A Balaton körül tekerő kerékpárosok látványa legalább olyan megszokott a „magyar tenger" partján, mint a vízben a vitorlásoké és a szörfösöké. Sokan versenyezni, sokan pedig kikapcsolódni érkeznek ide két kerékkel, nem is beszélve azokról a helyi lakosokról, akik számára a kerékpár mindennapos közlekedési eszköz. Május első hétvégéjén a haderő kis csapata is csatlakozott a balatoni kerékpáros-társadalomhoz.

Először csak az volt a furcsa, hogy valaki szombat reggel egészen élethűen utánozta Louis Armstrongot a keszthelyi Hullám Szálló előtti építési területen, ráadásul még fúvószenekart is hozott magával. Néhány kíváncsiskodó némileg álmosan közeledett az enyhe szélben a Balaton partja felé, ahol közben már katonai rendészek irányították a forgalmat.

„Mi is lesz itt most?" – érdeklődött tőlem egy idős ember, akit − mint utólag kiderült − Józsi bácsinak hívnak, és szokásos reggeli sétájára indult a móló felé. A Légierő Zenekar–Veszprém fúvósainak vérfrissítő előadása aztán arra késztette az öreget, hogy leüljön a padra és élvezze a napsütést, no meg a zenét.

Ki tudja milyen emlékek szállhatták meg, miközben a zenészek már a Rocky című film egyik részletével „ütötték ki" úgyszólván a közönséget, és az árnyas park felől megjelentek az első résztvevők, a hadsereg modern kori biciklis hadosztályának legfrissebben sorozott – pontosabban regisztrált – tagjai. A „hadosztály" ugyan kicsit túlzó megfogalmazás, ám összesen azért egy nyolcvan százalékos feltöltöttségű századról beszélhetünk...

Merthogy régen valóban léteztek a Magyar Királyi Honvédségben kerékpáros alakulatok – ma talán gyorsreagálású erőnek hívnánk őket. Olyannyira, hogy 1939 januárjától összesen nyolc kerékpáros zászlóalj volt hadrendben, igaz többnyire az ország középső és keleti országrészeiben települő helyőrségekkel.

Józsi bácsi és a keszthelyi szemlélődők mindenesetre valóban azt hihették, hogy életre kelt a múlt, merthogy a regisztrációs sátornál Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala megyei közgyűlés elnöke mögött feltűnt két, az 1940-es évekből származó kerékpár és a hozzájuk tartozó korabeli egyenruhába öltözött katona. Ők ugyanúgy igazgatták a felszerelésüket, mint két méterrel távolabb a modern, teleszkópos, tizenkét sebességes, áramvonalas biciklicsodák tulajdonosai.

Ez aztán az időutazás! − gondoltam magamban, ám akkor még nem sejtettem, hogy mindez mennyire igaz...

Az átmenetileg felállított kerékpárszázad parancsnoka, Hende Csaba honvédelmi miniszter is a kornak megfelelő kerékpáros-öltözékben jelent meg. Biciklijének kormányára szerelve kis zöld béka figyelte az eget, ahol felhőnek szerencsére nyomát sem lehetett látni. A biciklitúra folyamán a minisztertől megtudtuk: a békát néhány évvel ezelőtt kislánya választotta neki, és tulajdonképpen a legtöbb kerékpáron elhelyezett csengő funkcióját tölti be. Erről útközben magunk is meggyőződhettünk: a tárcavezető előzési szándékát ugyanis mindig hangos sípoló hang jelezte.

A kétnapos, kétszáz kilométeres túra kezdetén kifejezett értelemben vett rajtot nem láthattunk. Nagyjából mindenki akkor indult el, amikor kedve szottyant, így aztán amint Hende Csaba kiadta a „Huszárok, lóra!" parancsot, a század felderítő beosztásban szolgáló biciklis járőrei már tíz perce úton voltak.

