Nehéz lenne megmondani, honnan ered az érdeklődésem, de már régi nagy álmom volt eljutni a felkelő nap országába. Tokió, felhőkarcolók, tömeg, tamagocsi, szamurájok, nindzsák, Playstation, robotok, gésák, szaké, autók, motorok és még sorolhatnám azokat a sztereotípiákat, amelyek egyből mindenkinek beugranak az ország neve hallatán, de nagyon csalóka és felületes képet adnának a „gyanútlanul" odautazó túrázónak. Maradjunk annyiban, nem fukarkodott a mindenható, amikor a természeti adottságokkal Japánhoz ért a sorban.

Miért éppen Japán? Talán a lélegzetelállító tájakért?

Leírhatnám, hogy milyen gyönyörű és páratlan, de nem szeretnék hosszú, unalmas, útikönyvszerű bekezdést írni, másrészt aki elolvassa majd a cikket, reményeim szerint betekintést nyer ebbe a mai napig is kicsit elszigetelt világba. Egy pillanatra sem volt kérdéses hova, mindössze annyit kellett kitalálni, mikor legyen megvalósítva a nagy terv.

 

Nézzük meg kicsit földrajzilag hova a Fudzsiba is indulunk?

Japán egy „hosszú, de viszonylag keskeny" ország, ezért különböző éghajlati viszonyokra lehet számítani „fent északon", ahol komppal akár Szibériába is átkelhetünk, illetve délen a szubtrópusi égöv alatt fekvő szigeteken. Számoljuk hozzá az esős évszakot (monszun kb. május közepétől június közepéig), valamint a tájfun szezont (általában szeptembertől október közepéig), és láthatjuk, miért nem könnyű belőni a rendelkezésre álló 90 napot.

Vagy a legendás napnyugtákért?

Ezt (mármint a 90 napot) nem én döntöttem el, hanem az országaink közötti egyezmény, amely turistáknak maximum ennyit engedélyez vízum nélkül. Szemétség. Az sem teszi könnyebbé a döntést, hogy a három nemzetközi reptér – Tokió, Kansai és Nagoya – mind az ország „közepén" helyezkednek el. Aztán ott van az is, hogy északról délre vagy délről északra haladjak? Nagyon kemény ez a földrajz, jobb, ha nem bonyolítom tovább.

Pusztán azért, mert minden érthetően ki van táblázva és lehetetlen eltévedni?

Hosszas gondolkodás, tervezgetés után úgy döntök, hogy inkább a monszun, mint a tájfun és megveszem a jegyet áprilisra, úgy gondolván, hogy Tokióból dél felé veszem az irányt, ahol ilyenkor már jó idő lesz nomádkodni, nyár közepére északon leszek, ahol a fullasztóan párás, forró nyár elviselhetőbb és mire a tájfunok elérik Japánt, én már tízezer kilométerre leszek tőlük.

Nem inkább a jó társaságért?

Tudom, a címben nem ez szerepel dátumként. Földrengés, cunami, felrobbant atomerőmű, Fukushima... rémlik valami? A március 11-i földrengés, majd az azt követő szökőár meghiúsítja az áprilisi indulást, és sok ország még hónapokig nemkívánatos desztinációnak nyilvánítja Japánt.

Határozottan nem a szakéért, még akkor sem, ha medvés üvegben kelleti magát.

Tulajdonképpen mindenki le akar beszélni a júliusi indulásról is, de én hajthatatlan vagyok. Jól érzékelteti az akkori közhangulatot, hogy egy szinte teljesen üres járaton repülünk Amszterdamból Tokióba. Kis túlzással állíthatom, hogy minden utasra saját stewardess jut „bátorságunkért" cserébe.

Előkészületek

Amikor eldöntöttem, hogy belevágok a túrába, rengeteg kérdés merült fel bennem. A család és a barátok közreműködésével ez a szám minimum megduplázódott pár hét alatt, én pedig kétségbe voltam esve, hogy a kérdések felére sem tudok megnyugtató választ adni. Tulajdonképpen a repülő indulása és érkezése tűnt az egyetlen biztos pontnak, de ahogy az előző fejezetből kiderült, hiba lett volna mérget venni rá.

A legfontosabb szabály, szigorúan mindig balra tarts!!!

