Ok-ok nem teljesen bringás téma, de mégis sokakat érdekelhet ez a téma.
Az alábbi verset szerintem minden természet szerető ember ismeri.
Az erdő fohásza
Vándor, ki elhaladsz mellettem, ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg, téli éjszakákon,
én vagyok tornácod barátságos fedele, amelynek árnyékába
menekülsz a tűző nap elől, és gyümölcsöm oltja szomjúságodat.
Én vagyok a gerenda, amely házadat tartja, én vagyok asztalod lapja,
én vagyok az ágy, amelyben fekszel, a deszka, amelyből csónakodat építed.
Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki elmégy mellettem, hallgasd meg a kérésemet:
- Ne bánts!
Ez a mű igen közismert hiszen „Az erdő fohásza” címen, számtalan formában, fára festve, pergamenre nyomtatva, erdészeti irodákban, vadász- és turistaházakban is megtalálható, akár díszes formában is, kifüggesztve. De sehol sincs feltüntetve e szöveg szerzője! Fel merült már bennetek, hogy ki is írhatta? Lehet, hogy egy nép költés? Hát nem!
A művet először 1948. február 24-én olvasták fel a Kossuth Rádióban. Horváth József találta meg a Magyar Rádió archívumában, „Az erdő sóhaja” című írás gépiratát, mint Fekete István művét.
Fekete Istvánt minden bizonnyal a II. világháborút követő, túlzott erdőpusztítások indították arra, hogy szót emeljen az erdők kímélete, védelme érdekében. S mint megannyi írásával, ezzel is nevelni kívánta az ifjúságot és az embereket az erdő szeretetére.
A történet akár itt véget is érhetne, de nem! Mint kiderült, -illetve Leipold Árpád kiderítette-a verset Hannes Tuch „Az erdő kérése” címen írta 1927-ben. Tuch (1906-1986) a vesztfáliai Warburg mellett fő foglalkozását tekintve erdész volt, de mint költő, régész, valamint állatregényei és természetleíró könyvei által vált ismertté. Ime az eredeti mű:
Bitte des Waldes
O Mensch!
Ich bin deiner Wände Wärme, wenn der Winterwind weht,
Bin schirmender Schatten, wenn die Sommersonne sengt!
Ich bin der hütende Helm deines Hauses,
Die Tafel des Tisches!
Ich bin das Bett, das dich birgt,
Bin das Holz deiner segelnden Schiffe!
Ich bin der Wächter des Wassers,
Der Hirte der Hindin,
Bin der Stab, der dich stützt,
Und der Wehrer des Windes!
Ich bin der Arm deiner Axt
Das Tor und die Tür deines Hauses
Ich bin die Wand deiner Wiege und das Brett deiner Bahre.
Bin raunende Rune
Und das klingende Klangholz der Klampfe
Ich bin das Brot und die Blüte
Das Gut und die Gűte!
Erhör' meine Bitte:
Zerstöre mich nicht!
Ez pedig annak Leipold Árpád általi fordítása
Hannes Tuch: Az erdő kérése (1927)
Ember!
Én vagyok otthonod melege, ha a téli szél fúj,
Az oltalmazó árnyék, ha a nyári nap heve perzsel,
Én vagyok házad védő sisakja és asztalod lapja,
Én vagyok az ágy, amelyben nyugvásra találsz,
Én vagyok vitorlás hajódnak fája,
Én vagyok a vizek őrzője és a szarvasok pásztora,
Én vagyok a bot, amire támaszkodsz és az, aki a szelektől véd,
Én vagyok fejszéd nyele és házad kapuja, ajtaja,
Én vagyok bölcsőd fala és ravatalod deszkája,
Én vagyok a múltról regélő rovás és a hegedű csengő-síró hangja,
Én vagyok a kenyér és a virág, a jó és a jóság!
Hallgasd meg kérésem: Ne pusztíts el!
A művet a szerző tudta nélkül lefordították franciára, és egy újságban megjelentették. Ez a francia szöveg díszítette azután az 1937-es párizsi világkiállításon a jugoszláv pavilon falát.
A verset azután még számos más nyelvre is lefordították. Így a saigoni egyetem egyik professzora, dr. La Van Ky arról értesítette H. Tuch-ot, hogy ő a verset franciából lefordította vietnámira, majd a szöveget táblákra festették, és ezeket szerte az országban az erdők szélén felállították. Hasonlóképpen az indiai Dehra Dun egyetem falát is ez a mű díszíti.
Hogy a történet kerek legyen meg kell még említenünk, hogy létezik egy másik magyar fordítás is. Ezt Keresztesi Béla Magyar erdők (1971) című könyvében jelent meg. Az alábbi változatban:
Ember,
én égek kályhádban téli éjszakákon, én vetek rád árnyat, üde-frisset nyáron, ágy vagyok: altatód, asztal: jóllakatód, énbelőlem ácsolsz hajlékot és hajót,
vagyok kapud, ládád, kapanyeled, orsód, születtedben bölcsőd, holtodban koporsód, fúró és faragó kedvedben hű társad, én kérlek, vigyázz rám, az erdőt ne bántsad!
Hazánkban a Fekete István -féle és nem a Keresztesi könyvében közölt fordítás terjedt el.
Forrás: