Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Hogyan kerüljük meg a Balatont kezdőként?
Tanácsok kezdő túrakerékpárosoknak.
Vár Palócföld! 4/4
  Várnak a Mátra ösvényei.
Vár Palócföld! 4/3
  A Cserhátban jártunk.
Vár Palócföld! 4/1
 Szeretnél teljesen feltáratlan vidéket megismerni, itt a szomszédban?
Látni és látszani. Nappal is!
  Az hogy te látsz, nem jelenti azt, hogy téged is látnak.
prev
next

 ejjel nappal korzika 06 10

 A Püspök sziklát sem találtuk meg, de a püspök-falatja sziklát felismerni véltük.

5. nap 2019.06.07. Péntek (94 km, 1.396 m szint)

Számomra - a szokásoknak megfelelően – nyugodtan telt az éjszaka. Jól aludtam, pihenten ébredtem, majd egy kis vergődés után, kimentem szemügyre venni az éjszakánk helyszínét. Az igaz, hogy este már láttam, de inkább félhomály volt, mint világos, reggel viszont a verőfényes, napfényben fürdő táj összehasonlíthatatlanul több élményt nyújtott, mint az esti.

ejjel nappal korzika 06 01

9:30 óra körül hagytuk el Argentella tengerpartját, igaz előtte még fel kellett tolni a gépeket a meredek sziklás csapáson, hogy elérjük aszfaltot, és megkezdhessük a túra – talán – leglátványosabb napjának teljesítését. Vajon mik voltak a tervek? Cobranco elképzelése szerint átmásszuk a Parmarella (408 m) hágót, megkerülünk néhány – a tengerbe benyúló félszigetet, tátjuk a szánkat az ütős látvány miatt, majd a délután folyamán el kell érnünk Porto-t, ahol a csomagok elrejtése után, csupasz bringás esti program vár ránk.

Indulás után érzékeltük igazán, hogy a levegő áll, és fülledt. Püffedt időre van kilátás, bár felhő nem volt az égen, de a nap szűrt fénye, agyzsibbasztóan melegít. Bemelegítésként felmásztunk azon a 20-30 m szintet tartogató emelkedőn, amit már este is teljesítettünk, de akkor visszagurultunk a partra a szállás miatt. Az út utána is emelkedett egy kicsit, 50-60 m-rel a tenger szintje felett kanyargott. A forgalom nem volt értelmezhető, de azért sikerült elkapni egy NKM rendszámú magyar autót, igaz csak szemmel, ami az első volt a túránk során.

ejjel nappal korzika 06 02

Néhány km után már láttuk az eredeti tervek szerint, este elérni kívánt települést Galeria-t a szemközti öböl túloldalán. Meg is állapította Cobranco, hogy ezt megcsíphettük volna este, ha tudjuk, milyen messze van. Az öbölnek hosszú széles, látványos, homokos strandja van. Fentről szemlélve, máris fürdésre csábított, de az elmaradásunk miatt erről a programról szó sem lehetett.

Először azt hittük, hogy Galeria-ba be kell majd mennünk és a szemben lévő gerincet fogjuk onnan átmászni, de aztán kiderült, nem arra megyünk. Az út balra elfordult, és a tengerbe torkolló Fangu folyó, jobb partján, folyásán felfelé haladva elkerültük a városkát és a torkolat előtti nagy lápos területet. Ezután egy hídon átkeltünk a kiszáradt folyón és balra, a hágó felé kanyarodtunk, nem jobbra a település felé. Ezzel kezdetét is vette a hágómászás a D81-es úton. Ahogy haladtunk előre, a tenger egyre inkább a homályba veszett a hátunk mögött, az egyre magasabb dombokat sűrű növényzet fedte, ami éles ellenpontja volt az imént látott száraz medernek.

Egy nagy, benyúló, mély, kanyon-völgy megkerülése közben megálltunk. Éppen a nagy visszafordító kanyarban, mert ott volt elegendő hely, és ami nagyon szükséges, árnyék. Ez utóbbi nagyon fontos volt, mert agyvíz-forraló idő kezdett lenni, ahogy egyre beljebb hatoltunk a szárazföld belsejébe. Amint ott álltunk, több csapatban is bringások mentek felfelé, mintha valami szervezett túra résztvevői lettek volna. Voltak csomagosok is, de kisebbségben, a java csapat, csupasz gépekkel „csapatta”.

