Egész felnőttkoromban veszélyes sportokat, kedvteléseket űzök: hegymászás, rali navigátorság, motorozás, autózás, alpesi bringázás, sárkányrepülés, siklóernyőzés, terepfutás, kajakozás és kenuzás. Több, mint 60 év alatt összehoztam sikerek mellett néhány kapitális baromságot. Mindet megúsztam, szoktam mondogatni, hogy azért élek még, mert ezerszer volt több szerencsém, mint eszem. Válogatott hibáimat azért teszem közzé, hogy okuljatok belőle.

Elmászás

1966-ban Pongrác partneremmel mentünk a Lengyel Öt-tó völgyébe. Kinéztünk egy szépnek ígérkező, középnehéz mászást a lengyel nyelvű hegymászókalauzból, a Pusta Dolinka fölött meredő Kozi Wierch nyugati falán. A völgyből jól megnéztük, összevettük a leírással. Néhány költélhossznyi mászás után már nem tudtuk beazonosítani a sziklafal részleteit. Akkor kellett volna kötélereszkedésekkel lejutni a fal tövébe, és újra kezdeni. Mégis tovább másztunk. Amikor előmászóként elakadtam, bevertem egy szöget, de csak félig ment be a sziklarepedésbe, nem adott egyre magasabban csengő hangot – tudni lehetett, hogy egy kisebb zuhanástól is rögtön kijönne. Rögzítettem magam, egy zsebkendőnyi sziklakiugráson álltam, a jobb mászó Pongrác ment előre. Pár méterrel feljebb leszólt, hogy „Figyelj, lehet, hogy kiszállok!” Lenéztem a mélységbe, a sziklaomladékra, ott zúzódunk össze, halunk meg, ha Pongrác tényleg kiesik a falból. Nyugodtan fogadtam a helyzetet, higgadtan biztosítottam Pongrácot, de valahogy felkapaszkodott. Ez volt a kulcshely, utána könnyebb lett a mászás. Sértetlenül fejeztük be a túrát.

Tanulság, ha elmászod magad, ne bízd el magad, fordulj vissza!

Zuhanás a szerpentinről

Utóbb az volt a mániám, hogy valamennyi 2000 méternél magasabb alpesi hágót bejárjam versenybringával. 2001-ben találtam egyet a térképen, ahol még nem voltam. Ez volt a 2162 méteres Giogo della Bala, a Lago d’Idro tó fölött. Nissan Vanette furgonunkkal mentünk Anfo városába, feléségemmel és barátnőjével. Megszállunk, másnap megkerestük a felvezető utat. Az első világháború alatt építették, hadi céllal, nagyon keskeny és szédítő mélységek felett vezet. Úgy beszéltük meg, hogy a lányok is felmennek a hágóba, de feleségem egy kissé kerülő, de sokkal jobban kiépített úton szeretett volna menni. Én viszont rábeszéltem, hogy ugyanazon az úton menjünk, ők elsőként, én utánuk. Néhány kanyar után meglepetve látom, hogy kocsink csúnyán összetörve fekszik az oldalán. Szerencsére a két nő sértetlenül várt mellette. Egy normális családban a feleség így szólt volna férjéhez: Ne haragudj, összetörtem az autót! Nálunk viszont azt mondta Sárikám, „Ne haragudj Kristóf, elb…tam a túrádat!” Kiderült, hogy bevett egy nagyon szűk hajtűkanyart, és egyik első kerekével megbotlott egy beton kerékvetőben, leborultak az alsó útra, tetőn landoltak, és a kocsi oldalán álltak meg. Szerencsére, mint mindig, mindketten be voltak kötve, hajszáluk sem görbült. Az autót hazavitte a biztosító, minket egy jó barát.

Tanulság: nem kell rábeszélni valamit olyan feladatra, amelytől ódzkodik. Szinte biztos, hogy a stressz is oka volt a balesetnek.

Éjszakai ködben

Majdnem nyolcvan évesen sem nőtt be a fejem lágya. Lelkes léghajósként fejembe vettem, hogy sötétben evezek a Dunán. Szeretem a sötétséget, szeretek ilyenkor terepen futni, és bringázni is. Jeles alkalom volt, mikor Prágából nonstop jöttem haza Budapestre (616 km), fekvőbringával. Hajnali négytől másnap délután négyig tartott, végighajtottam az éjszakát, nagyon élveztem.

Az éji evezésre 2022 novemberének közepén kerítettem sort. Napszálltákor indultam Nagymarosból, és persze a forgalmatlan Szentendrei-ágban jöttem lefelé. Dunabogdányig szép csillagos égbolt borult rám, nagyszerűen látszott a Duna ezüst szalagja. Csakhogy hamarosan sűrű köd szállt le. A látástávolság néhány méterre korlátozódott. Mivel tudtam, hol vannak hajók kikötve a bal partnál (pócsmegyeri rév, szigetmonostori rév), bíztam magamban, tovább mentem. Meg kellett volna állnom, partra húzni a hajót, és elaludni benne. De nem vittem hálózsákot, ez volt az első hiba, a második, hogy tovább eveztem. Tahi fölött megálltam a vízen, pisilni a palackomba. Persze Twisty azonnal megfordult, nem vettem észre, két és fél kilométert felfelé eveztem. Életveszélyes kockázat volt már Budapesten átvágni a Dunán, a bal part felé tartva. Ha ott jön radarral egy nagy hajó, simán legázolt volna. Ráadásul még egy hibát követtem el, észrevétlenül eltávolodtam a parttól, és az Óbudai-sziget felső végéhez jutottam. Úgy kereszteztem a hajózó útvonalat, hogy nem is tudtam róla. Még egyszer át kellett vágnom, hogy Pesten szállhassak ki az Árpád híd alatt. Az egész túra éjfélig tartott, taxival jöttem haza.

Tanulság: éjszakai evezésre csak nagyon rutinos, a vizet jól ismerő ember vállalkozzon, és ha köd száll le, tüstént kössön ki, és töltse ott az éjszakát. Vigyen ehhez szükséges felszerelést. Az én éjszakai túrám valódi orosz rulett volt.

Tanácsaim

Tudom, hogy sokan példaképnek tekintenek, ez nagy felelősséget ró rám. Ezennel kijelentem, hogy emeljétek magasabbra a mércét, méltóbb személyt válasszatok utánzásra méltónak. Senki se akarjon nyomdokomba lépni, mert néha elgurul a gyógyszerem. Mindenkinek józanságot, ésszerűséget, és sok szerencsét kívánok – erre akkor is szükség van, ha minden óvatossági rendszabályt betart valaki.