Balassagyarmaton az 1. Kerékpár Múzeumban sokszor megfordulok. Ottjártamkor a magyar kerékpárok csarnokában kiemelt helyen áll egy piros bicikli. Olexa Miklóssal beszélgetve egy érdekes történet bontakozott ki. Megkerestem a tulajdonost Horváth Árpádot, aki elmesélte egy különös történetet, amely ő és családjának életéről szól.

- Tízen éves voltam – meséli Árpi bá-, amikor édesapám, Pesten a piacon megvásárolta ezt a piros biciklit. Ez egy magyar katonai M32 típusú hadi kerékpár, amelynek erősített, 40 küllős 4 keresztre fűzött kerekei vannak. A háború befejezése után ezeket a katonai kerékpárokat jellemzően gyorsan átfestették - ezt éppen pirosra - nehogy elvegyék a rendőrök, mivel ezek elvileg  magyar állami tulajdonban voltak.

A hadi kerékpárokat úgy lehet könnyen beazonosítani, hogy külön lajstrom száma van (nem csak vázszáma) a középcsapágy házon, illetve a nyaktáblán.

Csináltunk hozzá 4 db egyenként 20 kg áru szállítására alkalmas kosarat amikben így összesen 80 kg gyümölcsöt tudtunk berakni és szezonban minden nap átkerékpároztunk a korabeli makadám köves országúton Szandaváraljáról a 8 km-nyire levő magyarnándori vasútállomásra. Emlékeim szerint útközben csak egy nagyobb emelkedő volt, amin tolni kellett a megrakott biciklit. A kerékár az állomásom maradt édesapámék pedig a vonattal átutaztak Balassagyarmatra, ahol a piacon eladták a gyümölcsöt. Amikor gimnazista lettem, én is hajtottam a megpakolt biciklit a vasútállomásig.

A családunk nagyon jól megélt a gyümölcsösből. Édesapám előbb vett egy 125-ös D Csepel motorkerékpárt -amivel szintén szállította a gyümölcsöt- , majd 1966-ban egy Wartburgot. Hiba volt! Az irigyeknek szúrta a szemét és feljelentettek. A 60 években elkezdődött téeszesítés már nem került el minket sem. Csúnya dolog volt. Perbe fogták szüleimet, szülőházamat elárverezték, majd mindent szétloptak.

Szüleim miután miután tönkretették őket, a Dunántúlra költöztek. Zárójelben jegyezném meg, ott szintén csináltak egy gyümölcsöst és Siófokra jártak be eladni a termést. Többet keresett vele, mint Balassagyarmaton.

A gyümölcs hordás mellett a méhészkedésben is segített nekünk a kerékpár. Vándor méhészekként éjszaka kellett a kaptárakat a teherautóra pakolni és átköltöztetni a méheket, mivel ilyenkor a méhek mind a helyükön aludtak. Gyermekként az én feladatom volt, hogy a hátsó kerékre szerelt dimanós lámpával világítsak, segítve a pakolást szüleimnek.

- A Réz táblát Édesapám írta! - kommentálta a képet Árpi bá.

Amíg a téeszesítés körüli huzavona, pereskedér zajlott, én leérettségiztem. Szigethalom mellett a tököli katonai repülőtéren kaptam munkát, mint repülőgép szerelő. MIG – 15.ös és MIG - 21-es repülőgépeket szereltem. A kerékpár ismét fontos szerepet kapott. Ezzel jártam be a Szigetszentmiklósi albérletből a munkahelyre. Sőt! Miután szereltünk egy nyerget a csomagtartóra a barátommal együtt ezzel a bringával tekertünk be dolgozni

Miután családot alapítottam, visszatértem Balassagyarmatra és mint autó szerelő helyezkedtem el. Vettem egy 250-es MZ Trophy motorkerékpárt munkába járni. Gyermekünk megszületése után kapott egy gyerekülést az öreg hadi kerékpár és ezzel szállítottuk őt a városban. Később a bringa folyamatosan a háttérbe szorult, de mind a mai napig szívesen emlékezek meg arról, hogy milyen nagy segítséget adott ez régen a családunkban.

Amikor nemrég felújítottam, megkérdeztem lehet-e helye az 1 Kerékpáros Múzeumban és nagy örömömre most már itt tölti megérdemelt nyugdíjas éveit.

Árpi bá unokáival

Nos úgy érzem érdekes volt ismét ellátogatni Balassagyarmatra. Ez a szép történet mindenképp megérte. Ne hagyd ki te sem az 1. Kerékpár Múzeumot!