Kaja után haladtunk tovább felfelé, - ahol lehetett - kerestük az árnyékot, de nem sok siker termett e téren. Viszont a motorosokat kereső játékban, eredményesek voltunk, sajnos. Félúton - egy murvás parkolóban - megálltunk pihenni, nézelődni, ahonnan szépen lehetett látni az utat a tengertől elválasztó nagy sziklás hegy részleteit. A hágóutat a hosszú egyenesek és az azokat összekötő kanyarok jellemezték. Emiatt egy kicsit unalmas.

ejjel nappal korzika 06 03

Valamikor 12:20-kor értük el a hágót, ahol matricákkal teleragasztott hágótábla várt. Mintha a magas Alpokban lettünk volna, pedig csak 408 m magasról tekintettünk le a mélykék tengerre. A ragasztást mi sem hagytuk ki, sőt a hágótábla melletti nagy ismertető tábla szemrevételezését sem, aminek az volt az érdekessége, hogy öklömnyi – lőtt – lyukak éktelenítették.

ejjel nappal korzika 06 04

Cobranco szerint a korzikaiak visszamaradt sportja a lövöldözés, amit én úgy helyesbítenék, hogy a visszamaradt korzikaiak sportja a lövöldözés. (Ez onnan jutott eszembe, hogy középiskolás koromban a tanár nem azt mondta egy szertelenkedő diáknak, hogy „olcsó játék hülye gyerekeknek”, ami akkor egy bevett szólás volt, hanem azt: „olcsó gyerek hülye játéka”).

A tenger partján kirajzolódott Korzika egyetlen olyan települése, amit csak a tenger felől lehetett megközelíteni, közúton nem. Ez pedig Girolata. Tőle jobbra (É-ra) húzódik a vörös Scandola félsziget, aminek sziklái a párás idő ellenére is nagyon élénk színekben pompáztak,a lábainál hullámzó mélykék tengerrel együtt.

A nézelődés után már dél-Korzika területén haladtunk tovább Porto felé. Az út a tagolt hegyek oldalában vezetett. Nem voltak fák, bokrok, amik a kilátást korlátozták volna. Kis lejtés mellett gurultunk 20-25-tel, és közben messze el lehetett látni.

Nagy völgyeket kerültünk meg. Minden tökéletes lett volna, ha az út minősége egy kicsit jobb lett volna. Egy ilyen nagy völgy-kerülés csúcspontján néhány fa alatt állt egy fehér furgon, meg sok bringás. Én tova suhantam, de láttam Cobrancot megállni. Emiatt én is lefékeztem, de nem mentem vissza, csak vártam. Mint később kiderült Cobranco tudta, hogy van ott egy iható forrás. Akkor mondta, hogy ezek a kerekesek szervezett túrán vesznek részt, a fehér furgon volt a kísérő.

A megbeszélés után haladtunk tovább, amikor elkapott a gépszíj. Történt ugyanis, hogy a bringás banda is elindult és utolért egy anti-kerékpáros, egy villanybringával. Az illető a sarkával „nyomta” a pedált , nagyon komikus volt látni a mozgását. Ezen a részen nem emelkedett, nem lejtett, az ember jött, én meg gyorsítottam. Cobranco a videóval volt elfoglalva, gondoltam, hogy sportolok egy kicsit aztán majd megvárom.

