Kérjük támogasd azzal az oldalt, hogy a reklámblokkolókat kikapcsolod. Köszönjük!

tdh 2019 1szakasz 002

Belletti ünnepelt és élre állt az esztergomi Bazilikánál.

A tegnapi események röviden:
A címvédő Manuel Belletti nyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpárverseny első szakaszát szerdán, ezzel az összetett első helyét is átvette a siófoki prológón győztes cseh Jan Bartától.

Kicsit bővebben:

Velencéről, a Korzó elől rajtolt tegnap a 40. Tour de Hongrie első szakasza. A versenyzőkre hosszú nap, 194 kilométeres táv teljesítése várt. A mezőny a Velencei-tavat megkerülve észak felé indult, s kétszer megmászva a Pilisi Parkerdő népszerű emelkedőjét, végül Esztergomban, a Bazilika előtt ért célba.

tdh 2019 1szakasz 002

A rajt után közvetlenül három versenyző szökött el: Lovassy Krisztián (magyar válogatott), Rózsa Balázs (Differdange-Geba) és a szlovén Jon Bozic (Adria Mobil). A hármasnak a 32 fokos melegben 9 perces előnyt sikerült elérniük. Mintegy 140 kilométert szökött együtt, csak az első dobogókői hegymászás után érte utol őket a mezőny.

Akkor azonban az Androni Giocattoli-Sidermec piros mezes „vonata“ az élre állt, és erőtől duzzadó tekeréssel repítették sprinterüket, a Magyar Körverseny címvédőjét, az 1-es rajtszámot viselő Manuel Bellettit a célvonal felé.

A Bazilika előtti emelkedőn, a Várhegyen több százan figyelték a befutót, amelyre együtt érkezett az Androni Giocattoli-Sidermec vezette boly. A címvédő olasz megnyerte a sprintet. Másodikként a francia Hugo Hofstetter, harmadikként pedig Rajovic zárt, a legjobb magyar versenyző Valter Attila pedig hatodik helyen ért célba.

A nap néhány érdekessége:

  • A velencei rajt előtt néhány órával még az utat javították.
  • A Két-bükkfa-nyeregnél fantasztikus hangulat és mintegy ezer szurkoló várta a megrostálódott mezőnyt
  • A nap legjobb magyar versenyzője -Valter Attila - aki épp szerdán ünnepelte 21. születésnapját. A befutását követően egy tortát vett át a rendezőktől a szurkolók vastapsa közepette

A verseny után Beletti az alábbiakat nyilatkozta:

„Nagyon boldog vagyok, hogy megnyertem ezt a futamot, mert éppen így szerettem volna teljesíteni az első napon. A hosszú szökés miatt nem aggódtunk, egy másik csapattal együttműködve ledolgoztuk a hátrányt, a csapattársaim nagyon jól dolgoztak, ezért hálával tartozom nekik“

A születésnapos Valter Attila a szökésükről beszélt:

„Kicsit hátulról kezdtem meg a hajrát, onnan sikerült előre kúszni. Tudtam, hogy ma erős lehetek, de ha előbbről vágok neki, nyerni akkor sem tudtam volna, Belletti túl gyors volt a végén“

tdh 2019 1szakasz 001

Eredmények:

1. szakasz, Velence-Esztergom, 194 km:

1. Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec) 4:38.55 óra
2. Hugo Hofstetter (francia, Cofidis) azonos idővel
3. Dusan Rajovic (szerb, Adria Mobil) a. i.

6. Valter Attila (CCC Development Team) a. i.

Az összetett élcsoportja:

1. Belletti 4:43.07 óra
2. Krists Neilands (lett, Israel Cycling Academy) 3 másodperc hátrány
3. Rajovic a. i.

11. Dina Márton (Kometa Cycling Team) 11 mp h.

  • A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben) Manuel Belletti (olasz, Androni Giocattoli-Sidermec)
  • A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben) Luis Mate Mardones (spanyol, Codifis)
  • A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben) Dina Márton (Kometa Cycling Team)

Következik:
A Balassagyarmat és Miskolc között kijelölt 201 kilométeres útvonalon több kisebb és két meredekebb emelkedőt tartalmazó pályán teljesítik a távot a versenyzők. A szakasz során három gyorsasági (Szécsény, Salgótarján és Felsőtárkány), valamint három hegyi (Szúcs-Egercsehi, Répáshuta és Bükkszentkereszt) részhajrára is sor kerül.

Rajt: 2019. június 13. csütörtök, 12:45, Balassagyarmat, Civitas Fortissima tér

Várható befutó: 17:35, Miskolc, Szent István tér

Kinek kedvez: az összetett végeredmény szempontjából ismét fontos lehet ez a szakasz, a két nagyobb emelkedő miatt egy kisebb boly sprintbefutója várható.

tdh 2019 2szakasz terkep

Fotók: tdh.hu