0. nap (2007. június 23. – szombat) - Repülünk Svédországba

• Szigetszentmiklós-Lakihegy – Budapest, Ferihegy I.
• Stockholm-Skavsta Airport – Nyköping – Sjösa
• Táv: 40,0 km

Mivel a gépünk csak az esti órákban indul, rendesen rápihenünk a túrára és erősen kialudva ébredünk fel. Megebédelünk, majd felszerelünk a bicajunkra és biztos, ami biztos fél kettőkor elindulunk a repülőtér irányába. A júniusban szokásos 30 fok mellé erős oldalszelet kapunk, ennek ellenére jó tempóban haladunk a közepesen nagy szombati forgalomban egészen az Europarkig, ahol a villamossínen áthaladva éreztem, hogy első kerekem laposabb a kelleténél. „No ez a túra is jól kezdődik!" – elő a szerelőkészletet, s nekilátunk a hiba kijavításának. Kb. negyed óráig tartott a művelet. Még az Üllői úton a Plus előtt állunk meg, ahol Diának sikerül valami félelmetesen rossz ízű szénsavas almalét választania. Jót derültünk „Skandináv fatelep" táblán, majd negyed négy tájékán elérjük a repteret.

Budapest-Ferihegy 1. Készen állunk a repülésre!

Rögtön nekilátunk a kerékpárok szétszerelésének, az előzetesen felrakott polifoam csőszigetelőknek köszönhetően nagyon gyorsan végzünk. Még élvezzük egy kicsit a napsütést, s pontosan öt órakor elsőként csekkolunk be a gépre. Ezután a várakozás hosszú órái következnek. Nem elég, hogy gépünk indulási időpontját egy hónappal az indulás előtt 13:40-ről 19:15-re módosították, erre jött még az egy és negyed órás késés. Fél kilenckor végre a kifutópályán vagyunk, s végignézhetjük, ahogy az alig negyed órája a Budai-hegyek mögé lement Nap újra „felkel". A repülőút végig ilyen félhomályban telik, míg gépünket süti a Nap, a föld már majdnem sötétbe burkolózott. Sokáig Lengyelország felett repültünk, majd elérjünk a Balti-tengert. Este tíz óra felé pillantom meg az első szárazföldet, az Öland-sziget több mint 100 km hosszú és alig 10-20 km széles csíkját és a mögötte elterülő homályba burkolózó hatalmas szürkés sávként Skandinávia-félszigetét.

„Ez a hatalmas, ismeretlen világ lesz az otthonom három hétig" – konstatálom magamban, ahogy a gép egyre alacsonyabbra ereszkedik, s a félhomályban feltűnnek a hatalmas fenyőerdők és zöld rétek. Északról kerüljük Nyköping városát, majd sikeresen földet érünk a Stockholm-Skanvsta-reptéren, amely csak a nevében viseli a főváros nevét, tulajdonképp attól kb. 130 km távolságban van.

Kiszállva a gépből először szívhatom tüdőmbe Skandinávia hűvös levegőjét. A hihetetlenül tiszta oxigénben dús levegő és az erős fenyőillat hatására úgy éreztem, mintha magashegységben lennék. Este fél 11-kor alig van sötétebb, mint otthon két órával ezelőtt. Visszakapjuk csomagjainkat és kerékpárjainkat, s fél 12-körül kihajtunk az első skandináv éjszakánkba. Mivel ma van a nyári napforduló napja, sötétségről nem igazán lehet beszélni, csupán félhomályról. Néptelen utakon hajtunk az első kisváros, Nyköping irányába, ahol jócskán belecsöppenünk a pezsgő éjszakai életbe. Nem véletlen, hiszen szombat van, s egyébként is a nyári napforduló a svédeknél nagy ünnepnek számít. A várost elhagyva újabb 10 km-t tekerünk a néptelen országúton, majd éjfél körül sátrat állítunk az út menti fenyves szélén, s eltesszük magunkat holnapra.

Estig megtett összes táv: 40 km.

1. nap (2007. június 24. – vasárnap)- Reptértől a fővárosig

• Sjösa – Vagnharard – Södertälje – Huddige – STOCKHOLM – Sollentuna
• Táv: 155,5 km

Az éjszakai tekerés ellenére nem késlekedünk, 7 órakor kelünk, hiszen hosszú nehéz nap elé nézünk. Szép napos az idő, a Nap már jócskán fent jár az égen. Alig egy tízest megyünk a néptelen úton azon tűnődve, hogy hol is fogunk itt reggelizni? Hirtelen a semmiből feltűnik a fenyvesből egy barna, fehér ablakkeretes faházikó, gondosan nyírt gyeppel, s esztétikusan kialakított grillezővel. Mind később megtudtuk így néz ki egy tipikus svéd hétvégi ház. Nem is kellett nekünk több, embert nem látván betoljuk bicajunkat az udvarra és a kerti asztalnál nekilátunk a reggelinek. Hamarosan egy Volvo lassít az úton, majd betolat a ház elé. Megjött a tulaj! „Ez ciki lesz" – gondoljuk, ekkor persze még nem ismerjük a svédeket. Dia gyorsan a fickó elé megy és angolul kér elnézést a történtekért, emberünk azonban egy „nem tesz semmit" hosszúságú mondattal lereagálja a dolgot és eltűnik az apró faházban.

Reggeli után kihalt, hosszú erdei szakaszok következnek, néhol egy-egy legelővel, vagy repcetáblával megszakítva. Nálunk már május elején virágzik a repce, itt még csak most, június végén. Ez az egyetlen jele, hogy északabbra vagyunk, az időjárás ugyanis szinte az otthonit tükrözi. Enyhe hátszél segítségével gyorsan és egyhangúan telnek a kilométerek a szinte nullforgalmú úton. Kb. hetven kilométert tekerünk le egyhuzamban rövid megszakításokkal, míg elérjük Södertälje-t, második városunkat a túra során. Itt veszünk ebédet. Hosszasan számolgatok a boltban, hisz a svéd korona árfolyamára nem olyan egyszerű átállnom, mint a már jól megszokott euróéra. A szupermarketban kb. a nyugat-európai országokéval azonos árak vannak, a kenyér húzósabb, de az üccsit olcsón adják. Azonban a műanyag palackokra két korona betétdíjat számolnak, melyet a visszavitel után le lehet vásárolni. Fő a környezet védelme!

Stockholm legjellegzetesebb épülete a Városháza.

Egy csodálatos tó partján ebédelünk. Kellemes meleg van 24-26 fok és a Napocska is rendesen ragyog az égen. Egy fél órát pihizünk, majd folytatjuk utunkat Stockholm felé. Ahogy a nagy fővárosoknál általában, itt sincs helységnévtábla, csupán az egyre növekvő forgalomból következtethetünk, hogy megérkeztünk. A város előtt hosszasan ízléses kertvárosi részen vezet az út, melynek végén bűzös, zsúfolt utcák helyett hatalmas hidakkal egy tó következik, melynek másik oldalán már látszik a Városháza jellegzetes vöröstégla tornya, egy másik szigeten pedig a királyi palota épülete. Hát igen! Stockholm nem egy sablon főváros! Annak ellenére, hogy Skandinávia legnagyobb városa, s itt lakik Svédország lakosságának a 20 %-a, egyáltalán nem zsúfolt, forgalmas város. Több szigetre épült a Mälaren-tó és a Balti-tenger találkozásánál. Sokan szokták Velencéhez hasonlítani, azonban itt a víz sokkal tisztább, nincs zsúfoltság, s a megsüllyedés veszélyétől sem kell tartani. A város bicikliút-hálózata is kiváló. Először a tó túlpartjáról csodáljuk végig a jellegzetes épületeket, majd bevetjük magunkat közéjük. Az óváros tiszta és rendezett, csodálatos épületekkel. Egy szűk sétálóutcában bolyongunk, majd megcsodáljuk a Királyi Palota épületét és a Nagytemplomot. Útközben egy magyar nővel is sikerül szóba elegyedünk, aki ide ment férjhez és már 20 éve él itt. A látszat nem csal! Tényleg jó itt lakni! Szavaiból ez derül ki.

Az óváros után a Városháza jellegzetes épületéhez tekerünk, melyek tornya sajnos jelenleg nem látogatható, de az előtte elterülő park és a kilátás így is csodálatos. Innen a Kaknäs TV torony felé vesszük az irányt, mely a belváros szigeteitől kissé távolabb a tenger irányába található. 30 koronáért turbólift visz fel a 155 méter magas torony tetejére, ahonnan pazar kilátás a városra. Innen fentről látszik igazán a város jellegzetessége. A megszokott szürke, barna, sárga színek helyett itt a kék és a zöld szín az uralkodó. A kék a tavak, a zöld pedig a hatalmas parkok színe. Mintha nem is egy fővárosban lennénk! A torony előtt egy kedves svéd házaspárral beszélgetünk, akik nagy csomagjaink és „hőszigetelt" kerékpárjaink kapcsán érdeklődnek arról, merre is tartunk. Alig bírjuk őket lerázni! S még őrájuk mondják, hogy zárkózott emberek!

Este fél hatra ismét a városban vagyunk, végigmegyünk az újváros mozgalmas sétálóutcáján, bevásárlunk vacsira, majd tovább tartva az északi irányt a város másik repülőtere, a mindössze 40 km-re lévő Arlanda felé indulunk. Minden jól megy addig, amíg elfogynak az utak, s minden nyíl csak az autópályára mutat. Más megoldás nem lévén helyiektől érdeklődünk, de nincs olyan ember itt az előváros-rengetegben, aki tudna más utat a reptér felé az autópályán kívül. Mi persze próbálkozunk bőszen annyira, hogy végül egy vasúti rendező-pályaudvar kellős közepére tévedünk, amit egy ottani munkás segítségével egy elektromosan zárható kapun keresztül tudunk csak elhagyni. Ismét útba igazítanak minket, egy nagydarab néger fickó beszél kb. 5 percet. Én nem értek angolul, de a szinte minden mondatban elhangzó „motorway" szónak tudom a jelentését. Hát nincs mit tenni: irány a pálya! Dudáló integető autósok az esti csúcsban, miközben próbáljuk magunkat meghúzni a leállósáv szűk vonalában. Hamarosan egy rendőrmotoros lassít és integet! Így volt ez Franciában is, mikor rátévedtünk az autópályára. Ott majdnem leszedték a fejünket érte. Itt a következő volt a rendőr reakciója: „Elnézést, Önök rossz úton mennek. Legyenek szívesek elhagyni az autópályát!". Semmi fenyegetés és büntetés. Itt aztán szerethetik a rendőröket! S mint később megtudtuk: szeretik és becsülik őket rendesen.

A Városháza melletti parkban.

A pályáról lehajtva valamelyest javult az úthelyzet. Egy szűk és kanyargós jelöletlen úton, de tudtuk követni a pálya nyomvonalát. Már megtettünk 20 km-t a belváros óta, de még mindig mindenfelé házak. Stockholmot az elővárosai teszik naggyá. Egy focipálya szélén ütöttünk tábort egy lakótelep mellett. Füstlit eszünk vacsorára. Felesleges elrejtőzni, hiszen világos van! Egy kis patakban fürdünk, s már csak a közeli vasútvonalon 140-nel elzúgó Arlanda Expess vonatok suhogását hallgatjuk úgy 10 percenként. Hosszú, látványos, de fárasztó nap volt a mai.

Estig megtett összes táv: 195,5 km.

2. nap (2007. június 25. – hétfő) - Egy nagy ugrás északra

• Sollentuna – Upplands-Väsby – Arlanda
• Luleå City Airport - Luleå – Rutvik - Persön
• Táv: 60,3 km

Ma már nagyobbat alszunk, csak ¾ 8-kor bújunk elő a sátrunkból. Lakótelep ide-vagy oda, itt nem kavar nagy port, az hogy sátrazunk. A már tegnap kiszemelt boltban megvesszük a reggelit, és szerzünk kartont a repüléshez, majd rövid tájékozódás után majdnem megint elvétjük az irányt. Szerencsére időben kapcsolok. 30 km-t teszünk meg a reptérig erős szembeszélben. Az Arlanda reptér, Stockholm fő reptere, közúton csakis és kizárólag autópályán közelíthető meg, így a végén még egyet pályázunk, de ez már szerencsére senkit nem zavar. 11 óra után már ott vagyunk és nekilátunk az ilyenkor szokásos teendőknek. Mivel a még otthon felrakott polifoam vázvédőket még nem távolítottuk el, ma sincsen nehéz dolgunk. Szerelés közben elered az eső, de szerencsére fedett helyen vagyunk. 13:30-kor csekkolunk járatunkra, majd nekilátunk ebédelni. Dia ekkor döbben rá, hogy kése a kézipoggyászok között maradt. Mivel nagyon sajnálná, ha régi jó bicskáját elvennék, kivárja még egyszer a sort, s feladja a kézipoggyászát is. Én addig bejárom a hatalmas reptér épületét. Megtalálom az Arlanda Express végállomását is. Ez a gyorsvasút mindössze 20 perc alatt Stockholm belvárosába röpíti az utasait. Bár kemény 6000 Ft-nak megfelelő koronát elkérnek egy útért. Kint rendesen ömlik az eső, de minket már csak az érdekel, hogy majd milyen lesz az idő bő 800 km-rel északabbra.