A tükörből szemmel tartottam, ha jött egy kis 1 %-os lejtő, akkor megnyomtam, hiszen neki csak 25-ig segít a motor, utána nem nagyon bír már saját erőből gyorsabban haladni, így magam mögött tartottam. Aztán, ahogy emelkedni kezdett az út, (1-2 %) úgy lassultam, és jött közelebb a villamos, de nem hagytam magam, jót küzdöttem és nem is tudott megelőzni, csak amikor néhány km-rel odébb megálltam bevárni Cobrancot.

ejjel nappal korzika 06 05

Ő mit sem tudott a mini versenyemről, csak amikor befutott, akkor beszéltünk róla. Közben dörögni és nagy cseppekben – ritkásan – hullani kezdett az eső. Gyorsan indultunk is tovább és bíztunk benne, el fog kerülni az égi áldás. Szerencsére az esőt megelőztük, vagy csak a felhőnek nem volt ingerenciája lejönni a tengerhez. Mindegy is, a lényeg, hogy nem az esőtől lettünk vizesek, hanem az izzadtságtól, amikor megérkeztünk a következő mini hágóra Bocca di Santa Croce (260 m). Innen már látni lehetett Porto tengerpartját és a Capu Rossu félsziget körvonalait is.

Még kb. egy órán át kanyarogtunk, mentünk le-fel, megint le, amíg az összes kinyúló félszigetet, és völgyet megkerültük. Közben néhány kisebb településen áthaladtunk és Cobranco elmondta, hogy itt bizony bortermeléssel foglalkoznak. Én el nem tudtam képzelni hol, hiszen tőkéknek híre hamva sem volt. Partinello településen még hozzátette, hogy kidolgoztak valamilyen különleges módszert a bortermelésre. A végét nem hallottam az okfejtésnek, emiatt kiegészítettem magamban: valószínűleg ők lehettek a Soltvadkert környéki tablettás-bor ihletői.

Több helyen is megálltunk nézelődni. Kerékpárral ezt könnyű megtenni, nem akadályoztuk a többi közlekedőt. A peremúton, egy nagy kanyarban, ahol kiépített kiállóhely is volt, hosszabban időztünk, volt lötty-teszt, találós kérdés, és még a tájat is jó meg tudtuk nézni. Azt a részét is, ahova majd a délutáni csupasz bringás vezet. A célterületet még titkolom kicsit.

ejjel nappal korzika 06 06

Végre 3 óra felé feltűnt Porto-i öböl, a széles, hosszú, szürke, homokos strandjával, ami érdekes képet mutatott annak fényében, hogy körben mindenhol vörös sziklák éktelenkedtek. Nyilván Porto folyója a Porto hordta ide a „színtelen” homokot a távolabbi nem vörös hegyekből.

A „plázst” megfigyeltük, mert az volt a terv, hogy az éjszakát ott töltjük majd, amire teljesen alkalmasnak tűnt. A városkáig még egy kiadósat gurultunk és a túloldali – többször emlegetett félszigetet is szemügyre vettük.

Mikor beértünk a lakott területre meg kellett keresnünk az Olive kempinget, ami furcsa lehet az olvasónak, hiszen most írtam, a parton – „ingyé” - szeretnénk éjszakázni. Na, hát erre is van magyarázat, Cobranco még itthon letárgyalta egy –, az itteni viszonyokat ismerő – emberrel, hogy a nevezett kempingben magyar a pincér, és a szakács is. Őket akartuk megkeresni és megkérni őket, hogy a csomagjainkat náluk hagyhassuk. Még telefonszáma is volt Cobranconak, hogy könnyen kapcsolatba kerülhessünk hazánk fiaival. A számot –, hogy biztosan ne keveredjen el – felírta a térképre, igen – jól emlékszel, - arra, ami az autó csomagtartójában vár minket. (Vajon miért nem a telefonjába írta be?) Na, mindegy.

A kemping nevét ismertük, és viszonylag hamar meg is találtuk. A recepción közölték, tényleg itt dolgoznak a fiúk, de mivel még nincs szezon, csak estére jönnek be. Jól meg lettünk lőve, ha nem is mi, de a terv igen. Az esti bringás programról nem akartunk lemondani – én meg nemsokára el fogom mondani végre mi is volt az – ezért hosszú tanakodás után befizettünk a kempingbe. Mintegy 23,4 birodalmi rúpiát, akarom mondani Eurót. Cobranco szívta a fogát, mondván: megint a semmiért fizetünk.

