Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Balaton kerülés 360 km-en keresztül
  Ez az igazi Balaton kör.
Hogyan kerüljük meg a Balatont kezdőként?
Tanácsok kezdő túrakerékpárosoknak.
Vár Palócföld! 4/4
  Várnak a Mátra ösvényei.
Vár Palócföld! 4/3
  A Cserhátban jártunk.
Vár Palócföld! 4/1
 Szeretnél teljesen feltáratlan vidéket megismerni, itt a szomszédban?
prev
next

kerekparut01

Elkezdődik a Szegedet Bordánnyal összekötő kerékpárút hiányzó 3,7 kilométeres szakaszának építése.

A Szeged-Sziksósfürdőre vezető Vereshomok út és a Kulipintyó csárda közötti 3,7 kilométeres útszakasz mellett épül meg a 2,5 méter széles, kétirányú kerékpárút a meglévő részek folytatásaként. Elkészül még egy több mint 3 km hosszú csapadékvíz szikkasztó árok, valamint 83 fát is ültetnek az új nyomvonal mentén.

A projektben részleges javítási munkákat is végeznek a meglévő kerékpárúton a kiskundorozsmai vasúti átjáró és a Vereshomok út között. Két helyen pedig kerékpáros átvezetést alakítanak ki. A tervek szerint az év végétől a két település között végig biztonságosan közlekedhetnek majd a bringások.

2018 óta több mint tíz kilométer kerékpárút és kerékpársáv épült a városban, valamint Szeged és Sándorfalva között. A kerékpáros közlekedés fejlesztése folytatódik, a tervekben szereplő szakaszok a lézerközpont, a mellé épülő Science Park és inkubátorház megközelítését fogják javítani - áll a közleményben.

Forrás: MTI