A FlyNordic légitársaság belföldi járata pontosan rajtol, s hamarosan kirepülünk a Batteni-öböl fölé. A repülőn teljesen más a gárda, mint egy nemzetközi járaton, akárcsak egy normál távolsági buszjáraton ülne az ember. Hát igen! Nagy országokban így „buszoznak" az emberek. Nincs teljesen tömve a gép, nem messze tőlünk egy anya ül, 3 gyerekkel, s mások is utaznak családostul kisgyermekkel. Többekről meg lerí, hogy csak leruccantak egyet a fővárosba, talán a reggeli, vagy a tegnapi géppel. Ettől függetlenül – mint mindig – nekem persze nagy élmény a repülés, bár nem túl látványos. Egy darabig a tenger uralja a látóhatárt, majd berepülünk egy hatalmas szürke felhőbe. S ahogy ereszkedünk folyton-folyvást csak nagy szürkeséget látok. A föld sehol. Alig 200 méterre a földtől aztán újra feltűnik a Batteni-öböl sok-sok szigetével, előttünk pedig a közvetlenül a partra épült repülőtér. Az időjárás komor, bár most éppen nem esik, ez nem garancia arra, hogy mire kiérünk az épületből nem fog. Akár ki is tehetnék a reptérre az „Üdvözöljük a hűvös északon" feliratot is. Ezt bevállaltuk, most már nincs visszaút!

Lulea-t egy hosszú hídon közelítjük meg.

A Szombathely-méretű svéd kikötőváros Svédország legnagyobb területű megyéjének a központja. Nevét – mint már gondos előkészületeimből megtudtam – Luleónak kell ejteni. A svédek az „a" karaktert 3 formájában is használják. Simán á-nak, két ponttal e-nek és körrel pedig hosszú ó-nak kell ejteni. Érdekesség még, ha már a nyelvtannál tartunk, hogy a svédeknél, amíg az ö-betűt előszeretettel használják, addig ü betűjük nincsen. Az otthoni nyelvtanozás ellenére kiejtésem elég pocsék maradt, ezt abból szűrtem le, hogy sokszor nem értették meg a svédek még a közeli nagyobb települések nevét sem, amikor útbaigazítást kértünk tőlük.

Ismét összedobjuk a gépeket, majd beöltözünk esőkabátba és kezdetét veszi az északi kaland. A hőmérséklet kb. 10 fok, tehát 20 fokkal hidegebb, mint két nappal korábban Budapesten. Az eget sötét, és mint a repülőről megtapasztalhattuk, nagyon-nagyon vastag felhőréteg borítja. Luleå-ba egy hosszú hídon hajtunk be, nyugodt, de szép belvárosa van. A sétálóutcán itt is megtaláljuk a Coop szupermarketet, ahol bevásárlok. Közben az eső is eleredt. Bár inkább szitál, mint esik. A városból elég nehéz kijutni, a kisebb utakat nem jelölik, így marad a főút, amely egy kis kerülővel megy, de legalább biztosan jó irányban. Visszatérünk a 4-es számú főútra, ugyanarra, amelyet még Stockholm után használtunk, hiszen ez a főút az ország déli részétől egészen a finn határig tart. A fővárosnál még autópályaként, itt már normál főútként megy, bár itt is kétszer két sávos, középen elválasztva, leállósávval és védőkerítéssel ellátva. A forgalma sem kicsi, sok a kamion. Még egy 10 km-t teszünk meg az úton, majd letérünk egy mellékútra, s egy elhagyatott gazdasági vagy raktárépület mögött felverjük a sátrunkat. Az eső még mindig szitál. Konzervet eszünk vacsira. Este 10 óra van, bár a Nap nem látszik, de teljesen világos van. Itt már biztosak vagyunk benne, hogy az is lesz reggelig.

Estig megtett összes táv: 255,8 km.