Tervbe vettük, hogy bejárjuk a Bringás Vándor Tábor hivatalos útvonalait, hogy bemutathassuk nektek. A Bringás Vándor nyomán sorozatban a 6 útvonalról olvashattok 3 szerzőnk tollából. Reméljük kedvet kaptok bejárni, vagy csemetéiteket elküldeni egy táborba. Szerintünk megéri.

Az előző részben bejártuk Szentgotthárdtól Őriszentpéterig bejártuk a Vendvidék jellegzetes szórt falvait és kiterjedt erdeit egy fagyos későőszi délelőttön. Innen folytatjuk ma utunkat a Zalai-dombságon és a Vasi-hegyháton át egészen Oszkóig.

A fagyos délelőtt után határozottan jól esett a melengető napfény, miközben a Nagyrákosi Tájház és Kovácsműhely rendezett udvarában elfogyasztottuk szerény ebédünket. A kerékpártúrázásra már csak kompromisszumokkal alkalmas október végi nap délelőttje komolyan próbára tette tűrőképességünket, s talán most először sikerült egy kicsit viccesre venni a figurát:

 - Dia te tudod melyik szerben lehet a patika? – kérdeztem feleségemet és lelkes túratársamat, miközben épp azt tárgyaltuk, hogy az Őrségben jellegzetes, néhány tucat házból álló településrészeknek milyen találó nevet adtak őseink.

 - Fogalmam sincs – jött a válasz.

 - Hát Keserűszeren!

Persze ez csak egy vicc volt, az Őriszentpéteri gyógyszertár Városszerben található, de azért akadt egy-két hangzatos elnevezés errefelé (például Alszer, Siskaszer, Égésszer, Galambszer).

Ifjú vándoraink túraútvonalát követve Nagyrákos után másodízben letértünk Szatta felé, a vízválasztót megmászva már Zala megyében gurultunk a Kerka-völgyéig, majd újból északkeletre fordulva ismét nekivágtunk egy igazi vadregényes szakasznak. „Ott, ahol a madár sem jár” jutott eszembe, ahogy az alig 3-4 méter széles, igazi bringatúrázásra tervezett mellékúton kanyarogtunk a hatalmas fenyvesekben, bükkösökben. S – míg nyáron valószínűleg nagyon élt volna az erdő – most tényleg igaz volt minden: egy áldott lélekkel sem találkoztunk egészen Csödéig.

Újból átkeltünk a mai napon már sokat látott Zala-folyó hídján. Felsőjánosfától csak pár kilométert kellett megtennünk a forgalmasabb főúton. Szép nagy tábla jelezte a Zalalövő határában található Borostyán-tavat, melynek látványát a völgyzáró gátra feltekerve tudtuk befogadni. Most horgászok népesítették be a 35 hektáros tó partjait, de már többször jártam itt nyáron is, így tudom, hogy olyan jó adottságokkal rendelkező szépen karbantartott strandja van, melyet néhány balatoni település is megirigyelhet.

A csobbanás persze most elmaradt, helyette száguldottunk tovább vissza Vas megyébe az Őrség keleti, számos apró csodát rejtő vidéke felé. Az első ilyen varázslatos hely számomra a Hegyhátszentjakab mellett található Vadása-tó. Szombathelyi gyermekként többször volt alkalmam táborozni a környéken, így számos gyermekkori emlékem kötődik ide, így erős nosztalgiával a szívemben érkeztem meg most is ide. A tó keleti partján kiépült strand igazi konkurenciája a szomszédos Borostyán-tónak, s bár a Vadása vízfelülete és vízmélysége jóval kisebb, szerintem ugyanazt az élményt kínálja. S másik előnye, hogy itt a nyári főszezon kellős közepén sem kell megküzdenünk az árnyékos pihenő és a tágas labdázóhelyekért.

Az Őrség legrégebbi és legikonikusabb tava a Vadása-tó. Az elnevezés onnan ered, hogy a környéken sok róka élt, lyukakat ástak a patak mentén így lett a patak neve vad-ásta, vad által ásva, vagyis Vadása. Tiszta vizét 12 forrás táplálja. A 200 méter széles, 350 méter hosszú tó a nyári hónapokban a kirándulók kedvelt helye. A Vadása-tó két tóból áll: míg a nagyobb, régebbi tó strandként üzemel, addig a kisebb, újabb tó vadregényes, sűrű erdő közepén fekszik, vízéből tuskók állnak ki.

