A kerékpár működtetéséhez szükség van az emberi erőre, azonban a kerékpározás ettől még - ne feledjük sohasem - féltechnikai sportág.

Ezt nem azért kell az eszünkbe vésnünk, hogy a túra során felmerülő bármely problémát kézlegyintéssel megmagyarázzunk azzal, hogy „ami elromolhat, az el is romlik" (ez egyébként tényleg így van), hanem pont azért, hogy a megfelelő alkatrészekkel felszerelt járművel induljunk útnak, és azokat a bizonyos részegységeket ismerjük is annyira, hogy ha tényleg baj van, nem állunk ott, mint a bálám szamara (sőt, mint bálán a szamár, mert már olyat is láttam, de az boldognak tűnt), hanem teszünk valamit a hibaelhárítás érdekében.

Az első és legfontosabb azonban az, hogy túrázási stílusunknak megfelelő kerékpárt vegyünk, vagy építsünk össze. „Jó vicc" gondolhatja az, aki most kezdi a biciklitúrákat. Ezért felvázolok néhány általános érvényű törvényt is.

Amikor a '90-es években Közép-Európába is berobbantak a mountain bike-ok, vagyis „montenbájkok", a gyártók a divathullámot kihasználva elárasztották az üzleteket ezekkel. Elég kevés volt közülük az, ami tényleg minőségi terepbicikli volt, inkább az alsó kategóriák fogytak. Ez természetes is, még ma is nehezen áldoznak százezreket egy kerékpárra. A régibb típusok, a vékony kerekes „versenykerékpár" utánzat Favoritok és egyebek kimentek a divatból.

A régi öreg túrarókák azonban tudták még, mi gurul jól hosszú távokon...

Nos, burkolt utakon a mountain bike-ok nem igazán, előnyük leginkább terepen ismerhető fel. Első „komolyabb" gépem nekem is egy Csepel monti volt, természetesen Shimano Tourney felszereléssel, az alsó kategóriának is a legaljáról. Ez nem szegte a kedvem, bár ahogyan egyre többet tekertem, rohamosabb tempóban rohadtak le az alkatrészek is róla. Fejleszteni kezdtem. Jobbak lettek a váltók, a hajtómű és a fékek, duplafalú felnire váltottam. Kezdtem rájönni, mitől döglik az a bizonyos légy, de még koránt sem tudtam eleget, hiába is képzeltem azt ifjonti hévvel.

Következő - ekkor már épített - gépem is monti lett, egy Magellán Polaris túrázóssá alakítva. Alumínium váz, öcsém! Ráadásul először volt életemben 24 sebességem, Shimano STX-RC és Alivio kombinációval. Első külföldi túrámat ennek nyergében tettem meg Ausztriába és Csehországba. Aztán beleszerettem egy Magellan Crux chromoly vázba, átépítettem a jószágot, ráadásul életemben először jórészt mellőzve a „nagy" Shimano termékeit. Sram váltó- és fékrendszerre, Truvativ hajtóműre tértem át. Ezzel a lovacskával jártam be Szlovákiát, Lengyelországot, Erdélyt és Törökországot, vele jutottam el életemben először a Dolomitokba! Rájöttem arra, hogy a 26-os kerekű montik túrásítva jó szolgálatot tesznek, erős kerekeket lehet fűzetni hozzájuk, áttételtartományuk nagy, de előnyük fokozatosan lankad, minél többet akarunk burkolt utakon menni, ráadásul minél messzebbre...

A Magellan Crux nyergében Észak-Lengyelországban

Ezidőtájt szereztem be egy Mali Ironman természetesen chromoly acélvázra épített gépet, amit egy kicsit feltuningoltam, kiváló országúti gép lett belőle. Edzőkörökre, egynapos túrákra használtam, felállítottam vele egynapos táv-rekordomat, 445 kilométert. Suhantam vele, mint a fecske, de azért továbbgondolva magamban végtelen útjaimon, hosszabb útra nemigen indulhattam volna vele. Viszont megfogalmazódott bennem a „tökéletes túragép" tervének első verziója. Legalábbis a túragépé, ami tökéletes nekem. Kezdtem rájönni, hogy a hanyag eleganciával lefitymált, már évek óta a piacon lévő trekking kerékpárok nem is lehetnek olyan rosszak.

