A kerékpárnak sok feltalálója volt, így jogos, amit Lord Charles Beresford mondott 1896-ban: „Akárki találta fel a kerékpárt, megérdemli az emberiség köszönetét.” Nézzük hogy is történt.

Máig sem tudjuk pontosan, hogy a kerékpár őse honnan ered. Kínai források szerint mintegy kétezer évvel ezelőtt olyan közlekedési eszközt használtak, ami nagyon hasonlított a kerékpár ősének nevezett „futógép”-hez.

A görög Hérodotosz munkáiban említést tesz a „kétkerekű” alkalmatosságról, amit arab postafutárok használtak.

Fotó:Wikipedia

Az egymás mögött, egy vonalban futó két kerék eszméje – mai tudásunk szerint – egy Sivrac nevű francia úrban merült fel 1690 körül. Célérifere-nek nevezte a kormányszerkezettel még nem rendelkező faalkotmányt.

Fotó: Wikipedia

Tovább haladva a kerékpárok történetében első jelentős kétkerekű emlékünk Carl Friedrich Christian Ludwig Drais von Sauerbronn báró nevéhez fűződik. Ő újra föltalálta a Célérifere-t azonban nem volt elégedett ezzel a kormányozhatatlan masinával, ezért egy függőleges tengely körül elforgatható első kerékkel szerelte fel, így megalkotta kormányozható kerékpárt.

Négy év tökéletesítés (új kormányszerkezet, magasságra beállítható ülés) után, 1817-ben a -kezdetben- gúnyolódó újságok már azt írták, hogy a báró futógépén óránként 14 kilométer távolságot tud megtenni. Bár rugózása nem volt, legszellemesebb mechanikai megoldása az önbeálló kerék volt. A "draisienne-láz" néhány hónap alatt magával ragadta egész Franciaországot és Angliát. A csoda azonban nem tartott sokáig. Nem igazán lehetett sem megszokni, sem megszeretni a korabeli utakon való zötykölődést.

Fotó 1. Kerékpár Múzeum

Az első valódi kerékpár megalkotójának a skót Kirkpatrick Macmillant tartják, bár ő nem fogta fel találmányának jelentőségét. Házára is ezt írták később: „Jobbat alkotott, mint amiről tudott.” Hobby Horse kerékpárjára ugyanis ingaszerű lábpedálokat szerelt, így már csak az egyensúlyozás művészetét kellett megtanulnia annak, aki ki akarta próbálni. A kovácsmester nem is kívánt hasznot húzni találmányából, nem terjesztette.

A tökéletesedés egy másik problémáját R.W. Thompson találmánya, a felfújható gumibelső oldhatta volna meg. Bár szabadalmát már 1845-ben megkapta, még `47-ben sem volt elterjedve, és emiatt az ára is igen borsos volt.

Fotó: Wikipedia

A francia Pierre Michaux 1861-ben alkotta meg a michauline-t, az olyan kerékpárt, aminek pedáljai az első keréken voltak. Ezzel már az egyensúlyozás is egyszerű volt, sőt, minél gyorsabban tekert az ember annál kevésbé veszíthette el az egyensúlyát. A gép kerekei kezdetben körülbelül egyformák (90 cm) voltak. A fára vasabroncsot húztak, hogy ne kopjon olyan gyorsan. A gyártás már `62-ben beindult, de az igazi őrület az 1867-es párizsi világkiállítás során robbant ki.

Liverpoolban megalakult az első kerékpárklub, bár nem volt könnyű az új játék. Az első kerék kacsázott, ugyanis ha a "lovas" jobb lábával nyomta előre a pedált, a kerék elfordult balra, és fordítva. Két hét alatt azért bele lehetett jönni. Az első feljegyzett bicikliverseny is ekkorra esik, a 2 kilométeres távot az angol James Moore teljesítette leggyorsabban (3 perc 50 mp), aranyérmét magától III. Napoleontól vehette át.

Innentől kezdve sorra rendezték a különböző kerékpárversenyeket: Spanyolországban a matadorok ültek nyeregbe, jöttek a női, hosszútávú, gyorsasági és ügyességi versenyek is. Az újítások természetesen szintén nem álltak meg. Ezek közé tartozott a golyós csapágy és a sárhányó. Rájöttek, hogy a küllők egyformán húzzák a tengelyt, így már lecserélhették a régi faküllőket nagy szakítószilárdságú acél küllőkre. Az így megszületett, a kerekeket leszámítva teljes egésszében fémből készült kerékpár (Ariel) új korszakot nyitott meg. Létrejött a velocipéd.