Milyen jó, hogy nem szerveztem túl a programot, így csak a repülőjegyet kell módosítanom. Most már meg is tudom indokolni, miért szervezem ilyen „óvatosan" a dolgokat. Határozottan nem lustaságból. Jó okom van rá. Mi van, ha mégis változik valami? Na, ugye? A saját biciklimmel akarok menni, ezért olyan légitársaságot keresek, ahol a legkedvezőbb feltételekkel lehet a kerékpárt szállítani. A KLM az egyetlen, ahol Ferihegyről indulva poggyászként feladhatom a hatalmas dobozt, amennyiben belefér a 25 kg-os súlyhatárba.

Ez nagyon szép és jó, de ha kiszámoljuk, mekkora a súlya a bringának, doboznak, szerszámoknak, táskáknak, sátornak, hálózsáknak, ruháknak... Tudom, tudom, ott van a kézipoggyász is, szóval mit jár a szám. Egy biztos, csak kis igényűeknek vagy nagyon elszántaknak ajánlom ezt a megoldást. Mondjuk, megspórolok vele vagy 100 eurót és nem kell felesleges 20 kilót cipelnem cserecipő, kispárna meg póttörcsi formájában 3 hónapon át. Úgy gondolom, leszögezhetjük, hogy minimalista vagyok. Vagy szimplán csóró és lusta?

A bal oldali közlekedés a kerékpárosokra is ugyanúgy érvényes.

Szállásról is jó lenne gondoskodni, de nagyon nehéz információkat szerezni, ezért csak a megérkezés napjára koncentrálok. A legjobb választás a Narita Airport Hostel, ahol a tulaj maga is bringás, ráadásul tárolhatom nála a biciklis dobozomat. Király. Ez óriási segítség.

Első és utolsó éjszaka biztosítva, doboz tárolása megoldva, a maradék 88 napot fél lábon is kibírom.

Akárcsak a lóval vontatott járművekre.

Azért van egy másik lehetőség szálláskeresésre, a couchsurfing.com. Megírtam sok levelet, eltöltöttem rengeteg órát (főleg munkaidőben, ezért nem is sopánkodom nagyon) a képernyő előtt, de rá kellett jönnöm, hogy ez az oldal is leginkább a társkeresésről szól, mint a legtöbb „social site", vagyis közösségi oldal. Nincs ezzel semmi baj, de mindössze két embert találtam, akik tényleg szállást kínáltak és szívesen láttak. Róluk később majd szót ejtek, a túra Hokkaidó című fejezetében.Zárójelben megjegyzem a warmshowers.org talán hasznosabb, de akkoriban még nem hallottam róla, talán nem is létezett.

Zarándoknak öltözve sem lehet kibújni a balos közlekedés alól.

Fontosnak tartom megemlíteni, hogy Japánban fordított irányú közlekedés van, tehát az út bal oldalán tekerünk, mindig balra tartunk. Ez nekem nem okozott gondot, mivel előtte évekig Angliában éltem és közlekedtem, viszont aki először szembesül vele, annak nagyon furcsa lehet. Azt mondjuk nem tudom, hol lehet erre gyakorolni, de jól véssük az eszünkbe, mert veszélyes helyzetek adódhatnak, ha elfelejtjük.

Visszatérve az előkészületekhez, az angol jól megy, de gondoltam, biztosra megyek és megtanulok alapfokon szavakat, kifejezéseket. Leesik majd a helyiek álla, amikor japánul kérek sört a kocsmában. Később majd kiderül, mennyi hasznát vettem ennek. És az angolnak is. A magyar elegendő.

A szigetek között nagyon sokszor kell kompra szállni.

Lássuk inkább az útvonalat. Már megint földrajz.

Japán négy fő- valamint több ezer kisebb-nagyobb szigetből áll. Északról délnek haladva Hokkaidó, Honshu (a fő sziget) Shikoku, Kyushu. Bringás szemmel ennek az a legfontosabb üzenete, hogy sokszor kompra kell szállni. Ennek szerencsére van angol nyelvű oldala: japan-guide.com. Ajánlott előre foglalni, legalábbis ezt mondják az okosok. Én egyszer sem tettem (és tényleg nem lustaságból), mivel biciklivel nehéz kitalálni, mikor is érsz pontosan oda egy adott kikötőhöz.