Meg sem tudom számolni gyermekként hány alkalommal jártam itt. Megannyi emlékezetes pillanat köt ide. Ma is emlékeszem a sajtos-tejfölös lángos ízére, az éjszakába nyúló nagy baráti beszélgetések hangulatára, a tiltott éjszakai fürdések izgalmára, s arra, hogy milyen érzés volt egy, akkor még hosszúnak számító, tikkasztó nyári bringatúra után belecsobbanni a tó kellemesen selymes vizébe. Az itt szerzett élmények meghatározták serdülőkoromat, s segítettek olyan emberré válnom, akit ma is ismernek.

Szívem szerint hosszan üldögéltem volna még egyik kedvenc tavam partján, ám vészesen fogyott az időnk, közeledett a naplemente, s még hosszú út állt előttünk. Nyeregbe pattantunk ismét, s a közeli Szőce falu felé vettük az irányt. Nem egyszer jártam már itt, de gyermekkoromban a falu legnagyobb nevezetességéről még semmit nem lehetett tudni. Nem véletlen ez, hiszen az Őrségi Nemzeti Park mind közül a legfiatalabb, 2002-ben alapították. Ekkor épült ki az a Lápok Háza, s a láprét felett 900 méter hosszan vezető pallósor. Kerékpárjainkat hátrahagyva mi is testközelből tapasztalhattuk meg a rét páratlan növényvilágát a bágyadt, késő délutáni napfényben.

Ilyenkor késő ősszel már száraz, illatoktól mentes volt a lápvidék, csak itt-ott láttunk egy kevéske fekete színű vizet a fűfélék szára alatt. A tavaszi olvadás és esőzések után viszont egészen más kép tárult volna elénk. Több alkalommal jártam korábban a székelyföldi Szent Anna tó ikervulkánjában, melynek egyik kráterében a Mohos-tőzegláp található. Egy ottani vezető mondja, hogy egy ilyen láptúrán érdemes kalapot viselni, mert ha valaki lelép a pallóról legalább pontosan látható, hol nyelte el a mocsár. Nos ez tavasszal és nyáron Szőcén is megfontolandó.

Az Őrségi Nemzeti Park egyik legjelentősebb és leghíresebb fokozottan védett része a Szőcei láprét és patakvölgy. A Szőce-patak és az azt kísérő rétek, kaszálók különleges természeti értéke az évszázados hagyományos paraszti gazdálkodásnak (kaszálásra alapozott szarvasmarhatartás) köszönhetően maradt fenn. A szőcei tőzegmohás neve ma már fogalom a botanikusok körében. Ezt a különleges, ma már fokozottan védett patakvölgyet sokáig csak a helyi lakosság ismerte. Anélkül, hogy sejtették volna, milyen természeti értékeket hordoz a völgy, jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ezek máig megmaradtak. Az egykor nagyobb vízhozamú patak és a dombok alján fakadó több mint kétszáz forrás által átitatott völgyet a helyiek „szélesvíz”-nek nevezik. Az „aranymoha” (tőzegmoha) az idősek elbeszélése szerint 30 évvel ezelőtt magas párnákat alkotott, és nagyobb számban fordult elő.

A tőzegláp után még volt egy rövidke földutas szakasz, majd újra aszfalton haladtunk végeláthatatlan erdőségeken át. Az Őrség keleti peremvidékeinek érdekessége, hogy itt már nincsenek akkora dombok, mint nyugaton a Vendvidéken, mégis itt alakultak ki a legnagyobb összefüggő erdőségek. 10 kilométer után nyílt ki újból a táj, megérkeztünk Nádasdra. Innen már a Vasi-hegyhát lankáin haladtunk tovább északkeletre, Vasvár irányába. Délután 4 óra körül jár az idő, alig másfél óránk maradt a naplementéig, s még 45 kilométer dombos terep vár ránk.