Fotó 1. Kerékpár Múzeum

Országonként más-más nevet kapott az új szerkezet. Az angolok penny-farthingnak (fabatka, fitying), a franciák grand-binek (nagy kettős) az amerikaiak pedig egyszerűen ordinarynak nevezték

Ezzel már kétszer olyan gyorsan lehetett menni, mint egy hagyományos kerékpárral, az akadályokat is könnyebben vette. A másfél méteres kerékátmérő-határt azonban az emberi láb nyújthatatlansága miatt nem tudták átlépni. 1877-ben már 50 000 velocipéd volt forgalomban Angliában átlagosan 135 cm kerékátmérővel.

A velo atyja, James Starley, azonban már egy újfajta triciklin törte a fejét. Mikor megvolt, a fiával ment kipróbálni, de az lassabban tekert, mint ő, egy rövid kanyargás után az árokban kötöttek ki. Az apa ekkor rájött, hogy ez így semmikép nem lesz keresett áru, megalkotta hozzá a differenciálművet. Érdekes azonban, hogy ezt már pont 50 évvel korábban jegyeztette be egy francia feltaláló, Onésiphore Pecquer, majd két évre rá egy angol is szabadalmat kért rá hazájában. Annak idején azonban még nem tartott erre igényt a közlekedéstechnika. Ezzel egy nagy lépést tettek meg a század végének nagy közlekedési forradalmához.

Az angol feltaláló, Harry J. Lawson sem volt megelégedve a velocipéddel. Ekkorra már felbukkantak az olyan gépek, amiket - a súlypont végett - a föld közelében elhelyezett pedálokkal lehetett hajtani, de ezek lassabbak és bizonytalanabbak voltak társaiknál. Lawson rájött, hogy a legegyszerűbb, ha fogaskerekes láncáttételt alkalmaz egy kisebb kerék felgyorsításához. Az ő kerékpárjának kerekei már csak 100 ill. 60 centisek voltak, és a vezető súlypontja is a lehető legmélyebbre, a két kerék összekötő rúdjára került. További újítása volt, hogy szétválasztotta a kormányzást és a hajtást végző kereket. A kerékpárnak egy nagy hátránya volt azonban, hogy a kormányt még nyújtózkodva sem lehetett volna elérni, ha bonyolult trapézok segítségével nem hozza lejjebb.

Talán pont emiatt maradtak legtöbben a kiforrott, kecses, ám veszélyes velocipéden. Ekkor jelent meg Amerikában a Star nevű kerékpár, ami abban hozott hatalmas újítást, hogy a hátsó kereket előretették, így lejtőnél sokkal biztonságosabb volt, de ugyanakkor könnyebb lehetett hátraesni. Szíjáttételes emelőkaros pedáljával már fékezni is lehetett.

Arra azonban az amerikaiak is rájöttek, hogy a biztonságos kerékpár kulcsa a lánchajtásban van. A Kangaroot már azzal szerelték, ami viszont azt okozta, hogy a 90 centis kerékkel nem lehetett 20 km/h-nál gyorsabban menni.

Fotó 1. Kerékpár Múzeum

Az átütő változást 1885-ben John Starley mutatta be. Ez volt a Rover Safety. Az angol kidolgozta a ma is használatban levő vázat, a döntött kormányrudat és ennél jobbat azóta sem igen találtak ki. A gyárak fokozatosan átálltak a Roverek gyártására, ám a tökéletességhez még mindig kellett valami.

Az első Dunlop tömlős kerék. Fotó: Wikipedia

Ez egy ír állatorvos, John Boyd Dunlop alkotta meg. Fia ugyanis új triciklijével állandóan "szétbarbárkodta" a kertben a füvet, ezért az apa azt szerette volna, ha valamivel le tudná tompítani a kereket. Először vízzel töltött locsolócsővel próbálkozott, de mivel az túlságosan rugalmatlannak bizonyult, levegővel fújta tele. Ezzel újra feltalálták a pneumatikot. Találmányára a szabadalmat 1888. harmadik harmadában kapta meg Dunlop, és megkezdték az ilyen kerékkel felszerelt biztonsági kerékpárok árusítását. Egy év alatt mintegy 50 darabot adtak el belőlük, majd kiderült, hogy 1845-ben Thompson már megkapta a szabadalmat erre a találmányra, ezért hosszas herce-hurca után elvették a szabadalmi jogot Dunloptól, ami azonban csak annyit jelentett, hogy ezután már bárki gyárthatott ilyen szerkezetet anélkül, hogy az ír családapa egy penny-t is keresett volna rajta. Vállalkozása, amit alapított azonban nem ment tönkre, és épp a döntő határozat hetén 3000 tömlőt adott el.

A kerékpárnak tehát sok feltalálója volt, így jogos, amit Lord Charles Beresford mondott 1896-ban, amikor már 4 millió biciklista rótta az utakat: „Akárki találta fel a kerékpárt, megérdemli az emberiség köszönetét.”