A közjátékok után felhágtunk a 15 % meredek úton – mert a kemping a hegyoldalba épült -, leálltunk egy vízszintes területen és Cobranco elment felderíteni. Én kerestem a kis színes térkép alapján – amit kaptunk – egy félreeső lyukban sátor-helyet. Nem volt nehéz, kevés lakót kellett kerülgetni. Közben Cobranco is előkerült és vigyorogva újságolta, hogy van ingyenes wellness részleg is, állítsunk sátrat, aztán irány az élmény.

ejjel nappal korzika 06 07

Na, most jött el a pillanat, amikor fellebbentem a fátylat a délutáni programról, miért is érünk rá 15:45-kor fürödni, ahelyett, hogy mennék tekerni. A program, a naplemente megnézése. Felmerülhet a kérdés, minek ehhez kerékpár, elég két, vagy akár egy szem is. Na, igen-igen, de ezen a környéken van a világ harmadik legszebb naplemente néző helyszíne.

Ehhez azonban a Capu Rossu félsziget végéig kell eljutni, majd még kb. egy óra gyaloglás és máris 300 m-rel a tenger fölé magasodó hegyen vagyunk, ahonnan körpanoráma adja a fő látványosságot. Főleg a vörös fénybe burkolódzó szárazföld látványa a nagy durranás.

Emiatt értünk rá nagyon, a naplemente valamikor 21 óra előtt volt várható. A bringás szakasz 1,5-2 óra felfelé (sok nézelődéssel), 1 óra gyaloglás. Így fél hat körüli indulást rendben lévőnek gondoltuk. A tervek szerint majdnem 500 m magasságig kell mennünk, közben érintjük a félsziget egyetlen települését Piana-t, majd onnan még kb. 5-6 km, de az már nagyrészt lejtő, majd következne a gyalogtúra a NY-i csücsökbe.

Vissza a fürdéshez: A medence nem a szokványos csempés téglatest alakú valami volt, hanem több szinten elhelyezett – babapiskótába oltott amőba alakú - medence komplexum, dögönnyel, zacsi-emelgető bugyborgóval.

Nekem ez nem újdonság, évente 2-3, hétvégére ütemezett wellness után, de Cobranco úgy vetette magát a habokba, mint a gyerek, aki először lát strandot. A kamerával minden kis zugba benézett, magyarázott fennhangon, így sikerült magunkra vonni a többi – kb. tíz – vendég figyelmét. Amikor ezt felvetettem, azzal zárta le a kérdést: „ki nem sz@rja le”.

Itt eltöltöttünk egy jó ¾ órát, majd elindultunk vissza a sátorhoz, illetve csak én. Cobranco szétnézett a medence melletti étteremben, illetve a mellette lévő bárban. Mivel az étterem még zárva volt. Szóba elegyedett a pultossal (bár ne tette volna) és mikor a sátorhoz visszaért, akkor láttam rajta, hogy valami nem stimmel. A helyi ember azt mondta, hogy az étteremben csak 9-ig van konyha, ami nekünk nem lesz jó, mert 10 előtt nem érünk vissza. Emiatt az eltervezett vacsora helyett éh-kopp lesz a részünk.

Az indulás előtt a recepción elkértük a séf – Feri – telefonszámát. Próbáltam többször hívni, nem vette fel, sms-t is küldtem, semmi válasz. Azt akartuk megbeszélni, hogy ha lehetséges várjon meg minket. Nem túl jó előjelekkel 17:30 körül indultunk el. Két, egymást ütő programunk is volt, amiből a kaja kútba esni látszott, a szép kilátásos elé, meg bevonultak a felhők.

ejjel nappal korzika 06 08

Cobranco olyan feszült lett, hogy semmi sem akar sikerülni a hosszú előkészítő munkával megtervezett túrából, hogy nem is lehetett vele kommunikálni. Először próbáltam „humorizélni”, de nem volt vevő rá, - bedurcizott. Hagytam, gondoltam majd csak megnyugszik. Magamban azért egy kicsit mosolyogtam, mert én is így nézhetek ki, amikor valami megváltoztathatatlan miatt mérgelődök otthon. (Ilyen, amikor már keddenként tervezni szoktam a hétvégi tekeréseket. Beleélem magam, majd hétvégén a jósolt jó idő ellenére ömlik az eső.)