A látnivalókban, s emiatt megállókban bővelkedő szakasz egy időre véget ért. A terep hullámzása is egyre szelídebb, így jó tempóban haladtunk keresztül Szarvaskend és Döbörhegy apró településein, majd egy hosszú egyenes vége már Gersekaráton talált minket. Kevesen tudják, hogy a falu mellett található Olimpia-tavat egykori vasi származású kalapácsvető világbajnokunk, Gécsek Tibor nevezte el, ám ez rossz ómennek bizonyult, mert az olimpiai aranyat sajnos soha ne sikerült megnyernie. Viszont szuper strand és horgászhely, s a jet skisek helyi paradicsoma.

A faluba visszakapaszkodva már csak egy domb várt ránk az egykori megyeszékhelyig, a dombok árnyékában megbújó, ma már inkább kisvárosias jellegű Vasvárig. Szombathely közelsége miatt sok személyes kapcsolat, barátság köt engem ide, így olyan érzésem volt, mintha hazaérkeztem volna. A város útjai valójában egy hatalmas dombrendszert alkotnak, így a helyi bringások szinte mindig egy-egyben vagy satufékkel közlekednek. Ha nem bukott volna le a nap az imént a távoli Kőszegi-hegység vonulatai mögé valószínű mi is kimelegedtünk volna, hiszen Oszkó-felé haladtunk tovább a dombhát tetején.

A 4000 fős vasi kisváros hét dombra épült, akárcsak Róma. Egykor Vas megye székhelye volt, ám a törökök megjelenésével egyidejűleg kitalálták az akkori illetékesek, hogy Vasvár nem túl biztonságos, így 1578-ban egy országgyűlési határozattal a megyeszékhelyet Szombathelyre telepítették át. Ideiglenes intézkedésnek szánták, de a visszaköltözés azóta is várat magára. A megye neve mindenesetre őrzi a régi szép időket. Ha az ember egy szép napsütéses délelőtt sétálgat a városban, az motoszkál a fejében, hogy nem lehet véletlen, hogy Vasvár a névadója Vas megyének, ugyanis a településen tapinthatóan összesűrűsödnek a megye jellegzetességei: kicsi, de takaros házak, gondozott környezet, kissé zárkózott, de barátságos emberek, zöldellő domboldal, vallási háttér és vállalható infrastruktúra.

Az egyre növekvő szürkületben a Hegyhát apró erdőségei komoly rengetegnek tűntek. Ahogy szinte az egész túrán, autóval itt is csak ritkán találkoztunk, csupán apró kerékpáros lámpáinkkal próbáltunk lyukat ütni az egyre inkább ránk telepedő sötétségen. Szerencsére nem sokára a kaptató lejtőbe ment át, kereszteztük a Szombathely-Nagykanizsa vasútvonalat, s a távolban egy hatalmas mező túloldalán, a következő domb oldalában már felsejlettek Oszkó fényei.

Mire elértük az apró falucskát, már teljes sötétség támadt, így a jellegzetes Hegypásztor pincéinek látványát már nem tudtuk teljes mértékben befogadni. Ahogy ilyenkor jellemző, a tágas réten nem sokkal a naplemente után hűvös párafelhő képződött, mely hamarosan makacs köddé állt össze, így – szem előtt tartva kellemetlen hajnali tekerős élményeinket – rohamtempóban indultunk neki a túra végcéljához, az innen kilenc kilométerre található pácsonyi vasútállomás épületéhez.

A majdnem kétszáz kilométeres nap után megváltás volt beszállni a GYSEV igényes, fűtött villamos motorvonatába. Ahogy fogytak a kilométerek a hazafelé vezető hosszú úton, újra felemlegettem gyermekkorom – Őrséghez köthető – szép emlékeit. Nosztalgiára most csak egyetlen nap jutott, de jó volt egy napra újra végigtekerni azokon a lankákon, melyeken megtanultam és megszerettem túra kerékpározni.

Bringás vándortábor
A vándortáborok lehetőséget kínálnak a gyermekeknek, hogy tartalmasan töltsék el a nyári szünidejüket, élményeket szerezzenek, illetve megismerjék hazánk élővilágát.

További információk a BringásVándor weboldalán.