Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

 cover 1683903531

Pécsi sikerével Hirschi vette át a vezetést, Dina Marci összetettben a 8.

A svájci Marc Hirschi győzött a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny pécsi szakaszán pénteken, ezzel átvette a vezetést összetettben. Legjobb magyarként Dina Márton a 10. helyen ért célba.

A harmadik etap volt az első hegyi befutós a magyar körverseny idei kiírásában: Kaposvár és Pécs között a 180 kilométeres táv alatt 2511 méternyi szintkülönbség megmászása várt a mezőnyre. Borús, párás időben rajtoltak el a kerékpárosok, ennek ellenére sok helyen biztatták őket nézők, különösen Pécsen, ahol a dzsámi környékén nagy tömeg gyűlt össze. Még római legionáriusnak öltözött drukkerek is hajtották a versenyzőket, ahogy megközelítették a rendkívül meredek, helyenként húsz százalék feletti emelkedésű Bárány utcát, amelyet háromszor kellett megmászniuk.

A nap ötfős szökésének három és fél perces különbséget engedett a mezőny, amelynek élén az összetett esélyeseinek csapatai, a DSM, az UAE és az Ineos Grenadiers diktálták a tempót. Az időközben hétfősre bővült élcsoport sorsa már a második pécsi mászásnál megpecsételődött, amikor az Ineos Grenadiers-ből előbb a kolumbiai Egan Bernal, majd az ecuadori Jhonatan Narváez váltott ritmust, utóbbit csak a brit Oscar Onley (DSM) és az új-zélandi Finn Fisher-Black (UAE) követte, hármasuk pedig gyorsan utolérte az elöl maradt három szökevényt. Ez azonban nem felelt meg a többi csapatnak, tempót váltva befogták őket a mánfai emelkedőig. Az eső nem érkezett meg, a döntés pedig az utolsó hegyre maradt, ekkor be is következett a Dina Márton által jósolt "tűzijáték". Ebben az okosan kiváró svájci Marc Hirschi bizonyult a legerősebbnek és győzelmet ünnepelhetett az állatkert előtt, ezzel a papírformának megfelelően átvette a sárga trikót az Európa-bajnok sprinter holland Fabio Jakobsentől, aki már az első pécsi mászásnál leszakadt. Másodikként a korai támadást indító brit Ben Tullett, harmadikként honfitársa, Max Poole ért célba, miközben Marci kiválóan tartotta magát az összetett esélyesekkel és tizedik lett. Ezzel átvette a fehér trikót, amely az összetett legelőkelőbb pozícióját elfoglaló magyar kerékpárost illeti, mivel a nyolcadik helyen áll.

cover 1683903531

Az M4 Sportnak Dina Marci kiemelte: a szakasz vége nehéz volt, de még ennél is nehezebbet várt.

"Egy picit kevés voltam a meredeken - elevenítette fel a pillanatot, amikor utolérte Jakob Fuglsang, Matteo Badilatti és Yannis Voisard, és leszakítania csak előbbit sikerült. - Majd holnap rápróbálok megint."

Kifejtette: a nap nem volt igazán nehéz, csupán az utolsó kör a két emelkedővel. Kiemelte, hogy Bernal ellen még soha nem harcolt, ez óriási élmény volt számára.

Szöveg: MTI, Fotó: www.tourdehongrie.hu

Hirschi felidézte: nem akart túl korán támadni, de Tullet megindulására reagálnia kellett és mindenképp elsőként akart célba érni, egyúttal a lehető legnagyobb időkülönbséget kialakítani. Mint mondta, csapata elhozta az emelkedő aljáig, az utolsó kilométereknél pedig mindegy volt, hogy elöl vagy valaki mögött teker, minden a lábakon múlt.

A szakaszt három kerékpáros, köztük két magyar, Árvai Kristóf (Epronex-Hungary) és Sidló Dániel (válogatott) nem fejezte be. A díjátadót galambreptetés zárta.

Az immár a nemzetközi szövetség (UCI) ProSeries-sorozatába tartozó magyar körverseny összetettjéről várhatóan a szombati szakasz dönt: Martonvásárról 206 kilométert tekernek Dobogókőig, az etap teljes szintemelkedése 2646 méter lesz.

tour de hongrie 2023 utvonal ismerteto 04

Eredmények:

3. szakasz, Kaposvár-Pécs, 180 km (2511 m):

1. Marc Hirschi (svájci, UAE) 4:26:57 óra
2. Ben Tullett (brit, Ineos Grenadiers) 8 másodperc hátrány
3. Max Poole (brit, DSM) 10 mp h.

10. DINA MÁRTON (ATT Investments) 23 mp h.

Az összetett élcsoportja:

1. Hirschi 12:15:04 óra
2. Tullett 10 másodperc hátrány
3. Poole 16 mp h.

8. DINA 33 mp h.

A pontverseny első helyezettje: Matus Stocek (szlovák, ATT Investments)

A hegyi pontverseny első helyezettje: Filippo Ridolfo (olasz, Team Novo Nordisk)

Az összetettben legjobb helyen álló magyar versenyző: 8. Dina Márton (ATT Investments)