Cobranco méregből tekert. Jól haladtunk felfelé a 6-7 %-os emelkedőn, de kilátás csak néha-néha adódott, olyan sűrű erdőben haladtunk. Amikor mégis sikerült kisandítani, akkor fantasztikus látványt nyújtott a Porto-i öböl, Észak felé, a nap első részében érintett félszigetek, öblök látszódtak. Sajnos kezdett homály kialakulni a nap elé beúszó vékony felhő miatt.

Cobranco ettől még frusztráltabb lett. A nem pont irodalmi stílusban megfogalmazott mondandóját fedje jótékony homály, és álljon itt a lektorált verzió: „Nem elég hogy nem eszünk, de még a látványosságot is el fogjuk mulasztani”.

Valahol 400 m magasságban megálltunk és megcsodáltuk a „kutyafej sziklát” és már mentünk is tovább. A környék híres még az erózió által formált gránit szikláiról, amelyek formáit az emberi képzelet élettel töltött meg. Így keletkeztek pl. kutyafej, elefánt, püspök, teknős, sas, erőd, szerelmespár - és így tovább – nevű alakzatok.

Az út emelkedése jelentősen szelídült és kisvártatva kinyílt a táj. Eltűntek a kilátást zavaró fák, bokrok. Baloldalról függőleges vörös sziklák néztek le ránk, jobb oldalról mély szakadékba és a tengerre néztünk le.

ejjel nappal korzika 06 09

Nem sokára elértük a Kék szikla kávézót, ami azért furcsa, mert kék színt csak akkor véltem felfedezni, amikor egy kék Dacia jött szemből. Valószínűleg csak hit kérdése, hogy valaki kéknek gondolja, vagy a kritikai érzék teljes hiányának. Én vörösnek láttam, igaz nem a nevének, hanem a saját szememnek hittem.

Szerencsére – az előzetes információkkal ellentétben – a forgalom mérsékelt maradt, nem zavart a látvány befogadásában. Menet közben is, meg-megállás után is forgattuk a fejünket. Szinte nem lehetett befogadni a sok ingert, a sok érdekes színt, formát. Néhány km-en keresztül tippelgettük, vajon melyik szikla mire hasonlít. Összességében csak kettőt, hármat ismertünk fel, ezek az elefánt, és a szerelmespár voltak. Nem volt könnyű dolgunk, mert nem volt megjelölve, hogy „ez a szikla valami, csak fel kell ismerned”, hanem a nagy forma-kavalkádban próbáltunk mindbe bele látni valamit.

ejjel nappal korzika 06 10

A Püspök sziklát sem találtuk meg, de a püspök-falatja sziklát felismerni véltük.

Ezen a részen már Cobranco is enyhülni látszott. Nyilván a szép látvány miatt. Feri eddig nem hívott vissza, így teljesen elúszni látszott a vacsora. Pianába 19:30-ra értünk, és próbáltuk megérteni, hogyan lehet ez a település Franciaország „lexebb„ települése. Nekem ezt a misztériumot nem sikerült megfejteni, tényleg jól nézett ki, de erős túlzásnak éreztem.

A falu központjában letértünk a főútról (D81) jobbra a D824-es panorámaútra. Innen már elég jó lett a kilátás a porto-i öbölre és a délutáni falvakra, ahol Cobranco a borcsinálásról beszélt. Amikor eljutottunk a Capu Rossu keskenyedő végébe, ahol már nem csak Északra, hanem Dél felé is láttuk a tengert. Brutál erős szél kerekedett. Nagyon kellett a kormányba kapaszkodni. Hol lefelé vágtáztunk, hol 10 %-on kapaszkodtunk, és ezek váltakoztak, bár összességében lefelé vezetett az út.