Hokkaidón a sok medve miatt számos figyelmeztető táblával találkozhatunk. Amennyiben valaki nem tudná elolvasni a szöveget, íme, a szó szerinti fordítás: „Tilos az etetőanyag használata,
valamint kerüljük az állatos erdei gyűléseket.”

 

A júliusi indulás megváltoztatta a túra irányát is, így észak felé fogok elindulni, ahol a nyár nem olyan elviselhetetlen, mint a délebbi szigeteken. A cunami sajnos „legyalulta" Honshu szigetének keleti partját, ezért erre nem tanácsos, sőt van, ahol tilos közlekedni. Ezt a részt komppal fogom megtenni, így hamar Hokkaidó szigetére érek, és azt körbejárva megkezdhetem az utam délre.

Mindössze azért kell imádkoznom, hogy júliusra visszaállítsák a kompjáratot ezen a részen és ne akkor jöjjön egy újabb utórengés, amikor éppen a márciusi katasztrófát is okozó törésvonalak fölött hajókázunk.

Japán 73%-a hegyvidék és az ország 67%-át borítja erdő.
Meglepő, de leszámítva a nagyvárosokat, bizony erre kell felkészülni.

 

Az irány tehát megvan, a többi pedig rajtam és a körülményeken múlik majd. Nagyjából 3500-4000 km volna a táv az ország északtól délig tartó átszelésével, de én többet szeretnék látni elsősorban Hokkaidóból és Shikokuból, meg aztán valahogy vissza kell küzdenem magam Tokióba. Mindenképpen látni szeretném Yakushimát, a világörökség részét képező szigetet, ahol sok ezer éves fák alkotják a meseszerű erdőt. A legidősebbeknek még nevük is van, arrafelé tisztelik a fákat. 5-6000 km út vár rám számításaim szerint, tehát biztos nem ennyi lesz.

Az étellel nem lehet gond. Amennyiben nem ismerjük fel az árut a piacon, segítenek a feliratok.
Akinek ennyi segítség nem elég, kérdezze meg az árust. A Mekibe talán el tud navigálni...

Felszerelés

Szeretem a biciklim, számomra inkább társ, mint eszköz, ezért nem volt kérdés, hogy vele fogok belevágni. Ő egy Diamondback Vertec Expert típusú MTB 26-os Continental Touring Plus defektvédelemmel ellátott gumikkal. Nem kifejezetten a túrára választottam ezt a típust, használom már őket egy ideje és nagyon meg vagyok velük elégedve. A jó öreg bovdenes Avid V-fékek elöl-hátul, néhány tartalék fékpofával. Gila RST 100-as teleszkóp elöl, gyárilag ezzel volt szerelve. Shimano XT váltók, agyak és lánc. 2007-es, mondhatni öreg modell, de szerintem a túrázáshoz jobb egy megbízható és egyszerű gép, másrészt pedig az érzelmek...

A súly az egyetlen gyengéje, de ha igazán szeretünk valakit, elnézzük azt a pár kiló pluszt. Vásároltam hozzá sárvédőket, csomagtartót a hátsó táskához és kitámasztót. Ránézésre olyan lett, mint egy nyugdíjas monti, de ezek nagyon hasznos kiegészítők. Előre nem fogok táskákat szerelni, nem érzem biztonságosnak és utálnék olyan sok cuccal menni. Próbálok a lehető legkönnyebb lenni és inkább a kényelmemen fogok spórolni. A csomagtartóra Kelly's Trial 3 részes táskám lesz, lecsatolható felső résszel, amely kézipoggyászként is remekül használható a repülőn.

Nem kell megijedni az ilyen wc-től, sőt nagyon hasznos tud lenni – jelen készüléknél – a kék gomb. Szabályozhatjuk a vízsugár erősségét, hőmérsékletét, akár különböző hangokat is kicsalhatunk belőle,
amikor kellemetlenül hangos bélműködésünket szeretnénk titkolni a velünk egy helyiségben trónolók előtt.

A 3 rész összesen 50 liter befogadására képes, plusz rengeteg dolgot tudok majd a tetejére vagy éppen az oldalára rögzíteni. Ez a táska nagyon praktikus a pakoláshoz a sok rekesz és zseb miatt, egyetlen hátránya a vízlepergetős anyaga, amely egy komolyabb égi áldásnál nem tartja szárazon a tartalmát. Sebaj, a kényes dolgok külön zacskókban utaznak majd.

A méret a lényeg alapon választott sátram egy Vango, 1 személyes, 950 g súlyú, igazi „könnyűtúrázó". Apróbb hiányosságai, sajnos pont a vonzó paraméterekből adódnak. Illett volna kipróbálni indulás előtt, de érthetetlen okokból erre nem került sor. Nem, nem hiszem, hogy lustaságból, talán inkább kedvem nem volt, ha jól emlékszem...

Hálózsákom is egy könnyített Vango modell, színben tökéletesen harmonizál a sátorral, akárcsak a legkisebbre összehajtható önfelfújós matracom a maga 2 cm vastagságával.

A sör itt is finom, fogyasztása hasonló tüneteket okoz, ezért mérsékelten szürcsöljük,
legjobb, ha helyi kifőzdéket tudunk tesztelni.

Tesóm meglep egy szuper kesztyűvel és egy béléses rövidnadrággal, amelyekért a túrán nagyon sokszor áldom még a nevét. Mi kell még? Súlyban és űrtartalomban nem sok lehetőség maradt, de azért beerőltetek pár alsógatyát, zoknit, termoalsót és pár pólót. A pulóver majd rajtam lesz, mert az tutira nem megy bele a poggyászba. Valószínűleg én leszek az egyetlen ember, aki hosszúnadrágot és kapucnis pulcsit viselek majd a reptéren július 14-én. Nem is beszélve arról, hogy alsónadrág helyett egy rövidnadrágot választok a hosszú alá a jobb helykihasználás érdekében. Így már biztos nem hűlök meg a hosszú úton.

Cipővel behajtani tilos! Japánban szinte mindenhol le kell venni a cipőnket, mielőtt belépünk egy helyiségbe.

Ilyenkor az ember elgondolkodik a testhezálló, feszülős lycra, meg nejlon ruházaton. Azok nagyon kis helyet foglalnak, és komoly bicikliseknek szinte elengedhetetlen a viselésük. Szinte már látom is magam egy ilyen dresszben, ahogy a buddhista szerzetesek legszentebb templomai között cirkálok a pink-neonzöld, itt-ott kidudorodós dzsörzében, de gyorsan el is hessegetem a képet. Maradok az „enyhe" túlöltözésnél.

Szükség van a kreativitásra, mert helyből kevés van a nagyvárosokban.

Alapvető szerszámokra szükségem lehet, ezeket egy nyeregtáskába teszem. Pattintós láncszem, tartalék fékpofa, defektkészlet, láncbontó, fogó, multifunkciós kulcskészlet, kesztyű, rongy, pár méter kötél és a svájci bicskám, amely hű útitársam minden túrán. Természetesen nem tudnék mindent megjavítani ezzel a készlettel, de a legvalószínűbb hibákra azért fel vagyok szerelkezve.

Gyilkos lesz a nap, ezért baseball sapka és napszemüveg használata kötelező. Ezeket sem tudom belecsempészni a táskákba, de remélem, nem rontja majd az összképet egy nyakba akasztott fényképezőgép és egy dugig tömött övtáska társaságában kiegészülve a kapucnis dunyhámmal. A dugig tömött övtáskáról jut eszembe a pénz, méghozzá készpénz. Ez nagyon fontos, mivel a japók nem nagyon bankkártyáznak, mindig legyen nálunk kápé. A bankoknál, illetve postahivatalokban vannak ATM készülékek, de a boltokban nagyon ritkák. Tovább árnyékolja a képet, hogy nem minden kártyát fogadnak el a bankok és persze minden tranzakció pénzbe kerül.

Kiotóban ilyen díszletek között randizhatnak a szerelmesek. Van miért irigykedni rájuk.

Én nagyjából napi 3.000 jennel kalkulálok, ezt megszorzom a 90 nappal, majd az így kapott 270.000 jent felkerekítem háromszázezerre, és már érthető is a duci övtáska. Felelőtlennek tűnhet az egész pénzt cipelni, de Japán nagyon biztonságos és a pénzfelvétel bonyolult, meg különben is mi baj történhetne? Nálam van persze a bankkártyám is, nem foglal nagy helyet és a napi 3.000 jen egy nagyon homályos becslés, fogalmam sincs, hogy elég lesz-e a pénzem.

Kolduló szerzetesekkel gyakran találkozhatunk.

Vennem kell majd esőkabátot, törölközőt, belső gumit, elemeket, pumpát, biciklizárat, mindent, amit a súlyhatár miatt nem tudok magammal vinni a repülőn. Bőven megy majd a pénz kompokra is, nem beszélve a kávé iránti olthatatlan vágyamról. Majd a kaján és a szálláson spórolok. Bevillan a kép, ahogy a szakadó esőben, korgó gyomorral vacogok fedél nélkül és jön egy medve...

Japán hemzseg a meghökkentő dolgoktól. Ez itt egy művész udvara.

El is felejtettem megemlíteni eddig ezt a medve dolgot, pedig meglehetősen sokat foglalkoztat. Nagy tisztelője vagyok ennek a hatalmas állatnak, de pontosan a mérete és ragadozó mivolta aggaszt egy picit. Néha nagyon. Hallottam már sztorikat olyan emberekről, akik nem jöttek vissza az erdőből. A mesében aranyos és mézet eszik, de a valóságban testközelből... hááát nem is tudom.

A kerítése sem nevezhető konzervatívnak.

Legalább annyira félek tőlük, mint amennyire vágyom a találkozást egy nem állatkerti, szabadban élő, hús-vér, közel fél tonnás szörnyeteggel. Nem bánnám azért, ha őkelme nem venne észre, én pedig teljes némaságban és áhítattal nézném, ahogy teszem azt, lazacra vadászik egy zúgó vízesésnél. "Ébresztő hülyegyerek, inkább próbáld meg elkerülni őket" – mondja az eszesebb énem, de néha az emóciók győznek és álmodozni kezdek a nagy találkozásról. Szerencsére csak Hokkaidón kell számolnom velük, a délebbi részeken nem fenyeget a medvetámadás veszélye.

Hála az égnek, hogy a medvén kívül mindössze néhány mérges kígyó fajtával kell csak számolni a déli szigeteken, de ezek marása csak gyerekekre és idősekre lehet végzetes. Legalábbis ezzel nyugtatom az értem aggódókat. Úgy látom, a kígyók nagyobb félelmet keltenek az emberekben, mint a medve, én viszont éppen ellenkezőleg látom.

Feketefenyők és egy buddhista szentély sziluettje uralja az esti utcaképet.

Akkor hát minden bezacskózva, kerék kiszedve, itt az ideje bepakolni a Hervisből szerzett, jól megtermett 28-as méretű kerékpáros kartondobozba. Nagyjából 10-szer pakolok be és ki, majd újra és újra, míg végre úgy érzem, hogy biztonságosan bebugyoláltam mindenhol a kicsikémet és készen áll a várhatóan rázós útra. Természetesen minden kísérletemet mérlegelés követi, de nem bírom 26 kg alá vinni a súlyt.

Minden oldalán virít a TÖRÉKENY felirat, bár nincsenek illúzióim a reptéri rakodómunkásokat illetően, inkább abban bízom, hogy a méretei és súlya miatt nem fogják dobálni.

Arashiyama bambuszerdeiben.

Nagyjából a 3. tekercs szigetelőszalaggal tekerem át a dobozt, amikor észreveszem a külön erre a túrára vásárolt, extra nagy, literes vizes palackot az asztalon. Te már itthon maradsz barátom, kizárt dolog, hogy szétszedjem és újrapakoljam az egészet.

Reméltem, más azért nem maradt ki a pakkból. Kézipoggyász bepakolva, extra ruhák a hátsó ülésen (ráérek a becsekkolás előtt beöltözni), búcsú a családtól, és irány Ferihegy.

Ezeket a puffasztott, főtt gombócokat baozinak nevezik, és rengeteg különböző ízben árulják.
Csirkés, marhás, vörös babos, pizzás, currys stb. Nagyon finom!!

Vége az 1. résznek, folytatása következik. További képek és kapcsolat a szerzővel, Horváth Zoltánnal a Fotozoo facebook oldalán.