Médiahuszárok módjára mi is meglovagoltuk tehát a nekünk kiutalt „lovakat" (összesen mintegy százötven lóerőnyit), és elindultunk, hogy teljesítsük mi is az első nap kihívásait. Az első megállóhely: Szigliget, ahol az időutazás tovább folytatódott. Először a mezőn legelésző fehér és barna lovak tűntek fel, aztán a bicikliút két szélén a középkori zászlótartók és maga a várkapitány, „ki e nemes sereg illő fogadtatására legszebb díszegyenruháját ölté fel" – írhatta volna a korabeli tudósító...

Üdvözlő ágyúlövés reszkette meg a levegőt – és a gyengébb idegzetű nézőket – , majd a kapitány úr egy, a Balatont ábrázoló festményt ajándékozott Hende Csabának.

Szigligeten a század „NATO-erőkkel" bővült: Siklósi Péter, a honvédelmi tárca védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára ugyanis kék-fehér szövetségi biciklisruhában csatlakozott a sereghez.

Szőlőcukor, alma, ásványvíz és némi banán elfogyasztása után a csapat továbbhaladt Zánka és az ebéd irányába. A zánkai haditechnikai parknál előreugrottunk pár száz évet az időben, mivel egyrészt a közelmúlt harci járművei és technikai eszközei, másrészt pedig rádiókkal felszerelkezett önkéntesek várták a sereget. Ebéd előtt, illetve után többektől érdeklődtünk arról, hogy milyen is az élet két keréken. Martinek Jánostól eltekintve mindenki dicsérte a körülményeket és az időjárást, a korábbi élsportoló viszont a mobil szervízbe kényszerült, némi váltóhiba miatt.

A balatonkenesei célállomás előtt az északi part fővárosának szívében, a balatonfüredi Tagore-sétányon álltak meg legközelebb a kerekezők, ahol is Bóka János polgármester személyesen gratulált Hende Csaba eddigi teljesítményéhez. Látszott rajta: nem tudta, hogy a tárca első embere már tizenöt esztendeje kerékpározik.

A sétányon rövid idő alatt amolyan kétkerekű barátságok is szövődtek: a füredi bringások beszélgetésbe elegyedtek túrázókkal és úgymond kiértékelték a napi helyzetet. Aztán gyors kézfogás, búcsú, majd a „biciklis huszárok" ismét nyeregbe pattantak, s meg sem álltak Balatonkeneséig.

Útközben és a megállóhelyeken különféle médiumok képviselői is élénken érdeklődtek a túráról. Hende Csaba mindenkinek elmondta: be szeretné bizonyítani többek között, hogy „ötven év felett is van élet, nem vagyunk lekvárból." Persze az elsődleges cél szerinte az, hogy a „Katonák Hősök –

Hagyomány és megújulás" elnevezésű programsorozattal „a társadalmi közbeszéd és közérdeklődés homlokterébe állítsák a honvédelem ügyét" – fogalmazott a honvédelmi miniszter.

A túra első napján a közérdeklődésnek a balatonkenesei Honvédüdülő sorompója szabott jelképesen gátat – az intézmény területén belül felállított rajt-cél helyre érkeztek meg ugyanis kora este a kerékpározók. Itt többek között Sándor György humorista, az esti kulturális program előadója üdvözölte Hende Csabát.

A kétkerekű időutazás a részünkről Balatonkenesén véget ért, ám a túra másnap folytatódott: a biciklisek a déli parton, kellemetlen ellenszélben tekertek vissza egészen Keszthelyig. Itt Józsi bácsi persze megint kijött a partra, leült a padra és most már nem kérdezte: „Mi is lesz itt most?" Csak nézte, ahogyan a túra résztvevői kerékpárjaikkal együtt összeállnak egy csoportos pillanatfelvétel erejéig...

Szerző: Kálmánfi Gábor

Fotó: A szerző felvételei

A cikk eredetiben, illetve tivábbi képek ITT! találhatóak.