278 m-en megtaláltuk a gyalogtúra kijáratot, ahol egy elhagyatottnak látszó étterem is éktelenkedett. A tervek szerint itt kellett volna hagyni a gépeket, de nem működött a műintézmény. Leültünk a kihalt étterem teraszán és összegeztük a körülmények összjátékát. A brainstorming eredménye az lett, hogy kihagyjuk a gyalogos részt, - amiben van 300 m szint a sziklákon billegve - és elindulunk vissza, hátha elérjük még a halvacsorát. Azért még néhány percig fájó szívvel néztük a kilátó tornyot a párás távolban…

Belevágtunk a visszavonulás hadműveletbe. Piana-tól a gurulás fantasztikus lett, elsősorban nem a sebesség élménye miatt, hanem sokkal inkább a hátunk mögül jövő, vörös fény tette csodássá az előttünk lévő sziklákat.

ejjel nappal korzika 06 11

Hosszan kanyarogtunk az egyre sötétedő mesevilágban. Amennyire a sebesség engedte nézelődtem is, érdekesebb látvány miatt párszor csak megálltunk, hiába siettünk az étterembe. A napocska 20:30 körül elbújt a paplanja alá, de szerencsére az nem volt nagyon vastag. Talán igazolja a döntésünk helyességét, hogy a kilátó pontról nem láttunk volna sok részletet, mert a légkör nagyon párás volt, a nap elé egyre másra bóklásztak be felhők.

A Porto-hoz közeli részen sajnos már elég kevés volt a fény, de 21:15-re szerencsésen leértünk. A nagy rohanás után és már csak az volt a kérdés, lesz-e valaki az étteremben, aki készít nekünk vacsorát? A válasz IGEN.

Az étterem ugyan vendégek tekintetében kihalt volt, de a pincér srác és a séf a helyén volt. Megbeszéltük mit szeretnénk enni - tengeri sügért (Loup) -, majd a bringákat letettük és már mentünk is vissza. Nagy sört is rendeltünk, és előitalnak Cap Corse-t, ami speciális borpárlat – vermutnak fordítottunk - helyi fűszernövénnyel és narancs karikákkal, jéghidegen tálalva. Amikor meghallottam, hogy 15 % alkohol tartalma van, akkor kissé megrettentem, vajon oda fogok-e találni a sátorhoz, ha még a sört is megiszom? Rövid várakozás után jött a haltál (amit egy magyar étterem angol nyelvű étlapján „dead bowl”-ként láttam).

ejjel nappal korzika 06 12

Nem is haltál jött, hanem egy művész által készített műremek, ami a későbbi beszélgetése alapján nem lehetett véletlen. Feri francia nyelvterületen séfként dolgozott már 15 éve, főzött a kontinensen, Michelin csillagos étteremben is, és 2020-tól Japánba megy, egy elnyert munkára.

Na, de vissza a tálra! A halon kívül volt rajta még párolt zöldség, articsókás, fehérboros tejszínes szósz, rozmaringos újkrumpli, thai rizs. Sőt kaptunk még egy nagy saláta tálat is. A haltál nemcsak pazarul nézett ki, de az ízlelőbimbók is hozsannázva skandálták a séf nevét.

Feri mesélte, hogy Ő szerzi be az alapanyagokat. A halat a helyi halászoktól, akik mimóza lelkek, ha véletlenül nem veszi meg tőlük a portékát, akkor megsértődnek és legközelebb nem akarják neki eladni csak drágábban.

Elpusztítottuk a teljes mennyiséget, közben a fiúk odajöttek és hosszan elbeszélgettünk, tehát nem csak a gasztronómiai ismereteinket bővítettük, de az emberi kapcsolatokat is ápoltuk.

Innen is köszönjük FIÚK, nagyszerű este volt.

A jó zárásnak köszönhetően Cobranco is kilábalt a délutáni gödörből és emelkedett hangulatban indultunk a sátor felé 23:20 körül. Még ott is – fennhangon – tárgyaltuk az eseményeket, mígnem a szomszéd át nem szólt, hogy „kuss legyen”. Na, nem ezekkel a szavakkal mondhatta, de a hanghordozásból világos lett: éjfélkor már aludni kellene, nem pofázni. Mi megfogadtuk a tanácsot és próbáltunk a következő nap erőpróbájára nem gondolva aludni.

Ezen a napon megint fantasztikus látványokban volt részünk, és nem, csak az út, hanem az érzelmek is hullám vasutaztak. Szerencsére az érzelmek nem a tenger szintjén fejezték be a napot...