Papírhajó… Briliáns ötlet, abszolút unikum, büszkén kéne mutogatni a Duna egy frekventált pontján, ehelyett gazos területen eszi meg lassan az enyészet. Kár érte.
Örömmel értesültem, hogy a Magyar Kerékpárosklub összefüggő túraútvonalat jelölt ki a Csepel-sziget népszerűsítésére, sőt egy pontkereső játékkal, valamint nyereményekkel fokozta az egész attraktivitását. Csabával kettesben végig is jártuk az egészet, elegyítve az aszfaltos és a murvás/földutas szakaszokat (a kiírás kétféle verzióról szól). Noha több részletben is teljesíthető, mi persze egy nap alatt tettük meg a 140 kilométert, persze kánikulában, trekking-, illetve fekvőbringán.
A teljesítményem elismerése.
Régóta kedvelem ezt a nagy szigetet, hiszen közel van budapesti lakhelyemhez, nagyon változatos, sok érdekességet, kedves helyet kínál. Néptelen, autómentes Vízmű-útjain rendszeresen járok; aki teljes biztonságban menne egy gyors edzőpályát, vagy pásztorolná gyerekeit, nehezen talál jobbat. Itt jegyzem meg mindjárt, hogy a bringakör vége felé, a „Papírhajó” után Vízmű-területre visz az útvonal, ahová belépési engedély kell, és ennek meglétét szúrópróbaszerűen ellenőrzik is. Érdemes kiváltani, hogy ne legyen probléma, hiszen egy évre szól, ingyen adják, és online intézhető.
Még egy kiegészítés a Kerékpárosklub köréhez: Geocaching-játékosként sok mindent megismertem már korábban, jártam a Tamariska-dombon, tanösvényeken, a hajómalomnál, a rác templomnál, és így tovább. Érdemes innen is meríteni néhány impulzust, és a gyerekek élvezni fogják a kincskeresést.
Előrebocsátom még, hogy mit hiányoltam a Bringakörből – természetesen szubjektív alapon, hiszen mindenkinek más lehet fontos. Tökölnél, a reptér bejáratához közel áll Maléter Pál emlékműve, akit az 1956-os tárgyalódelegáció más tagjaival együtt onnan hurcoltak el rabságba, halálba. Meg lehet állni egy főhajtásra. Talán esetleges megosztó felhangokat akartak elkerülni mellőzésével a kör tervezői? Szerintem ez már politika-semleges történelmi emlékhely, fel is hívom rá a figyelmet. A másik, hogy ha már benne van a feladatok között a fényképezkedés a BUBI-biciklivel, jobban ki lehetett volna hangsúlyozni, hogy ugyanott ringott a magyar kerékpárgyártás bölcsője, a Weiss Manfréd üzemegységében, és máig működik a Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt, nem is beszélve a zsineghajtású Stringbike különlegesség bázisáról.
Elindulunk!
Ennyi bevezető után lássuk a túrát! Nem szeretném útikönyvhöz hasonlóan szájba rágni az útvonalat, hiszen a felfedezés örömét venném el, és amúgy is fölösleges, inkább impulzusokat villantok fel.
Weiss Manfréd emlékmű… Belénk, idősebb korosztályúakba, évtizedeken át azt sulykolta a propaganda, hogy micsoda kizsákmányolók voltak a nagytőkések. Erről most legyen elég annyi, hogy Rákosi érájában sem lett jobb a munkásembernek. Viszont Weiss Manfréd érdeme, hogy létrehozott egy nagyipari kombinátot, amely még ma, maradványaiban is impozáns. Ítélje meg, ki ahogy akarja, de előtte alakítson ki magában minél reálisabb képet, amire jó alkalmat ad túránk kezdőpontja.
Egy kérdésre választ rejt ez a pont.
A hangárokhoz személyes emlék fűz. Nemrég arra bringázva felfigyeltem, hogy mozgás van a régi repülőgépek között. Odakanyarodtam. Tanárember oktatott fiatalokat gyakorlatias műszaki tudományra. Mikor felismerte bennem az érdeklődő mérnökembert, óriási dübörgéssel beröfentették a kedvemért az „Ancsa” óriási csillagmotorját. Utólag is köszönöm!
