Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 giro 2021

Valter Attila átvette a vezetést az összetettben

A Groupama-FDJ magyar bringása a 12. helyen ért célba a Grotte di Frasassi és Ascoli Piceno közötti 160 kilométeres hegyi szakaszon. Így az összetettben a csütörtöki etap kezdetén még előtte álló mindhárom versenyzőt megelőzte. Így a legjobb fiatal kerekesnek járó fehér mellé megszerezte az éllovast megillető, legendás rózsaszín trikót. Magyar versenyző még soha nem viselt élen állónak járó dresszt háromhetes viadalon.

"Óriási megtiszteltetés számomra megkülönböztetett mezt hordani egy ekkora versenyen, mint a Giro d'Italia. Ma már hegyesebb szakasz vár ránk, ez sem lesz egyszerű nap. Akár sikerül megőriznem az összetettbeli helyem, akár nem, már most boldog lehetek az idei versenyemmel, de úgy érzem, tartogat még meglepetéseket a három hét" - írta facebook oldalán a rajt előtt Valter, aki az összetett negyedik helyéről várta az etapot.

A táv elején egy nyolcfős szökevénycsoport lépett el a mezőnytől, amelyet azonban már az első két hegy alaposan megrostált. Az utolsó kaptató közepén harmincan voltak a szökevények mögötti csoportban, köztük Valter Attilával. A nagy esélyesek az utolsó két kilométerig kivártak a támadással. Ekkor a kolumbiai Egan Bernal ritmust váltott, de ezt még nagyjából tíz társával együtt kibírta a magyar kerekesünk is. A kolumbiai második akciójával azonban mindössze hárman tudták tartani a lépést.

giro 2021

A célig hátralévő néhány száz méteren a kvartett csupán 17 másodperces előnyt tudott kidolgozni a második csoporttal szemben, amelyben Attila is tekert. Ez a különbség pedig azt jelentette, hogy a magyar bringást nem tudták megelőzni összetettben. A szakaszgyőzelmet a nyolc szökevény legerősebbje, Gino Mader szerezte meg 12 másodperces előnnyel Bernalék előtt, a többi társát utolérték.

A 6. szakasz, eredménye: Grotte di Frasassi-Ascoli Piceno, 160 km, hegyi befutó:

1. Gino Mader (svájci, Bahrain Victorious) 4:17:52 óra
2. Egan Bernal (kolumbiai, INEOS Grenadiers) 12 mp hátrány
3. Daniel Martin (ír, Israel Start-Up Nation) azonos idővel
4. Remco Evenepoel (belga, Deceuninck - Quick-Step) a.i.
...
12. VALTER ATTILA (Groupama-FDJ) 29 mp h.
...
98. Dina Márton (EOLO-Kometa) 22:06 p h.

"Reggel viccelődtünk az összetett elsőséggel. Őszintén szólva gondoltam a rózsaszín trikóra a szakasz előtt, tudtam, hogy erősek a lábaim és jól tudok menni a hegyen. A végén figyeltem a többiekre is, amennyire tudtam. Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült egy ilyen nehéz szakaszon tartanom a lépést a legjobbakkal" - nyilatkozta Valter angolul a közvetítő Eurosportnak, majd magyarul megköszönte a drukkolást, amit Magyarországról kap, egyúttal a csütörtökön kezdődött Tour de Hongrie-t is üdvözölte. "Menjünk tovább együtt, gyerünk, hajrá magyarok!"

A mezőny másik magyar tagja, Dina Márton 22:06 perc hátránnyal 98. lett, összetettben pedig 39:22 perccel elmaradva honfitársától 87. helyen áll.

Az összetett élcsoportja:

1. VALTER ATTILA 22:17:06 óra
2. Evenepoel 11 mp hátrány
3. Bernal 16 mp h.
...
87. Dina Márton 39:22 p h.

A legjobb 25 éven aluli versenyzők összetettjének élcsoportja:

1. VALTER ATTILA 22:17:06 óra
2. Evenepoel 11 mp hátrány
3. Bernal 16 mp h.

A 104. Giro d'Italián pénteken a Notaresco és Termoli közötti 181 kilométer megtétele vár a mezőnyre, amely 3479,9 kilométert tesz meg, amíg május 30-án célba ér Milánóban.