Történt egyszer, - akkoriban éppen Veszprémben laktam - hogy este munkából hazafelé menet gondolkodóba estem. Miután hazaérkeztem, éjjel háromig az országútimat szereltem: egyenes kormányt kapott a megfelelő váltó- és fékkarokkal (mindig volt otthon egy doboznyi bontott cucc), hátul pedig egy hosszúkanalas váltót, 9-es 11-34-es monti fogaskoszorúval. Kapott egy kis nyeregcsőre szerelhető csomagtartót is. Tudtam, hogy ezt nem tudom nagyon megpakolni, de rátettem, ami csak ráfért (a semminél azért tényleg többet). A maradékot hátizsákba tettem, bár abban nem jó tekerni. Éppen hatnapos szabit vettem ki, mert a Duna Maratonra készültem, de a tömeg gondolata lelohasztotta a lelkesedésemet. Ezért néhány óra alvás után hajnalban legurultam a vasútállomásra, vettem egy jegyet magamnak és a biciklinek a nyugati határvégekre. A tervem az volt, hogy az Őrségben túrázgatok majd 5-6 napot, közben átgurulgatok Szlovéniába és Ausztriába is. Végül is a 2236 méter magas Passo Giau megmászása után fordultam vissza kénytelen-kelletlen a Dolomitokból, mert haza kellett érnem. Kihasználtam a 6 napot: 1230 kilométert tekertem, tehát napi 205-ös átlagot. A Giau-n kívül még volt egy rakás hágóm, igaz csak 5, ami magasabb volt mint ezer méter, de ne feledjük, hogy az Őrségbe indultam! Levontam a tanulságokat: monti hosszú távra - olyan túrákon, amik főleg aszfalton mennek - számomra felejthető, persze abban az évben még Törökországba azzal mentem, és a Himalájába továbbra is azzal mennék. Továbbá: a koskormány nekem kézreállóbb, mint az egyenes, valamint a 2-es 39-52-es országúti hajtómű azért egy kicsit erős hosszú távú csomagos túrára. (lásd a részletes túrabeszámolót: 2007 Dolomitok!)

Az a bizonyos egyenes kormányú Mali azon a
bizonyos 6-napos túrán a Passo Giau-n, felhőben

Összeállt a kép, finomodott a tervem az ideális gépre vonatkozóan: országúti geometriás, erős chromoly acélváz, természetesen koskormánnyal. 3-as trekking hajtómű, hátul monti áttételek. Azt hittem, valami újat találtam fel, de amikor fél évre Dublinba költöztem, rájöttem, hogy nyugaton ez ismert kerékpártípus, ráadásul úgy hívják: túrakerékpár. Hm.

Dawes Horizon névre hallgató gépemet ott vettem. Ez a Dawes gyengébb felszereltségű típusa, de tudtam, hogy a Dublin-Baja túrámra megteszi, majd később kicserélem rajta, amit csak akarok. Akkor és ott a váz volt a lényeg. Hosszú túrára készültem, kellett a pénz az útra magára, nem költhettem drága felszerelésre.

Dawes Horizon Reynolds váz, az azért nem túl gyenge gyári
felszereléssel útban egy háromnapos rövid írországi túrán. Nem csak
Los Angeles büszkélkedhet Hollywood-dal!

A gép kiválóra vizsgázott a Dublintól Bajáig tartó 4999,5 km-es túrán!

Útban Dublinból szülővárosomba, Bajára. Na találd ki,
hol tartottam a kép készítésekor!

A hosszúra nyúlt bevezető után egy kis konkrétum a „Technika ördögéről 2."-ben!

Szöveg és kép: Velekei Balázs