Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 orseg1

  • Túra hossza: 32 km
  • Túra nehézsége: Könnyű
  • Túra terepe: Síkvidék
  • Szint: +333 m,-333 m
  • Átlagos meredekség: 1.5 %

Az őrségben jelenleg 6 kitáblázott kerékpártúra útvonal található. Ez az 1. útvonal:

Őrségi kerékpártúra, szlovéniai kitekintéssel

Kiindulópontunk Őriszentpéteren az Őrségi Látogatóközpont. Innen indulunk Szalafő irányába. Őriszentpéter szélén érdemes megtekinteni az Árpád-kori Szent Péter római katolikus templomot, illetve nem messze mögötte a középkori téglaégetőt. Hat kilométert megtéve jutunk le Szalafőre.

Tovább haladva Pityerszer felé, a dombtetőre feltekerve érjük el az Őrségi Népi Műemlékegyüttest. Itt bepillantást nyerhetünk a régi paraszti világba, visszarepülhetünk az időben a XIX. századba.

A Pityerszeri Skanzent elhagyva, kavicsos úton kerekezve európai bölények és eurázsiai vadlovak mellett haladunk el. Az erdős részre érve az útkereszteződésben Hodos irányába, balra fordulunk, majd a dombtetőre érve a magyar-szlovén államhatárra érkezünk.

Itt találjuk a Határkőparkot, ahol érdekes dolgokat tudhatunk meg a táblákon megjelenített információkból a határőrizetről.

Tovább haladva Szlovéniába érkezünk és egy lejtőn legurulva érjük el Hodos községet. A kereszteződésbe érve jobbra fordulva kitérőt tehetünk a Hodosi-tóhoz, – melyet a Dolányi-patak táplál – balra fordulva folytatjuk utunkat a községen keresztül.

Hodos után Krplivnik (Kapornak) érintésével Domanjsevci (Domonkosfa) településre érkezünk. A faluban két templomot és a 2 vízimalmot is találunk.

Átlépve a határon ismét Magyarországon tekerünk. Az első hazai település Kercaszomorra lesz. A települést elhagyva Bajánsenyént érintve érkezünk vissza Őriszentpéteri kiinduló pontunkra.


  • Túra hossza: 32 km
  • Túra nehézsége: Könnyű
  • Túra terepe: Síkvidék
  • Szint: +333 m,-333 m
  • Átlagos meredekség: 1.5 %