunk, ahogy gépünk maga mögött hagyja a Skandináv-félszigetet és kirepül az Északi-tenger fölé.

Az utolsó szakasz azért még próbára tett minket rendesen. A norvég főváros ugyanis csak jelképes célja volt a túránknak, innen még ki kellett tekernünk a jó hatvan kilométerre lévő légikikötőhöz. Oslo és Lillestrøm városa közt végig elővárosi környezetben haladtunk dombos terepen. Hét éve, mikor utoljára itt jártam, sikerült rendesen elkeverednem ebben az autópályák szabdalta rengetegben. Estére találtunk egy kulturált kis tavacskát a fürdéshez, majd jobb híján az autópálya menti erdőségben húztuk meg magunkat éjszakára.

Másnap hűvös, szeles időben tekertünk be Lillestrømbe, s szerencsés módon sikerült két dobozt szereznünk az egyik kerékpárboltban. Jól tudtuk, hogy nem lesz egyszerű feladat mind a négy bringának dobozt szerezni, hiszen a sajátjainktól sajnos Ålesundban meg kellett szabadulnunk annak ellenére, hogy a reptér alkalmazottai készségesen felajánlották a segítségüket a tárolásukban. Innen véget ért a betonrengeteg és a dombos terepen, metsző szembeszélben haladtunk az utolsó városunk, Jessheim irányába. Egész nap jöttek-mentek körülöttünk a záporok, némelyik minket is megtalált, ennek most – papírdobozokkal felszerelkezve – különösképp nem örültünk. A városban a bevásárlóközpont védelmébe húzódtunk vissza, bringákat pedig a fedett mélygarázsban hagytuk. Nem kellett sietnünk, hiszen a hajnali felszállást figyelembe véve elég volt az esti órákban megérkeznünk a Gardermoen-i reptérre.

Közel a reptér

Nagy meló volt felkészíteni a 4 bringát a repülésre, figyelembe véve a Norwegian súlyszabályait, de Diával nagyjából 2 óra alatt mindennel végeztünk. A srácok addig élvezték a reptér melegét és viszonylagos nyugalmát. Este még futottam egy kört a reptér mellett, majd a terminál egy félreeső helyén rendezkedtünk be éjszakára néhány hasonlóan nomád útitársunkkal. Szerencsére éjjel nem indultak járatok, így hamar kiürül a hatalmas várócsarnok és viszonylagos nyugalomban telt az éjszaka.

Éjszaka a reptéren

Igazi nagy kaland volt két gyerekkel útra kelni egy ilyen könnyűnek egyáltalán nem mondható útvonalon, mint Norvégia. Egyrészt láttam a fiúk lelkesedését, érdeklődését minden új iránt, s ebből a tűzből jócskán ragadt rám is. Norvégiát egy kicsit az Ő szemükön keresztül láthattam, s így a harmadik látogatás is megannyi újat tudott mutatni.

Fizikailag nagy kihívás volt számukra ez a túra, de elég volt három kemény nap, hogy a fiúk elűzzék aggodalmaimat, s bizonyítsák, hogy igenis képesek arra, hogy végig tekerjék ezt a minden szempontból nehéz terepet, s a változó időjárás miatt sok kihívást tartogató útvonalat.

Nyilván nem az volt a cél, hogy végig rugdossuk őket, sokkal inkább az, hogy megismerjenek egy – a miénktől sok mindenben eltérő – országot, mely kész volt arra, hogy ismét feltárja nekünk a maga szépségeit és nehézségeit. Kellett az elején azért pár nap, hogy el tudjuk fogadni mindazt, amin nem tudunk változtatni.

Norvégia az első nagy próbatétel volt. Nem tudok újat írni zárszóként, csak azt, amit a 2015-ös norvég beszámoló végén már leírtam:

„Ez egy olyan hely, mely csak az igazán kitartóknak és bevállalósaknak tárja fel igazi szépségét, akik tudnak dacolni a hideggel, a széllel és mindenfajta kihívással, melyet az út elénk tár. Norvégia azon ritka országok egyike, mely igazi kalandot kínál a magunkfajta vándornak, de végül rajtunk múlik majd, hogy győztes hadvezérként, vagy vert seregként távozunk.”