Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

Képriport a Naprendszer túráról
  Avagy a sülysápi karika.
 Kerékpárlánc waxolása 2. rész
  A waxolás folyamata, és amiket kipróbáltunk
A hónap megyéje: Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
  Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kerékpártúra ajánló.
Bringás filmek
Évek óta gyűjtögetjük a kerékpáros filmeket itt a legfrissebb lista.
prev
next

kerekparut

Most 4,5 kilométer hosszú, makadám burkolatú kerékpárút épül.

Év végére elkészül a Győr-Balaton kerékpárút első szakasza, jövőre pedig a tervek szerint átadják a teljes úthálózatot - jelentette be szerdai, gyulafirátóti sajtótájékoztatóján az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos.

Révész Máriusz elmondta, hogy megkezdődtek a munkálatok a Gyulafirátót és Eplény közti szakaszon. A 4,5 kilométer hosszú, makadám burkolatú kerékpárút, amelyet a Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. (VERGA) 40 millió forintos saját forrásából és 80 millió forint kormányzati támogatásból finanszíroznak, év égére elkészül.

Hozzátette: a teljes úthálózat, amely Győrt és a Balatont köti majd össze, jövő év végére készülhet el, 1 milliárd forintból.

Révész Máriusz elmondta azt is, hogy folyamatosan épül majd a kerékpárút egészen Zircig, így a Veszprém és Zirc közötti szakasz már jövőre használható lesz, hozzátéve, hogy a Győrt Balatonfüreddel összekötő kerékpárút a tervek szerint jövőre, de legkésőbb 2021-re készülhet el.

A következő években mintegy 150 milliárd forintot fordítanak kerékpárutak építésére, támogatva az aktív turizmus erősödését - fűzte hozzá.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere arról beszélt, hogy a városon belül 18 kilométernyi kerékpárutat építettek, 40 kilométernyi, a városhatárt átszelő kerékpárút építése, előkészítése pedig zajlik.

Forrás: MTI