Tamariska-domb… Rejtett kis sziget Csepel régi részében, ahol nem sakktábla-elrendezésűek az utcák. Csak úgy véletlenül senki sem botlik bele, holott egy kis kincs. Szép park, látszik, hogy szívvel-lélekkel tervezték, és tartják fenn. Van benne történelmi érdekesség is, egy bunker, amely nem pusztult el a történelem viharaiban, hanem szükség esetén bármikor használható lenne menedéknek, polgári védelemre. Reméljük sohasem lesz rá szükség, megnézve kívülről látható részeit, eltűnődhetünk, milyen szerencsés, békességes korban élünk.
Aki még nem járt a környéken, nem is tudja elképzelni, milyen zeg-zugos utcácskák vannak a Tamariska-domb környékén.
Szigetszentmiklósi tanösvény… Milyen öröm volt megállni a kis hídon, amely alatt nemrég kajakkal siklottam át, és látni a reggeli fényekben, harmattól csillogó füvön napi teendőire készülődő vadkacsa-családot! A természet és a kultúrtáj szép összefonódása, vadon élő állatok és emberek egymáshoz idomulása.
Strandol a bringás!
Szigetcsépi szabad strand… A Ráckevei-Dunából mélyen benyúló öböl végét osztja ketté, lehet sátrazni, van kulturált vécé és zuhanyzó, a vízbe finom homokos fövenyen lépked be az ember. Kánikulai bringázás közben úszkálni egy keveset, maga a földi paradicsom! Csak az okozott némi csalódást, hogy későn (ha jól emlékszem, 10-kor) nyit a büfé, pedig jól esett volna egy kis belső hűtőzés is.
Ráckeve… Ha most jársz ott először, és csak átszaladsz rajta a túra kedvéért, ad annyit, hogy visszatérj még. Milyen békés a szerb templom kertje, ahol cseresznyéztünk is egy kicsit, a hajómalom pedig érdekes ipartörténeti látványosság, tudtommal a legközelebbi ilyen Gútán, Komáromtól északra látható.
A hajómalom.
Szigetbecsén az Életfa közelében indul a Tőzike-tanösvény (nem őzike, ez egy virág). Tavasszal jártam be, bringámat a kis híd melletti háznál hagyva, mert a mocsárerdőben bokán felül érő vízben gázolhattam. Különleges élmény, ha nem is fér bele a túrába, máskor pótolható.
Aztán újabb fénypont, a makádi Ezüstpart. Nincs benne semmi ezüstös, van viszont elnyúló füves vízpart, megint csak homokos fövennyel, sőt nagyon jó kocsmával a szomszédságban, amelynek árnyas asztalainál lehet pótolni a folyadékveszteséget. A tassi zsiliphez lemenni érdekes annak, mik még nem látta, de a környékén nagy építkezés zajlik, ennek megfelelő dúlással.
A zsilipet egyszer mindenkinek látnia kell!
Innen megint észak felé vezet az út, de már a sziget nyugati térfelén. A lórévi komp közelében a Zichy kápolna megint a történelmet idézi fel: az épp arra járó gróf Zichy Ödönnél kémkedésre utaló iratokat találtak Görgey Artúr katonái, a főrendet hadbíróság elé állították és tüstént fel is akasztották, ennek állít emléket a kis neogótikus épület.
Kevés ország mondhatja el, hogy egy hazaárulója emlékét (elárult hazájában) kápolna őrzi.
Tökölnél a Szent Anna kápolna versköltésre ihletett, közreadom:
Julcsa skype-olna,
Anna kápolna!
Írta Pupu (elnézést kérek)
Papírhajó… Briliáns ötlet, abszolút unikum, büszkén kéne mutogatni a Duna egy frekventált pontján, lehetőleg a Fővárosban, ehelyett gazos területen eszi meg lassan az enyészet. Kár érte, szívből kívánom sorsának méltóbbra fordulását!
Békés magányában pusztul. Kár érte!
Adótorony… A maga idejében mérnöki mesterműnek számított, többet is lehetne dicsekedni vele, örülök, hogy rámutat a túratervező. Ahányszor megpillantom, jeges borzongás fut végig a gerincemnél, mert eszembe jut, hogy bázisugró ismerősöm levetette magát a magasból – persze épségben landolt.
Csepelről már ejtettem szót, már csak a végpont van hátra, ahol őszinte meglepetésemre működött még a bicikli-közpumpa. Maradjon is így!
Ezek az én személyes észrevételeim voltak, kívánom mindenkinek, hogy találja meg saját élményeit, és bringázzon közben bő 140 kilométert. Egészségetekre!
Fotók: Kiss Csaba és a szerző
A teljesítménytúra útvonala az adatbázisunkban letölthető nyomvonallal: